Amerika: flúgos futam az autósokért
Az államilag előírt kötelező biztosítás alsó tétele Mississippiben a legalacsonyabb: személyi sérülésre fejenként 10 ezer, összesen 20 ezer, az okozott anyagi kárra csupán 5 ezer dollár (2, 4, illetve 1 millió forint). Alaszkában a legszigorúbb a szabályozás - 50 ezer, 100 ezer, illetve 25 ezer dollárral -, ami nyilván többe is kerül. A biztosítás megkötésekor azonban ajánlatos észnél lenni, amit ugyanis a kötvény nem fedez, azt a károsultak peres úton, a bírósági költségekkel megfejelve vasalhatják be a balesetet okozón. (Ha több sérült van, az kap először a pénzből, aki elsőnek jelenti be kárigényét, a későn érkezők csak a maradékon osztozhatnak, illetve perelhetnek.)
Az európai gyakorlathoz hasonlóan Amerikában is kétféle biztosítás van: a kötelező és a cascónak megfelelő önkéntes. Az utóbbi piaca gyakorlatilag teljesen szabad, ám a kötelezők terén is óriási a verseny - a legtöbb államban valóságos flúgos futam zajlik az autósok kegyeiért. Ez abban mutatkozik meg, hogy állandóan hirdetésekkel bombázzák a potenciális ügyfeleket, és minden biztosító a konkurenciánál alacsonyabb árakat ígér. Mivel a szerződéseket hat hónapra kötik, a kuncsaftok akár évente kétszer is változtathatnak. Ennek időpontja csak attól függ, kinek mikor jár le a kötvénye.
Olykor előfordulhat, hogy a nagy verseny ellenére valaki nem talál biztosítót. Ennek oka lehet az, hogy - mint például New Jerseyben néhány éve előfordult - a biztosítók egyszerűen elmenekültek a túlszabályozás elől, és a maradó cégek is megtagadták az új ügyfelek fogadását. Mások, például az illegális bevándorlók, vagy akik nem rendelkeznek Amerikában biztosítási előélettel (ilyen volt kiérkezésekor a tudósító is), kiszámíthatatlan kockázatot jelentenek. Ezen ügyfelek Marylandben egy külön, állami garanciát élvező biztosítóval köthetnek szerződést, ahonnan egy év elteltével léphetnek ki a szabad piacra.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb változását a biztosítási piacon is az internet hozta. Korábban ritka volt az olyan ügyfél, aki tökéletesen felderítette volna a piacot, és minden körülményt mérlegelt volna, mielőtt leült egy biztosítási bróker vagy ügynök asztalához. Ma már ki sem kell lépni a lakásból, és az interneten pofonegyszerűen össze lehet vetni az adott típusú és korú gépkocsira, az adott településen köthető, azonos feltételű biztosítások árát. A képlet azonban még ennél is több ismeretlent tartalmaz, mivel Amerikában egy átlagos háztartásra nagyjából két autó esik, amelyeket általában kedvezményesen, együtt biztosítanak. Ezenkívül a járműveket rendszeresen vezető személyek számától, nemétől, korától, foglalkozásától is függ, mennyi a havonta fizetendő, de félévre megállapított biztosítási díj. A 25 évnél fiatalabbak, a nagy teljesítményű, pláne sportkocsit, vagy méregdrága luxusautót vezetők jóval nagyobb tételre számíthatnak, mint a középkorú családanyák, akik hétüléses egyterűkben szállítják csemetéiket a délutáni fociedzésre. (Az utóbbiakra külön kifejezés van, ők a "soccer moms", azaz a focistamamák, nekik a legjobbak a baleseti statisztikáik.)
Természetesen a vezetési szokások is szerepet kapnak. A magyarországihoz nagyon hasonló a bonus-malus rendszer, azaz aki nem kerül pénzébe a biztosítónak, a hat hónap leteltével akár csökkenő díjban is reménykedhet. Viszont aki kárt okoz, illetve túl sokszor büntetik gyorshajtásért, a piros lámpa és a stoptábla figyelmen kívül hagyásáért vagy más közúti veszélyeztetésért, számíthat rá, hogy a fél év végén levelet kap, amelyben tájékoztatják, hogy az egyes államokban külön megállapított - Marylandben például 15 százalékos - határnál nagyobb mértékben emelkedik a fizetendő díj. Ilyenkor több megoldás van, például felajánlják, hogy a túl sok galibát okozó sofőrt töröljék a kötvényről. Akinek ez nem elfogadható, az megpróbálhat megértőbb biztosítót keresni - azonban, mint a bevezetőben már említettük, a jéghideg matematikai modellekre épülő biztosítási szakmában viszonylag ritkán történnek csodák. Mivel Amerikában a városok belső kerületeit leszámítva tejért sem lehet gyalog vagy busszal elugrani, a legtöbben beletörődnek az elkerülhetetlenbe, és fizetnek.
A biztosítási díjak az utóbbi időben azoknál is az inflációt meghaladó mértékben emelkednek, akik pedig nem élnek különösen kockázatos helyen, vagy nem hajtanak tízhengeres Dodge Vipert. A biztosítók által kifizetett egyik legfontosabb tétel ugyanis az egészségügyi ellátás. Amerikában évente mintegy kétmillió személyi sérüléses baleset történik, a biztosítóknak egy-egy sérültre tipikusan 8-12 ezer dollárt (1,6-2,4 millió forintot) kell kifizetniük, és ez az összeg, mint általában az egészségügyi szolgáltatások ára, gyors ütemben emelkedik. Néhány éve egy bírósági döntés azt is előírta, hogy a biztosítók a sérült autók javításánál kötelesek a gyári alkatrészek árát megfizetni, nem elégedhetnek meg az "utángyártottal". A biztosítóknak csak ez évi 4-5 milliárd dollárjukba kerül.
Amennyire a szerencsére korlátozott személyes tapasztalatokból erre következtetni lehet, az amerikai biztosítási ügynökök a hazainál sokkal személyesebb kapcsolatot ápolnak az ügyfelekkel. Egyrészt a nagy cégek is kicsiny helyi irodákkal dolgoztatnak, ahol az egy-két alkalmazott mindig személyes ismerősként üdvözli a kuncsaftot. Másrészt - és a hazai gyakorlathoz képest ez a legmegdöbbentőbb különbség - a biztosítási ügynök az anyacég által megszabott keretek között mindent elkövet, hogy az ügyfél minél kevesebből megússza a látogatást. Évtizedek óta először éreztem, hogy a biztosító embere nem "hatóság", hanem segíteni akar - már-már az én oldalamon áll.
