A MÁÉRT-ről
1. Hőskora múltával a MÁÉRT tanácskozásainak hangvétele, a minduntalan kiütköző engesztelhetetlen politikai és személyi ellentétek fölvetették már a kérdést: szükség van-e rá? Gereben szerint nincs, mert ez "példa nélkül álló intézmény az alkotmányos demokráciákban".
Ezzel nem érthetek egyet, miután az érdekegyeztetés - a stratégiai célok megfogalmazása, a részletek összehangolása - minden demokráciának természetes, alapvető eljárása, különösen ellenérdekű felek közt. A MÁÉRT mint a magyar-magyar kapcsolatok legmagasabb szintű intézményesült formája, éppen ilyen egyeztető, konzultatív fórum. Csupán azért, mert úgy működtetjük, ahogy, nem eleve alkalmatlan forma.
Az ott uralkodó hangnem s a gyakori fiaskó legalább két okra vezethető vissza: mindenekelőtt az aktuális magyar belpolitikai szembenállásokra (a hazai pártpolitika "külmagyar" exportjára) s arra, hogy a MÁÉRT konstrukciója hibás. Például azért, mert közös nyilatkozatot elfogadni nem előzetes alkudozás után vagy közfelkiáltással, hanem csupán szavazással lehet, ilyen pedig a MÁÉRT-en nincs. Nem a fórumot kell tehát megszüntetni, hanem a szerkezeti-működési reformját kell végrehajtani.
2. "Bátor, ötletgazdag, az
EU-s lehetőségekre szabott gyakorlati célokat" követő nemzetpolitikára van szükség, mondja Gereben, amivel teljes mértékben egyetértek. Nem a lelkek húrjainak pengetésében kell radikálisnak lenni, hanem a praktikus, hosszú távú megoldások elszánt keresésében. Ez a radikális és kitartó megoldáskeresés persze nemcsak a "csapongó érzelmekkel", de az áltárgyilagos tétovasággal, a szakszerűnek mutatkozó, lomha tehetetlenkedéssel sem lehet azonos.
A Gereben által üdvözölt Szülőföld-programmal sem elvi vagy stratégiai problémák vannak - az a baj, hogy nem működik. A most tárgyalásba vett költségvetés sincs tekintettel határon túli magyar politikánk alapelveire. Az MDF többször is, ám mindhiába javasolta, hogy törvényben határozzuk meg az e célra fordítható költségvetési ezrelékeket (nem százalékokat!). Ez jelenleg 15 ezrelék körül van.
Az úgynevezett kettős állampolgárság ügye is csak látszólag érzelmi kérdés, hiszen arról van szó, hogy képesek vagyunk-e különbséget tenni a politikai és a kulturális nemzethez tartozás között. Nem vagyunk képesek. Pedig a sajnos már most esélytelennek mutatkozó alkotmánymódosítás is ezt célozza meg: a határokon kívül élő magyaroknak a magyar nemzethez való tartozását mondaná ki végre azzal együtt, hogy a Magyar Köztársaság értük nemcsak felelősséget érez, de vállal is.
Gerebennek az a megállapítása is igaz, hogy az "elaprózott támogatáspolitika helyett - EU-kompatibilis módon - a közösségek építésére kell összpontosítani", mivel éppen ez a magyarszülőföld-stratégia alapja: a magyar közösségek szülőföldön való boldogulásának elősegítése. Nem kizárólagosan magyar állami biztosítása, hanem elősegítése, hiszen ezek a magyar közösségek saját államuk adófizető polgárai, akiknek magyar nemzeti önazonosságuk fönntartása érdekében saját, szlovák, ukrán, román, szerb, horvát és szlovén állam által finanszírozott oktatási-kulturális keretekre is szükségük van, nem szólva az autonómiáról. Nem lehet megoldás, hogy az erdélyi magyaroknak persze hogy "joguk van" a magyar iskolához, ám ha önálló tanszéket, Bolyai egyetemet akarnak maguknak, azt szegregációnak, kulturális szeparatizmusnak minősítik.
3. Mint sok évvel ezelőtti kezdeményező, csak örömmel üdvözölhetem, hogy Gereben István támogatja a Határon Túli Magyarok Bizottságának felállítását a parlamentben. Ma azonban a kérdés még nem az, hogy a határon túli magyarok képviselőinek a meg sem alakult bizottság ülésein legyen-e majd felszólalási joguk vagy sem. Ma a kérdés sajnos még mindig az, hogy a kormányfő többszörös ígérete, a házelnök bejelentései, a külügyminiszter és az MSZP több vezetője által is megismételt, már kész tényként közölt döntés ellenére egyáltalán lesz-e ilyen bizottság.
Megvallom, ez ügyben a fonalat hetekkel ezelőtt elvesztettem: akkor még úgy volt, hogy a Fidesz és az MSZP huzakodik az elnöki posztért (lásd elvi-stratégiai nemzetpolitika). Ma már síri csönd van a bizottság körül, gyanítom, hogy már nem is huzakodnak. Úgy látom, hogy a bizottságot csak az MDF akarja valóban komolyan. Azután, hogy a házelnök általam nem ismert, de tiszteletben tartandó megfontolásokból megtagadta, hogy saját hatáskörben napirendre vegye a bizottság ügyét és szavaztasson róla - hadd lássuk, ki támogatja azt valóban -, azután nincs tovább. Egyelőre. Hát ennyit a nemzetpolitikáról, meg arról, hogy a Magyar Köztársaság parlamentje milyen felelősséget érez a határon túli magyarokért.
A szerző országgyűlési képviselő (MDF)
