Közellenség
Sárosdi, a prózaíró megismerkedett egy gazdag emberrel. Ez a gazdag ember egyáltalán nem úgy nézett ki, ahogy a gazdag emberek általában ki szoktak nézni: kockás inget viselt, pocakját a farmernadrág dereka fölé engedte, a lábára pedig műanyag talpú cipőt húzott. S nem sötétszínű, füstablakos autóból szállt ki, sofőr mellől, hanem egy furgonból, amelyet saját kezűleg vezetett.
A gazdag ember Sárosdiék utcájában közellenségnek számított. Lényegében azóta, hogy az utca közepén ledózeroltatott egy lakóit rég elvesztett, omladozó földszintes házat. A ledózeroltatás nyomán órákon keresztül nagy fellegekben szállt a por, ami beborította a parkoló autókat. A ledózeroltatott ház helyén a gazdag ember olyan mély gödröt ásatott, hogy elszédült, aki belenézett. A gödör egy új lakóház alapját jelentette. Kiásása után óriási teherautók jelentek meg az utcában, rengett alattuk a föld. A teherautóktól olykor se parkolni, se az utcába beállni nem lehetett. Ráadásul - panaszkodtak a lakók hol egymásnak, hol azoknak, akikről úgy gondolták, a panaszokban illetékesek - ezek a nehéz járművek gyakran hajnalban jöttek, akkor, amikor az ember jó esetben az egyik oldaláról a másikra fordul és alszik tovább. "Az ablakok zörögni kezdenek - ecsetelte a rendkívüli lakógyűlésen a Sárosdi fölött lakó Radnai úr -, a csillár táncol az ágy fölött, és innentől fogva szó nem lehet alvásról."
Sárosdi egyre többet hallotta a gazdag ember nevét szitokszóként emlegetni. Mindenféle hírek keringtek róla. Például az, hogy szabálytalanul építkezik, ám mint az a gazdag embereknél szokás, megkente a hivatalokat, ezért azok szemet hunytak efelett. A szabálytalanság konkrét mibenlétét a prózaírónak nem sikerült kiderítenie, a szomszédok szerint azonban lényegében minden szabálytalan volt az építési engedélytől kezdve a hajnali teherautókon át a kivitelezésig. A gazdag ember számlájára írták az utcában eluralkodó koszt és a zajt - valamint azt is, hogy az építkezés éjjeliőrei olyan elánnal röhögtek egymás viccein az ablakok alatt, hogy azt hallván a kutyák az elsötétített szobákban rémületükben vonítani kezdtek.
Amikor már állt a ház és a belső munkálatok folytak, az utca lakói egymást túllicitálva fitymálták az épület küllemét és az elvégzett munka minőségét. Mivel Sárosdinak nem volt szeme az ilyesmihez, Radnai úr, a rendkívüli lakógyűlések főszónoka, jóindulatúan megmutatta neki, hogyan kell néznie, hogy lássa is, milyen pocsék módon tették be például a nyílászárókat. A prózaíró nézte, de továbbra sem látta, pedig naponta elsétált az
Az egyik sétája során ismerkedett meg a gazdag emberrel. Amaz egy furgonból szállt ki, a füléhez mobiltelefont tartott és olyasvalakivel beszélt, aki a közeli ismerőse lehetett, mivel a gazdag ember folyton azt mondta neki: "Angyalom". Hamar kiderült, hogy a furgon köré csoportosuló munkások is a közeli ismerősei, a gazdag ember ugyanis a beszélgetés végeztével elhúzta a furgon ajtaját, és azt mondta a körötte állóknak: "Angyalaim, ki kéne pakolni, essetek neki". Egy szemüveges fiatalember átnyújtott a gazdag embernek egy paksamétát, a prózaíró a fiatalember szavait hallván jött rá, hogy az utca közellenségével találkozott. "Mik ezek, angyalom?" - kérdezte a gazdag ember. A fiatalember elhadarta, hogy az utca lakóitól érkezett újabb panaszlevelek, valamint önkormányzati döntések és állásfoglalások. "Ma is van postánk dögivel" - csóválta a fejét a gazdag ember, majd észrevette a járda szélén álldogáló prózaírót. "Szép ház, ugye?" - kérdezte és mosolygott. Sárosdi bizonytalanul bólintott. "Meg akarja nézni?" - érdeklődött a gazdag ember, de a választ már nem várta meg, mert újra megszólalt a telefonja. Fölvette, beszélni kezdett, közben a szabad kezével integetve az épület felé invitálta Sárosdit. A prózaíró már a bejáratnál járt, amikor visszanézett, és az utca másik oldalán Radnai urat pillantotta meg. Sárosdi odamosolygott, ám Radnai úr elfordította a fejét. "Áruló lettem" - gondolta a prózaíró, és belesajdult a szíve, hogy választania kell a gazdag ember mosolya és Radnai úr jóindulata között.