VERZIÓ az emberi jogokért

Az OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem társintézménye és a Verzió Film Alapítvány nemzetközi dokumentumfilm fesztivált szervez, amelynek programjában negyven kortárs és tizenöt archív film szerepel a II. világháború történetét és utóéletét bemutatva.

Az OSA Archívum, a Közép-európai Egyetem társintézménye és a Verzió Film Alapítvány már másodszor szervezi meg nemzetközi dokumentumfilm fesztiválját, amelynek célja, hogy több szempontból és kritikusan láttassa a világot. A Verzió 2004-es sikere megmutatta, hogy van érdeklődés a dokumentumfilm iránt, van közönsége az erőteljes, komoly társadalmi kérdéseket felvető dokumentumfilmnek. A Verzió2 célja, hogy a tavalyi közönségét megtartsa, újabb helyszíneket és még gazdagabb programkínálatot bevetve pedig új híveket szerezzen a dokumentumfilmnek és az emberi jogok ügyének.

Ebben az évben a II. világháború a téma

A Verzió 2005-ös programjának középpontjában a II. világháború emlékezete áll. A dokumentumfilmek feltárják, hogyan él - vagy éppen nem él - a világháború az egyes országok, nemzetek, régiók és korosztályok emlékezetében. A Hitchcock szerkesztette, a koncentrációs táborok felszabadítását dokumentáló film csakúgy része a programnak, mint a másodikgenerációs, az apa náci múltjával szembesítő 2004-es német dokumentumfilm.

A Verzió2 programja "kortárs" és retrospektív vetítésekből áll. A "kortárs" program keretében 40 elsőrangú, 2000-2005 közt készült dokumentumfilm látható a világ minden tájáról. A filmek témái a mai világ problémái: polgárháborúk, háborús bűnök, politikai elnyomás, idegengyűlölet és rasszizmus, a nők társadalmi egyenlő(tlen)sége, a gyermekek jogai, kisebbségben élők jogai.

A filmeket hat tematikus blokkban vetítik

Igazságot szolgáltatni (Doing Justice), Nőnem-hímnem (Feminin, Masculine), Befejezetlen múlt (Past in Present), Next (Generation Next), Háborús sebek (War Scars), Városi történetek - falusi mesék (Urban stories, rural tales).

Retrospektív bemutató

A Verzió Retrospektív, az Örökmozgó és az OSA közös szervezésében Folyamatos múlt - A háború emlékezete címmel 18 híres-hírhedt, ám Magyarországon nem hozzáférhető második világháborús archív dokumentumfilmet mutat be, amelyek a háború kevéssé ismert vagy éppen titkolt arcait tárják fel.

Diákoknak és tanároknak külön program indul

A 2004-es diákmozi sikere arra ösztönözte a szervezőket, hogy ebben az évben is megszervezzék a dokumentumfilm vetítésekhez kapcsolódó, alapkészségeket és kulcskompetenciákat fejlesztő, toleranciát és elfogadást, a szabad véleményformálást elősegítő alternatív tanórákat. Így a budapesti középiskolásokat és tanáraikat december 2-án várják a Toldiba és az Örökmozgóba alternatív történelem, irodalom, osztályfőnöki és vizuális kultúra, valamint médiaismeret órákra. Minden egyes vetítést beszélgetés, elemzés követ gyakorlott filmestanárok, történészek közreműködésével.

A kortárs és retrospektív programhoz kapcsolódóan a Történelemtanárok Egyesületével tanár továbbképzést szervez a Verzió2 Folyamatos múlt: a második világháború emlékezete címmel december 2-án és 3-án. A filmvetítésekkel egybekötött kétnapos rendezvény koordinátora Mink András történész. A Tanár Verzió célja az, hogy előmozdítsa az emberi jogi tematika és a történelmi tárgyú mozgókép ismeretet, alkalmazásának lehetőségeit a mozgókép és történelemoktatásban.

A fesztivál helyszínei

A filmfesztivál központja a Toldi mozi (Budapest V., Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.), a Verzió Retrospektív helyszíne az Örökmozgó (Budapest VII., Erzsébet krt. 39.). A tanártréning és a diákmozi helyszíne az OSA Goldberger épülete (Budapest V., Arany János utca 32.), ahol mind a Centrális Galéria, mind a Goldberger Bisztró alkalmasak a vetítéseket követő beszélgetésekre. A fesztivál hivatalos nyelve a magyar és az angol. A filmek angolul feliratosak, hangalámondással vetítjük őket.

A fesztivál védnöke Jancsó Miklós filmrendező és a Magyar Helsinki Bizottság lesz. A fesztivált Gazdag Gyula filmrendező, a UCLA professzora nyitja meg. A nyitóesten - december 1-jén este nyolctól - A bagdadi Liberace (The Liberace of Baghdad) című, 2004-ben készült brit filmet láthatják a nézők Sean McAllister rendezésében.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.