Befejezte munkáját az Orbán-bizottság

Az Orbán-család gazdagodását vizsgáló bizottság csütörtöki, budapesti ülésén - ahol nem fogadott el jelentést - egyhangú döntéssel befejezte munkáját azzal, hogy a korábban elfogadott négy bizottsági dokumentumot nyújtja be a parlamentnek.

Répássy Róbert, a bizottság fideszes alelnöke - aki június elsején jelentette be, hogy a fideszes képviselők nem kívánnak részt venni a vizsgálóbizottság munkájában, hiszen e munka az Orbán Viktortól kapott levél ismeretében "okafogyottá vált" - a csütörtöki ülésen saját jelentéstervezetet nyújtott be a vizsgálat eredményéről.

A Fidesz tervezete - amelyet Répássy Róbert eredetileg a szocialista Vadai Ágnes nevén nyújtott be, de az aláírást később korrigálta, s amely tervezetet az ülésen módosító javaslattá értékeltek át - tíz pontban nemleges választ ad arra a tíz kérdésre, amelyet a bizottság teendőit meghatározó országgyűlési határozat felsorol. Így e dokumentumban az olvasható - egyebek mellett -, hogy "az Orbán család nem gazdagodott állami forrásból, Orbán Viktor házastársának kisebbségi tulajdonában álló cég vagyona csak törvényes forrásból származott".

A fideszes tervezet tartalmazza továbbá, hogy a volt miniszterelnök semmilyen gazdasági társaság ülésén nem vett részt, házastársa a kisebbségi tulajdonában álló gazdasági társaság többi tagjának döntését semmilyen módon nem befolyásolta, illetve közjogi funkciójának semmiféle szerepe nem volt abban, hogy e cég állami támogatást kapott. Ugyancsak nem volt szerepe a volt miniszterelnöknek e cég ingatlanvásárlásaiban, a cég többi tagjának megbízási szerződéseiben.

A kormányoldal álláspontja szerint Orbán Viktor volt miniszterelnök közjogi funkcióját családi vállalkozásának gyarapodásában úgy használta fel, hogy "a sárazsadányi földek, a családi bányák esetében az olcsón vásárolt tulajdon állami támogatás által értékelődött fel". Ehhez - mint írja a szocialisták tervezete - bizonyos személyek, szervezetek segítségére szükség volt, akik, illetve, amelyek később állami támogatáshoz, vagy állami megrendeléshez jutottak.

A kormányoldal tervezete arra az országgyűlési határozatba foglalt kérdésre, miszerint felhasználta-e a volt miniszterelnök politikai befolyását arra, hogy feleségének cégtársai állami megbízásokat kaptak az előző kormányzati ciklusban, a következőképpen válaszol: "túl sok és túl feltűnő ilyen esetről tudunk, hogysem valamennyit a véletlenek fatális egybeesésének lehetne tekinteni".

Herényi Károly (MDF) észrevételeket tett írásban a kormányoldal tervezetéhez, amelyben számos aggályt fogalmazott meg e dokumentum tartalmával kapcsolatban. Ezek között található például, hogy egyes esetekben a bizonyítékok hiányosak, több esetben a bizottság túllépte hatáskörét.

Hosszas vita után a bizottság nem fogadott el jelentést, hiszen nem volt meg az ehhez szükséges többség.

Ügyrendi vita alakult ki arról, hogy a részjelentések mennyire tekinthetők a bizottság hivatalos dokumentumainak. A Fidesz szerint a parlamenti vizsgálóbizottság nem fogadhatott volna el részjelentéseket, így ezek benyújtására sem kerülhet sor - vélekedett Répássy Róbert. A politikus e dokumentumokat előkészítő iratoknak nevezte, s úgy vélte, ezek nem tükrözik a bizottság véleményét. Szerinte ebben Orbán Viktorral szemben légből kapott, alaptalan vádakat fogalmaztak meg a testület szocialista tagjai, és Orbán Viktor lejáratásáról volt szó.

Herényi áthidaló megoldásként azt javasolta, hogy nyújtsa be Vadai Ágnes elnök a kormánypárti képviselők nevében a részjelentéseket a parlamentnek. Ezt elvetette a testület kormánypárti többsége.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.