Kovács Zoltán: Nyomasztó viselkedési kultúra

Az Orbán-család ügyeivel foglalkozó bizottság az Élet és Irodalom Tokaji borcsaták című cikksorozatából indult ki.

A hetilap főszerkesztője, Kovács Zoltán ennek ellenére kedvetlenül kommentálja a történteket: "A vizsgálóbizottságok a parlamentáris demokratizmus fontos intézményei. Ugyanannak az ügynek a vizsgálóbizottsági tárgyalása szélesebb körű lehet, mint a bírósági tárgyalás, hiszen a bíróság a kereset keretei között ítélkezik, a bizottsági tárgyalásnak ilyen kötöttségei nincsenek. Más kérdés, hogy nincsenek szigorú eljárási szabályok sem, de egy valamirevaló politikus - egy valamirevaló ember -, nem a szankciók miatt él úgy, ahogy él, a viselkedés intellektuális kérdés. Nem vitás, hogy ami a vizsgálóbizottságok környékének viselkedési kultúráját illeti, az nyomasztó, de pillanatnyilag nyomasztó az egész hazai politikai kultúra. Ebből a szempontból figyelemre méltó információnak tartom, hogy a volt miniszterelnök baráti és üzleti köre olyan emberekből áll, akik minden további nélkül semmibe vehetik a parlamenti intézményrendszer bármelyik elemét, ha nem akarnak, nem jönnek. Ami a két vizsgálóbizottságot illeti, ezek mégiscsak feltártak lényeges tényeket, amelyeket a politikai marketing ugyan azonnal használni kezd, de a társadalomnak csak egy része nyel be mindent úgy, ahogy kapja. Vannak még, akik hajlandók gondolkodni." (Ny. M.)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.