Bizottságok ön- és közveszélyes politikusok kezében

Ha valaki egy szerszámot ön- és közveszélyes módon használ, nem az eszközt kell a szemétre vetni - így minősítette a parlamenti vizsgálóbizottságok működését Hack Péter alkotmányjogász.

A volt szabad demokrata képviselő szerint mindkét oldal igen nagy kockázatot vállalt, hiszen a bizottságokban a "harci kutya" szerepében fellépő képviselők szükségszerűen ellenérzéseket váltottak ki. Legfontosabb feladatuk a politikai leszámolás volt, ami pedig az efféle testületeknek nem lehet dolga.

Szerinte nem a vizsgálóbizottság intézményével van baj, mégis sajnálatos, hogy nálunk a politikusok képtelenek a kezükbe adott lehetőséggel tisztességesen élni. A két bizottság létrehozásának körülményei ez esetben előre is vetítették, hogy mire számíthatunk, hiszen feladatuk az volt, hogy kiegyensúlyozzák egymást.

Hack Péter úgy látja, hogy önálló törvényben kellene szabályozni, például a bizottság tagjainak jogait és kötelezettségeit, a megjelenés feltételeit, a távolmaradás szankcionálását, az igazmondási kötelezettséget, a vizsgálható titkos információk körét. Azt is célszerű lenne tisztázni, hogy hasonló tárgyban folyamatban lévő nyomozással párhuzamosan vizsgálódhat-e a parlament, kikényszeríthető-e a meghallgatott személyre nézve terhelő vallomás, és az felhasználható-e a büntetőeljárásban is. (L. K.)

Hack Péter
Hack Péter
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.