Színvallás REACH-ügyben

Végkifejlethez közeledik az évek óta zajló európai vegyszer-engedélyezési reform: az Európai Parlament várhatóan ma szavaz a REACH (Registration, Evaluation and Authorisation of Chemicals) néven ismert szabályozásról.

A parlamenti döntés kimenetele még kétséges, az azonban bizonyos, hogy - nyílt szavazásról lévén szó - utólag minden képviselő álláspontja megismerhető lesz.

Az alapelvekben - legalábbis a nyílt színen - természetesen nincs vita: csak ellenőrzött és bizonyíthatóan biztonságos vegyi anyagok kerülhessenek a piacra. Jelenleg az Európában (és szerte a világon) forgalomban lévő vegyszereknek csak a csekély töredékéről tudjuk, hogy pontosan milyen környezeti és egészségügyi hatásaik vannak, a vegyi anyagok többsége hatásvizsgálat és regisztráció nélkül kerül(t) forgalomba. Ugyanakkor számos kémiai készítményről tudható, hogy a használata komoly környezeti kockázattal jár, és ezek az anyagok - amint azt például a WWF demonstratív vérvizsgálatai bebizonyították - nemcsak a környezetben, hanem az emberi szervezetben is tartósan jelen vannak.

A REACH változtatni kíván az áldatlan helyzeten, amihez legalább 30 ezernyi, évi 1 és 10 tonna közötti mennyiségben gyártott vegyszer bevizsgálása és regisztrálása kellene. A hosszú huzavona "természetesen" azt célozta (különféle ipari csoportok, és a nevükben fellépő politikai erők részvételével), hogy a lista minél szűkebb, és az engedélyezési eljárás minél formálisabb legyen. A szavazás előtti napon érvényes állapotok szerint három szabályozási verzió van a porondon, ezek közül az egyik nyíltan iparpárti, a másikat "kompromisszumosnak" nevezik, a harmadik - ezt támogatja a zöld euro-képviselők és a civil zöldszervezetek többsége - áll a legközelebb az eredeti elképzelésekhez. Matematikailag a "kompromisszumos (valójában az iparpártihoz igen közel álló, a vegyszerlistát csaknem a felére szűkítő) változat elfogadására van a legnagyobb esély, annak ellenére, hogy ez a vegyszerhasználat környezeti biztonságát nem javítaná érezhetően.

A vita jórészt a regisztráció körül forog, de majdnem ugyanilyen fontos a helyettesíthetőség kérdése, vagyis annak meghatározása: mi a teendő, ha egy vegyszerről kiderül, hogy egészségtelen és/vagy a környezetre hosszú távon ártalmas. Itt a zöld szabályozási javaslat a piacról történő kivonást, vagyis a kötelező helyettesítést írná elő.

Az erővonalak nem pártalapon, hanem inkább az ipari lobbicsoportokhoz fűződő kapcsolatok mentén húzódnak. A lapunkhoz (elsősorban környezetvédő körökből) eljutott információk szerint a magyar néppárti képviselők többsége (de nem mindegyikük) a regisztráció ügyében a "kompromisszumos" javaslatot támogatja, a szocialisták közül többen a zöld verzióra készülnek szavazni. A helyettesítés kérdésében mindkét oldalon a szigorúbb megoldás hívei vannak többségben.

A képviselőket az utolsó pillanatig igyekeztek kívülről presszionálni: az egyik magyar ipari szövetség több ezer magyar vegyipari munkahely elvesztésével riogatott, négy hazai zöldszervezet pedig 11 ezer aláírással nyomatékosított petícióban követelte, hogy a magyar politikusok a legszigorúbb, a REACH eredeti céljait szem előtt tartó változatra voksoljanak. A Sheffield Egyetem eközben érdekes számításokat tett közzé a szabályozás hatásairól: ha szigorú lesz a vegyszer-engedélyezés, és a legveszélyesebb anyagok kikerülnek a forgalomból, évente közel 100 ezer légúti és bőrbetegséget lehet megelőzni, ami tíz év alatt 3,5 milliárd euró megtakarítást jelent (elsősorban a vegy- és élelmiszer-ipari munkaadóknak, valamint az egészségbiztosításnak).

Hogy kinek az érvei voltak a legmeggyőzőbbek, az akár már ma estére is kiderülhet. Az is előfordulhat azonban, hogy a szavazás végül elmarad - ezt állítólag a német ipari csoportok szorgalmazzák, abban reménykedve, hogy egy későbbi időpontra a német álláspont (az ottani zöldpárt kormányzati szerepének elvesztése nyomán) esetleg felpuhul.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.