Hankiss Elemér háborog a lap október 29-i Hétvége mellékletében. Cikkének a drámai Barbárok vagyunk címet adta. Azok az újra meg újra bejátszott tévés vágóképek bőszítik, amelyeken valakik valahol csirkéket pusztítanak, a járványt kivédendő. Védőruhás-maszkos emberek tartályokba hajigálnak verdeső szárnyú madarakat. Az irtással rövidtávon a többi állatot, hoszszútávon esetleg az embert védik. Kegyetlen, csúf látvány. De e túlnyomórészt távol-keleti ténykedés láttán talán mégis túlzás általános bűntudatot gerjeszteni, azaz, a cím sugallata szerint magunkat (a magyarokat? az emberiséget?) barbárnak bélyegezni. Az értelmetlenül ismételgetett képsorokon magam is háborgok, de praktikusabb okokból. Hiszen az ember, amióta csak lejött a fáról, mindig is pusztított állatokat. Sőt, később azért tenyésztette némelyiküket, hogy levágja, megfőzze, megsüsse, megegye őket. Sokan utálkozunk ettől, át lehet állni a vegetarianizmusra, de az csak egyéni megoldás, a többség mindig is a paprikás csirkére szavazott. Hankiss egyoldalú állatvédelmi közelítése csak "békeidőben" lenne méltányolható. De ezek itt most nem békeidők.

Nem ám. Ha hinni lehet - és miért ne lehetne? - a szakembereknek, van valamelyes esélye az emberiségnek világjárványra. Volt már ilyen: az első világháború utáni spanyoljárvány több áldozatot szedett, mint a háború. De azóta rengeteget fejlődött a tudomány, a távoli földrészek közti kommunikáció. Az emberiségnek van esélye a védekezésre. Jómagam bizalommal hallgatom, amit tudós virológusok, állatorvosok, fölkészült járványügyi, közegészségügyi szakemberek magyaráznak; igyekszem megérteni - nem könnyű! -, hogy pontosan miről is van szó. Ezúttal az illetékesek is megbízhatóságot, higgadtságot, hozzáértést sugároznak.

Kis hazánkra azonban általában nem jellemző ez a bizalom. Gyanakvó a magyar. Emberöltők óta az, minden felsőbbség iránt. Nálunk még a meteorológusnak se hiszik el, hogy másnap esni fog. Valljuk be: a pártállami ún. tájékoztatás adott is erre okot, elég ha csak Csernobilra gondolunk.

A hagyományos magyar bizalmatlanság most azon mérhető, hogy megcsappant a baromfihús fogyasztása. Ezzel egy termelői és ipari ágazat emberei veszíthetik el a megélhetésüket ezrével és oktalanul. Mert a hazai piacon kapható baromfihússal az égvilágon semmi baj sincs.

És itt kanyarodom vissza a tévés hírműsorok ezerszer ismételgetett távol-keleti képsoraira, a húsfeldolgozó üzemek munkáját ábrázoló képekre, s arra, miért tartom kártékonynak ezeket.

A kép, a látvány ugyanis köztudottan jóval hatásosabb a szónál. Bármit magyaráz is a képsorok alatt a szakember, a szöveg hatása sokkal gyengébb, mint az agyakba bevésődő látványé, mely kusza képzettársításokat gerjeszt. A végtelenített bejátszás tudat alatt ezt sugallja: óvakodj a bűnös madártól, annak húsában bujkál a Gonosz.

Kérve kérném a hírműsorok rendezőit, hagyják abba a riogató képsorok bejátszását, mert a baromfihús ez idő szerint ártalmatlan ugyan, de ez a látvány csöppet sem az.

A szerző újságíró