Elkésett párbeszéd a Lónyay-villáról
A jelenlegi engedélyek szerint ugyanis vakolt homlokzatot kell építeni, mert az I. kerület szabályozási terve ezt írja elő. A beruházó azonban jobbnak, korszerűbbnek, elegánsabbnak tartaná, ha üveggel dolgozhatna. Azért is volna ez jobb, mondja a tervező, Kerényi József Kossuth- és Ybl-díjas építész, mert így láthatóvá válna, hogy ez az épület nem az, amit Ybl tervezett 1870-ben, s amely elpusztult a második világháborúban, hanem annak csak viszszaidézése. Így érvényesülhetne a Krakkói Karta, amely szerint a rekonstrukciónak a mai kor építészetét is tükröznie kell.
Legyen akár üvegfal, a villával nem ez a baj, hanem az, hogy kilóg a környezetéből, a várfal fölé nyújtózik és belezavar a budai Vár látványába. Ugyanilyen magas volt az eredeti Lónyay-villa is, mondja a tervező, s elhiszem neki. De megkockáztatom: az a villa, amelyet itt visszaidéznek, 1870-71-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök gőgjéből született, státusának építészeti kifejezéseként. Lónyay kiváló pénzügyi szakember volt, de nem túl szerény ember. Várhegyi építkezése szemet szúrt kortársainak, s hozzájárult politikai bukásához.
Az elmondottak után következik az, hogy a villát Ybl Miklós tervezte, amely tény előtt szokás meghajolni. Kerényi József tulajdonképpen a vároldal Ybl-féle környezetalakítását tartja zseniálisnak, ahogy támfalakkal beépíthetővé tette a területet, s ennek koronája volt véleménye szerint a villa. A XIX. századi mesterről írt monográfiájában Ybl Ervin viszont nem sorolja az építész legjobb munkái közé a villát. Az biztos, hogy a mostani újraépítés során Ybl neve volt az egyik varázsszó, amellyel le lehetett győzni a hivatalok ellenállását. Valószínű, hogy a hatóságok nem engedték volna beépíteni ezt a telket, ha a beruházók nem az Ybl-épület rekonstrukciójával állnak elő. Amitől persze most szeretnének kicsit eltérni.
A Lónyay-villát a második világháborúban bombatalálat érte. Ekkor épp a neves műgyűjtő, Hatvany Ferenc tulajdonában volt, aki már korábban külföldre menekült, s a háború után is ott maradt. A romos épületet az állam lebontatta, s a területet sajátjaként kezelte. Az ingatlan 1948-ig felhalmozódott adótartozásait (melyben háború előtti tételek is szerepeltek) a hetvenes években eltörölte, mivel az örökösöket állítólag nem találta. A rendszerváltás után azonban jelentkeztek, s kiderült, hogy a villa területét nem államosították a szocializmus idején. Papíron legalábbis nem. Elfelejtették bejegyezni az állami tulajdont.
Az egyik örökös Hatvany Ferenc veje, Nagy Endre volt, aki 1950 és 1952 között, a Rákosi-érában a kormányvadászatokat bonyolította, majd a politikai viharok elől külföldre menekült, Ausztriában, Németországban élt, végül Tanzániában telepedett le, majd hazatérve ő alapította a nyolcvanas években Balatonedericsen az Afrika Parkot.
A várhegyi villa telkét az 1990-es évek elejéig az I. kerületi önkormányzat magáénak tekintette. Ekként gondozta, s ha az örökösök jelentkezése után is tulajdonos maradhatott volna, ha ragaszkodik hozzá, érvényesíthette volna ezt a képződött jogát. Az akkori polgármester, Katona Tamás azonban erkölcstelennek tartotta a Hatvanyakkal szemben, hogy nem ismeri el jogukat a telekre. A család a viszszakapott (vagy soha el nem vett) telket hamarosan eladta a Budapanoráma Kft.-nek.
Katona Tamás annak érdekében is kiállt, hogy a terület beépíthető övezet legyen, habár addig nem volt az. Illetve vitáztak erről az illetékesek, mert a térképeken épp hajtásba esett a telek, s csak az egyik oldalon volt egyértelműen feltüntetve a besorolást jelölő szám. Végül az 1998-as rendezési tervváltoztatás tette egyértelműen azzá.
A Budapanoráma Kft. tulajdonosa egy fiatalember, Bognár Botond, aki korábban a Cora áruház beruházásait bonyolító cég munkatársa volt. Nem tudjuk pontosan, mennyiért jutott a Hatvany-telekhez, de egy 1997-es értékbecslés szerint 290 milliót ért a várkapu előtti, Hunyadi János utcai földdarab. Akkor tehát, 1997-ben, amikor még nem lehetett egyértelműen beépíthetőnek mondani. A vásárló azonban nyilván biztos lehetett abban, hogy lassan-lassan az lesz. Különben egy játszótérért - hisz akkor a terület az volt - nem adott volna közel háromszázmilliót. (Csak a rend kedvéért: két egymás melletti telekről van szó, melyek együtt cseréltek gazdát, s a nagyobbikon épült most újra a villa, eredeti helyén.)
A villa visszaépítése egyébként tíz évvel ezelőtt még szinte lehetetlennek tűnt. Bizonytalan tulajdonviszonyok, bizonytalan beépíthetőség, és a hivatalok teljes elutasítása - mindezekkel kellett szembenéznie a kétségkívül ügyes vállalkozónak. És az ellenállás bástyái sorra ledőltek. Hol Ybl zsenije, hol a Hatvanyak emléke, hol Kerényi József tekintélye, hol Katona Tamás szava segített. Katona már 1996 szeptemberében támogatásáról biztosította a befektetőt. Pedig ekkor még elutasította az elképzelést a kerület műszaki fejlesztési bizottsága, kétszer is elvetette az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (akkor még így hívták), majd erre hivatkozva elutasította az engedélykérelmet a kerület építési irodája is.
Aztán fellebbezések következtek és az OMVH álláspontja megváltozott. Megjött a Budapesti Történeti Múzeum véleménye, hogy az építkezés nem sértené a terület alatt húzódó török kori bástyamaradványokat. Elfogadta a tervet a fővárosi tervtanács is, eltekintve Budapest városépítési keretszabályzatától, mely kimondja: a várlejtőn az építménymagasságot oly módon kell meghatározni, hogy "a Várra való rálátás, illetőleg a bástyasétányokról a kilátás biztosított legyen".
Csak egyet nem sikerült még kiverekedni, hogy az épület homlokzata ne vakolt fal, hanem üveg lehessen. Ezért kezdeményez most a beruházó "társadalmi párbeszédet". Az üvegfal ügyével tele van a média. Ha a társadalmi párbeszéd valódi lenne, nyilván már a kezdet kezdetén figyelembe veszik, hogy a környékbeliekből ellenérzést vált ki a rekonstrukció.
Az építkezés 2002 óta zajlik, jövő év végére tervezik az avatást. Meg kell hagyni, az eddigi építészeti eredmény Kerényi Józsefet dicséri. A még csak nyers épület pincerésze például, amely teljesen Kerényi terve, már most is látványos, példaszerűen kombinálták bele a régi Aranybástya falmaradványait. A vasbeton felépítmény pedig hű maradt Ybl-hez. Azt hiszem, az eredmény feledtetni fogja az újjászületés kétes körülményeit, akár üveghomlokzat lesz, akár nem.
