Ebben a pillanatban Tisza Katának nem az jutott az eszébe, ami sok nehézségen átsegítette már, és amit oly sokszor hallott az édesanyjától, amikor az iskolából, ahol padtársai strébernek csúfolták, sírva ment haza, hogy lányom, te sikerre vagy ítélve. Amikor az Örs vezér tere közeli parkban félholtan feküdt, úgy érezte, a világnak vége van. Mindez tavaly októberben történt. Még nem tudta, hogy a vég egy új élet kezdetét hozza majd. Akkor sem, ha épp a baleset hetében fogott valami újba.

A rablótámadás másnapján - bár az ütésektől, amelyek a szemét sem kerülték, alig látott - a kórházi ágyon papírt és tollat kért. Attól fogva írt és írt napokig. Kiírt mindent, amit addig maga előtt is eltitkolt: a kiábrándultságát, a szívfájdalmát, zsigeri vágyait, futó öleléseket, saját és ismerősei szerelmi bánatát, az emberek közötti elidegenedést, az egymás iránti közönyt. Mindazt, amit a gyerekkora óta a világ közepének tartott Budapesten tapasztalt: itt mindenki mást mutat, mint ami valójában. Szülőhelyén, Erdélyben ez nem így van.

Hogy a betegágyon született novellákból könyv lehetne, eszébe sem jutott.

Az akkor 24 éves Tisza Kata néhány hét múlva visszatért megszokott életébe. A Közép-európai Egyetemen és a Közgazdasági Politechnikumban angolt tanított, és folytatta a támadás hetében elkezdett újságíró-iskolai tanulmányait. A kórházban írt novelláit, publicisztikáit az iskolatársaival létrehozott Mócsing című újságban tette közzé. Az idén tavasszal egy kiadó, Brenyó József azzal kereste meg, hogy megjelentetné azokat. Tisza Kata meglepődött, és mint minden lehetőséggel, amit arra érdemesnek tartott, élt ezzel is. Három hete volt, hogy szerkessze, tematikusan rendezze az írásait. A tavaszi könyvhétre aztán megjelent a Pesti kínálat című kötet.

Hamarosan a könyvről is, a szerzőjéről is beszélni kezdtek. A kötetet alig fél év alatt négyszer nyomták újra, Tisza Katát pedig televíziós műsorokba, felolvasóestekre hívták. A rossz nyelvek szerint azért, mert grófkisasszony. Ő ugyanis Tisza Kálmánnak, a hajdani miniszterelnöknek (1875- 1890) az ükunokája. Ám származásából előnye sose származott.

Tisza Kálmán György nevű unokája - noha a család Nyugatra költözött a második világháború után - Erdélyben maradt. Kisemmizve Marosvásárhelyen húzta meg magát, onnan aztán időről időre elhurcolták. A sokszor magára maradt mamának kemény küzdelem volt Tisza György fiainak nevelése. Közülük a kisebbik, akit Kálmánnak hívnak, intézetben nevelkedett. A külföldön élő rokonoktól postán kapott hírek és tárgyak ihlették, először rocker lett. Majd miután megismerkedett feleségével, diplomás építész. A hetvenes évek elején megszületett első gyermeke, akit ugyancsak Kálmánnak kereszteltek. A legifjabb Tisza Kálmánnak a dob lett a mindene. Nyolc évvel fiatalabb húga, Katalin inkább az írásban és a színjátszásban látott fantáziát. Agyament történeteket írt, amelyekkel édesanyját és annak barátnőit szórakoztatta, a templomban pedig angyalkát alakított. Eminens diákként folyékonyan megtanult angolul, olaszul, és megnyert minden tanulmányi versenyt, amin csak elindult.

Apjáért gyakran jött a Securitate. Tisza Kata nem szívesen beszél a mindennapos félelemről. Igaz, arról sem, hogy amikor 18 évesen Budapestre költözött, a hivatalokban románnak nevezték.

Négy évvel korábban, 14 évesen járt először Budapesten. Arra emlékszik, hogy forró volt a levegő, mindenfele fények csillogtak, az emberek pedig jól öltözöttek és jó szagúak voltak. A város iránti vonzalmát kultúrszomja csak fokozta. Szülővárosában állandóan azt várta, mikor láthat színházi előadást, mikor mehet irodalmi felolvasóestre. Egyik földijétől azt hallotta, Budapesten ő maga döntheti el, mikor megy kulturális rendezvényekre. Attól fogva nem volt kérdés, hol akar élni. Tudatosan készült rá.

Négy évvel később filmesnek jelentkezett a Színművészetire. A felvételi utolsó fordulójában Simó Sándor azzal búcsúztatta: hiba lenne gyerekként a farkasok közé engedni. Így lett a művészképzőből ELTE angol szak. Egyetemistaként a megélhetésért küzdött, kopott albérletekben húzta meg magát. Miközben csoporttársai hajnalig tartó kocsmázásokkal teli, gondtalan diákéveiket élték, ő szorgalmasan tanult és nyelviskolákban tanított. A többiek nem értették.

Summa cum laude végzett, mégis reszketett: ha nem kap rendes munkát, nem hosszabbítják meg a tartózkodási engedélyét, és pakolhat.

A legfontosabb egyetemi vizsgájáról lemaradt. Pontosabban szólva elaludta. A tanár értékelte, hogy nem keresett kibúvót, ezért Katának újabb lehetőséget adott. Majd a sikeres vizsgát követően - két nappal az engedélye lejárta előtt - nyelvtanári állást ajánlott.

Bár szeretett tanítani, tanítványai a legvidámabb tanárnak választották, Kata többre vágyott. Újságíró akart lenni. Ezért az évek alatt összespórolt pénzén zsurnalisztának tanult. Arra vágyott, valamelyik napi- vagy hetilap kulturális rovatának írhasson.

Könyvének nem várt sikere az idén nyáron női magazinokhoz, heti- és napilapokhoz repítette. Idővel otthagyta a katedrát, ám a szárnypróbálgatást máshol képzelte el.

Tisza Kata nem adta fel. Már gyereklányként a 25. születésnapját várta: hitte, azon a napon fordulóponthoz érkezik az élete. Aznap, kissé csalódva azt fontolgatta, visszamegy tanítani. Nemsokára megcsörrent a telefonja. Az Ulpius-ház vezetője, Kepets András hívta. Öt évre szóló szerződést ajánlott: írja meg a Pesti kínálat folytatását, aztán pedig a családregényt. A jó hírt újabb követte: az egyik televíziós csatorna kínált műsorvezetői állást. Képernyőre sose vágyott, mégis elfogadta az ajánlatot. Hitte, a lehetőség nem lehet véletlen. Ezt a tévét otthagyta, mert nem azt kapta, amiért odaszegődött. De érkezett is az újabb ajánlat: a közszolgálati csatornán hamarosan induló Kell 1 pasi című szórakoztató műsor vezetésére kérték fel.

De úgy tartja, ő mégis csak az a fajta, aki inkább szavakban látja a világot. A tévé mellett ír az egyik hetilap színházi rovatának és egy színházi havilapnak. Maradék idejében új könyvén dolgozik. A családregényhez, azt mondja, még érnie kell.