Az euróövezeti tagság feltételeinek teljesítéséről már-már dühödt szópárbaj folyik kormány és jegybank közt. Előbbi szerint az államadósság arányát tekintve jól állunk, az infláció a kívánt cél felé közelít, míg az államháztartási hiány és a kamatok tekintetében van még tennivaló, de 2008-ra ez is megoldható. A Magyar Nemzeti Bank szakértői szerint viszont csupán Magyarország nem teljesít egyetlen feltételt sem. S ha nem változik semmi, akkor a hiány és az államadósság még tovább növekedhet.

A vitában mind kevesebb szó esik a valóságos célokról. S elsikkad érdekes módon az is, hogy Magyarország valójában nagyon is jól illeszkedik az eurózóna folyamataihoz. Ez nem túl megnyugtató, de tükrözhet törvényszerűségeket. Miről is van szó? A monetáris uniót alkotó tizenkét országnak a GDP-hez mért államadóssága 1979 és 1997 között 34 százalékról hetven százalék fölé kúszott fel, az euró bevezetését megelőző rövid időszakban csökkent, majd 2001-től újra emelkedett. Lényegében ettől az időponttól, vagyis a '95-ös stabilizáció eredményeinek az Orbán-kormány alatt megkezdett felélésétől, a reformok leállításának éveitől növekedik újra a magyar államadósság is, amely a kilencvenes évek elején még 86 százalék körül mozgott, aztán 2001-re 53 százalékra apadt, s most - számítástól és vérmérséklettől függően - 58-60 százalékon áll.

A sikeresnek méltán nevezett Írország bő tíz éve ott tartott, ahol Magyarország, ám az államadóssága mára 30 százalék alá süllyedt. Spanyolországé 56-ról 46-ra csökkent mindössze négy év alatt. Ezzel szemben Portugáliában ugyancsak négy esztendő leforgása alatt 53-ról 59-re, Németországban 59-ről 66-ra, Franciaországban 56-ról 65-re emelkedett, Olaszországban pedig makacsul 100 százalék felett maradt. Eltekintve attól, hogy a maastrichti szerződés hatvanszázalékos, illetve csökkenő trendet ír elő - a megállapodás megfogalmazásakor ennyi volt az átlagadósság -, az irányzat olyan folyamatok meglétére utal, amelyeket a kormányok nehezen tudnak kézben tartani. Az eurózóna folyó fizetési mérlege szerencsére kiegyensúlyozott, így a pénzügyi hatások tompábbak.

További érdekesség, hogy Lengyelországban, ugyancsak 2001-re az államadósság aránya a GDP-hez mérten 36 százalékra esett, azóta viszont 47 százalékra nőtt. Csehországban ezzel szemben 1997 óta szinte folyamatosan emelkedik, 12-ről 37-re bővült - ez még mindig bőven belül van a szabott határon, de a folyamat iránya mégis ellentétes a konvergenciával. Igaz, Csehországban és Lengyelországban kisebb a folyó fizetési mérleg hiánya is, mint Magyarországon.

Az okokra szintén érdekes magyarázatot adott hétfői sajtóértekezletén Járai Zsigmond, az MNB elnöke, aki úgy fogalmazott, hogy Nyugat-Európában a jóléti állam szociális ellátó rendszerének kiépítése rontja a gazdaság hatékonyságát. Az eurózóna világgazdasági részesedése lecsúszóban van.

A nehézségeket egyébként jól érzékeltetik, hogy elsősorban a nagy gazdaságokban milyen ellenállást vált ki a jóléti intézmények korszerűsítését célzó lépések sorozata. A Morgan Stanley bankház friss elemzése úgy véli, hogy a három nagy csatlakozó országban súlyos kihívást jelentenek a hosszú távú elkötelezettségek. Egyrészt az uniós követelményekből is fakadó, de csak részben az EU által finanszírozott infrastrukturális és környezetvédelmi beruházások, a NATO-nak ígért hadiköltekezés, a szerencsésen meghosszabbodó élettartam miatti egészségügyi és nyugdíj-többletkiadások. Ennek alapján erre az évre 4,4 és 4,5 százalékos GDP-arányos hiány várható Csehországban és Lengyelországban, amiből nem nagyon lógott volna ki Magyarország, ha tartani tudta volna a tervet, s ha nem pattan ki az elszámolási vita az unióval az autópálya-építés és -eladás ügyében. De kipattant, s a hiány így hat százalék körüli szintre ugrik fel, ami kétségkívül rosszul teljesítőként tünteti fel Magyarországot. Kérdés, mi lesz jövőre? A deficit elszaladását prognosztizáló MNB új elemzésében szintén nem mutat kiutat, az adók és támogatások rendszerének átalakítását javasolja.

Ám mindhárom országban egyedi, közgazdasági értelemben mindenképpen megkérdőjelezhető döntések is közrejátszanak a hiány kialakulásában. Lengyelország választásra készült, Magyarország és Csehország választásra készül. Lengyelországban még be kell számítani a nyugdíjak korábban elhalasztott indexálását, a parlament megszavazta a bányászok nyugdíjkorhatárának leszállítását, ami teljesen ellentmond az ottani nyugdíjreform logikájának. Magyarországon a bejelentett adócsökkentések, a Gripen-vásárlás, az új családtámogatási rendszer terheli meg a kiadásokat, de visszamenőlegesen idesorolható a minimálbér adómentessége és az Orbán-kormány idején kitalált, államilag ösztönzött lakásfinanszírozás, amely egyrészt eltüntette a lakosság megtakarítási kedvét, másrészt ezen keresztül nagymértékben hozzájárult a pénzügyi egyensúly megbillenéséhez. E tételek nélkül a büdzsé GDP-arányos egyenlege akár meg is közelíthetné az eurózóna bűvös háromszázalékos határát.

Ennek ellenére ez a három ország a valutaövezet gazdasági növekedési ütemét kétszeresen-háromszorosan múlja felül. A friss adatok szerint a magyar gazdaság a harmadik negyedévben 4,6 százalékkal növekedhetett, s a külföldi tőkevonzás tekintetében az élen maradt a csatlakozók között. Az egy főre jutó működőtőke-befektetés Magyarországon a legmagasabb, míg a teljes mennyiséget nézve Magyarország és Lengyelország vezet Csehország előtt.

A magas növekedési ütem további serkentését szolgálhatnák a gyakorta emlegetett reformok, a pénzügyi egyensúly helyreállítása. Az említett Írország és Spanyolország gyakorlatilag megszabadult a költségvetési hiánytól. Az utóbbi évek sikerországává avanzsált Szlovákia 2001-től 49-ről 42 százalékra mérsékelte az államadósságot, s 6,6 százalékról 3,1 százalékra csökkentette 2004-re a költségvetés hiányát. Az idén ennél azért magasabb lehet a deficit, úgy, hogy a harmadik negyedévben - a tegnap megjelent kimutatás szerint - 6,2 százalékra gyorsult a gazdaság növekedése. Északi szomszédunknál is a közelgő választások mutatják meg, hogy a szavazók elfogadják-e a siker áraként a szociális kiadások kurtítását.