Szikora meggyógyult, és rendez

Meggyógyult, és már munkához látott Szikora János, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, akit - mint arról lapunkban hírt adtunk - szeptember végén geny-nyes agyhártyagyulladással szállítottak kórházba Budapesten.

A nevét korábban családja kérésére nem közöltük, ezt a tilalmat azonban az igazgató feloldotta azzal, hogy személyesen is nyilatkozott a betegségéről. Tudósítónknak elmondta: noha fáradékony, már jól van, és fokozatosan lát neki a feladatainak.

Az igazgató betegsége korábban kisebb pánikot okozott Szolnokon: a színészek közül sokan féltek attól, hogy esetleg elkapták a fertőző betegséget, sőt a színházba járó közönség egyes tagjai is aggódtak emiatt. A népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat illetékesei igyekeztek mindenkit megnyugtatni, mondván: nincs ok az aggodalomra, mert a gennyes agyhártyagyulladás csak cseppfertőzés útján, közvetlen érintkezéssel terjed. Óvintézkedésként azonban az ÁNTSZ az esetleges fertőzés megelőzésére szolgáló gyógyszert adott mindazoknak, aki ezt kérték: információink szerint nyolcvanheten kaptak ilyen tablettát. Ám sem a betegség kéthetes lappangási ideje alatt, sem azóta nem történt újabb megbetegedés.

Szikora János tegnap érdeklődésünkre elmondta: már nagyon hiányzott neki a színház, s noha betegsége idején is folyamatosan tartotta munkatársaival a kapcsolatot, örül, hogy végre személyesen is köztük lehet. Tavasszal rendezi Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című művét, amelyet Budapesten, a Művészetek Palotájában mutatnak majd be. Felkérést kapott a jövőre 75 éves Szegedi Szabadtéri Játékok szervezőitől a Bánk bán című opera megrendezésére, s ő lesz a producere és a rendezője is annak a musicalnek, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulója tiszteletére, a szolnoki Szigligeti Színház felkérésére írtak. Az 56 csepp vér című darab története Shakespeare Rómeó és Júlia című drámájának sajátos, az ötvenes évek közepének sorsfordító pillanataira átültetett adaptációja, a premier 2006 októberében lesz.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.