Az Oktatási Minisztérium integrációért felelős miniszteri biztosaként nem tisztem minősíteni a bíróság e nem jogerős határozatát, de reménykedem, hogy e per alkalmat ad arra is, hogy valódi diskurzus induljon el korunk egyik legfájóbb társadalompolitikai és jogérvényesítési kihívásáról, a szegregációról.

Ismert tény, hogy a magyar oktatási rendszer a legszelektívebbek egyike az OECD-tagországokban. A különböző kutatások arra figyelmeztetnek, hogy az iskolai szelekció az egyik oka annak, hogy hazánkban kirívó a különbség a szegény és a középosztálybeli gyermekek iskolai teljesítménye között. Vannak iskolák, ahol minden feltétel adott a színvonalas oktatáshoz, de olyan diákoknak nyújtanak szolgáltatást, akik otthonról is eleget hoznak az érvényesüléshez, míg vannak olyan iskolák, amelyek azokon taszítanak még egyet, akiknek éppen lemaradásaik miatt kellene jobb szolgáltatást kapniuk, hogy hátrányaikat behozzák.

A legfrissebb kutatások is igazolják, hogy erősödik a roma diákok szegregációja: legalább 3000 iskolai osztály és 178 olyan általános iskola van, ahol a roma tanulók többségben vannak. Az általános iskolás roma tanulók több mint egynegyedét tanítják ma szegregált körülmények között! A szabad iskolaválasztás, mely a rendszerváltás egyik legfontosabb "vívmányaként" került be a köztudatba, szinte máig olyan szent és sérthetetlen jognak számított, melynek létjogosultságát senki sem merte megkérdőjelezni, melynek az egész társadalomra kifejtett negatív hatásáról szó sem eshetett. Ez a tabu kezd mostanában megdőlni.

Magyarországon a szabad iskolaválasztásnak - a világban korántsem elterjedt - lehetősége erősítette föl a szegregációt. A szegregált iskolák többsége úgy alakul ki, hogy a roma diákok arányának megnövekedése miatt a tehetősebb szülők másik iskolába, akár másik településre járatják gyermekeiket. A "páriává" váló iskolák színvonala rohamosan romlani kezd. A roma diákokat koncentráló iskolák - főként a nagyvárosokban és a kistelepüléseken - alacsony tanulói létszámmal, kihasználatlanul működnek, általában gyengébb infrastruktúrával rendelkeznek, és szakos pedagógusokkal való ellátottságuk is rosszabb.

Könnyű belátni, hogy a hátrányos helyzetű gyermekekből így nagy eséllyel válnak szakképzetlen, munka nélküli, segélyre szoruló felnőttek, akiket majd annak a szűkülő rétegnek az adójából kell eltartani, amelyik most a jobb érvényesülés reményében igyekszik elkülönülni a szegényektől és a romáktól.

A szabad iskolaválasztás azonban korántsem jelent felmentést azoknak az iskolafenntartóknak, akik oktatáspolitikájukat a középosztály szelekciós igényeinek kiszolgálására építik! Sem jogi, sem erkölcsi mentsége nincs annak az önkormányzatnak, mely egyszerre tart fenn kiválóan felszerelt iskolát, ahová szinte csak középosztálybeli szülők gyermekei járnak, és olyan rosszul felszerelt iskolát, ahol szinte csak hátrányos helyzetű diákok tanulnak. A két tannyelvű osztályok indítása tán lelassíthatja a nem roma gyerekek elvándorlását azokból az iskolákból, ahol emelkedik a romák aránya, de mire mentség ez, ha közben az iskolán belüli szegregáció erősödik. Mégpedig úgy, hogy hat-hét éves gyerekeket minősítenek alkalmatlannak az emelt szintű nyelvtanulásra! A kutatók adatai szerint Miskolcon a két tannyelvű osztályokban tanuló 1136 diák között összesen hét roma van! Így lehet legalizálni a nem létező felvételit, s "szakmai alapokra" helyezni a szegregációt.

Ha nem is elég, de ma már vannak olyan kormányzati eszközök, melyek igenis képesek jogszabályi korlátokkal és a jó példák támogatásával ösztönözni a helyi felelősöket arra, hogy Magyarország etnikai és szociális alapú kettészakadását megakadályozzák. Bár sokan - mint például Zolnay János (A miskolci próbaper, október 18.) - ma még nem látják realitását annak, hogy korlátozzuk az iskolák szabad tanulóválasztását, a 100 lépés program keretében erre is kísérletet tesz a kormány: ha egy iskolában a kötelezően felvett diákok mellett marad betöltetlen férőhely, az intézménynek előnyben kell részesítenie a hátrányos helyzetű jelentkezőket. Ennél talán még demokratikusabb lenne, ha a dolgot Fortunára bízva sorsolnánk a helyeket.

A kormánynak azonbanmost nem az az elsődleges szándéka, hogy "tetten érje", büntesse a szegregált iskolák fenntartóit, épp ellenkezőleg: ösztönzi, támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek a törvényes működés körülményeit megteremtik. E téren a legfontosabb a nemzeti fejlesztési terv keretében most megnyílt pályázati lehetőség, mely akár 50 millió forintnyi támogatáshoz is juttathatja a nyertes önkormányzatot ahhoz, hogy a helyi, térségi közoktatás átszervezésével csökkentsék a hátrányos helyzetű gyermekek koncentrációját. E komoly, jelentőségteljes, sokszor konfliktusokkal teli feladathoz nemcsak viszonylag szabadon felhasználható és jelentős forrást kaphatnak, hanem ingyenes átképzésekkel, mentorálással segítünk megfelelni az átszervezés kihívásainak. Kifejezett célunk, hogy ezek az átszervezések a helyi társadalom bevonásával, meggyőzésével történjenek meg, hiszen nem csupán "elszámolható teljesítéseket" szeretnénk látni, hanem hosszú távú, fenntartható folyamatok beindulását. E fenntarthatóságot fedezheti például az integrációs normatíva, mely a diákonként járó alapnormatívát majd 30 százalékkal "toldja meg".

Az esélyegyenlőtlenségek kezelésére több eszköz is rendelkezésünkre áll, s egyik sem nélkülözhető a szelekciós mechanizmusok és a diszkrimináció felszámolása elleni küzdelemben. Sem a jó gyakorlatok elterjedésének támogatása, sem a miskolcihoz hasonló perek, melyek felhívják a figyelmet az elkülönítésre, és megpróbálják megakadályozni azt. A közoktatás rendszerét pedig alkalmassá kell tenni a folyamatos megújulásra és a rendszer hibáinak korrigálására.

Magyarország versenyképessége és jövője a tét. Nem vagyunk és nem is leszünk soha elég gazdagok ahhoz, hogy szegények tömegeit tartsuk el adóforintjainkból, és nem tudunk annyira elkülönülni sem, hogy teljesen kizárjuk a magunk és gyermekeink életéből a valóságot. Ha homokba dugjuk a fejünket (mert az elkülönülés az), a következményeket a gyermekeink szenvedik majd el. Mert ahol kirekesztés van, ott konfliktus gerjed. Jó lenne, ha erre az iskolafenntartók és a felelős döntéshozók is mihamarabb rájönnének.

A szerző a hátrányos helyzetű és roma gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztos, Oktatási Minisztérium