Tanultam a pofára esésből, elmentem kedvenc butikomba, ahol minden drága, ez is, de legalább nem nyúz, mert eredeti. Hát nem: ez is nyúz. Hamisítvány ide is betört? Pedig itt biztos alaposan megnézik mit vesznek. Most már kíváncsi voltam a trükkre. Valahol találtam egy régi eredetit, dobozostól, elkezdtem összehasonlítgatni: miről lehet felismerni a gagyit? Aztán csak vigyorgok kínomban: sehol semmi különbség. A doboz hajtogatása, festése, betűi azonosak, a rajta lévő a vonalkód is ugyanolyan, a pengék színezése, műanyag tokja ugyancsak. Mégis: hamisítvány. Amit azonban csak kinyitás után lehet észlelni, mert hogy a pengék tokján a márkajelzés hiányos… Ha van türelmed, jó szemüveged, hogy utána nézz. De akkor már késő.

Namost én nem a fogyasztó panaszát akarom ragozni, hanem ennek az iparágnak közgazdasági értelmét keresem. Mert egy ilyen bonyolult készítményt nehéz lehet összehozni és sorozatban gyártani, vagyis, hogy költséges játék. Sok minden kell hozzá: penge, (legalább 8 alkatrész), high tech illesztő-részek, aztán műanyagtok, doboz, nyomtatás, védjegy, hologram, mindezt nagyszériás sorozatban – csupa bonyolult (drága) munkafázis. Hogyan lehet mindezt ráfizetés nélkül összehozni? És lám lehet, hisz nemcsak megélnek belőle, de sikerült betörniük az elit üzletbe is.

Ami csak úgy lehet, ha ők is tömegtermelésből élnek. Ráadásul nemcsak a zsebből dolgozó piaci árusok segítségével… Terjed a dolog, és – ahogy elnézem – rajtakaphatatlan. Ma már nemcsak DVD, meg hanganyag másoló feketepiac létezik, egyéb high-tech buhera is virágzik. De hogy a francba lehet ezt gyári sorozatban, de gyártósor nélkül high-tech tökéllyel megoldani? Legalább is külalakban…

Ezek tudnak valamit. Valahol a pincékben zakatol már jó pár ellengyár a sok kelendő cikkhez.

alma blogja