Az erősen liberálistól a szélsőjobbig terjed a szellemi háttér. A zöldaktivisták mellett van benne természettudós, író, filozófus, polgármester, teológus, sőt tornász és beatzenész is. Nagy az egyetértés, és főleg az érzelmi töltet. Őszinte diskurzust akarnak az energiapolitika jövőjéért. Ami helyeslendő! Ahogy az alternatív energiák hangsúlyának növelése is energiaforrásaink között. Ma csaknem félszáz országnak van politikai programja a megújítható energia felhasználásának elősegítésére, s ezen országok a zöldenergiák részarányát az áramtermelésben 2012-re 5-30 százalékig szeretnék feltornászni.

Hazánkban az atomenergia, vagyis egymagában Paks részaránya jelenleg 40 százalék körüli, a fennmaradó rész majdnem teljesen a fosszilis energiahordozókra épül, s ezek köztudottan a klímaváltozást elősegítő gázok, elsősorban a szén-dioxid kibocsátását növelik. A legrégibb paksi blokk üzemideje 2012-re jár le, tehát nincs sok időnk jelentős változtatásra. A vízenergia ugye - épp a zöldek tiltakozása miatt - nem jöhet szóba, a szélenergiát is sokan támadják közülük. S bár a világon a legtöbbet a napenergiára fordították a beruházók, nálunk elsöprő előnyt ebből nem várhatunk. A föld hőjének tömeges kihasználásához még nem elég fejlett a technika. Marad a biomassza, amiben erősek lehetnénk, ám hogy mennyire és mikorra, ezt a környezetvédők sem tudják garantált számításokkal igazolni. Márpedig az egész vitában nekem épp a biztos számok hiányoznak. Az energia nem érzelmi kérdés, ahogy azt egy liberális honatya is megfogalmazta a parlamenti vitában. Fűteni, világítani igenis kell! Érzelmi nyomással egyszer sikerült elhitetni a Duna-elterelés lehetetlenségét. Keserű volt a tanulság, nem kéne hasonló!