Az Európai Unió egyik legkisebb állama - Luxemburg - büszke arra, hogy érettségizett állampolgárai három világnyelvet beszélnek az anyanyelvük mellett. Igen - a luxemburgi élő nyelv, és mintegy 200 ezren beszélik. Az említett világnyelvek pedig nem mások, mint az angol, a német és a francia. A Népszabadság Online levelezője arra kereste a választ, hogy mit ér ez a kincs, ha luxemburgi?

Akár Luxemburgból is érkezhetett volna az a turista, aki a szakállas vicc szerint a budapesti Parlament előtt három nyelven is hiába próbál tudakozódni a magyar rendőröknél. Sóhajtozik is az egyik egyenruhás, hogy bár ők is beszélnének akár csak egy idegen nyelven is, mire a másik megnyugtatja, hogy a kedves vendég hármat is tud, mégis mire ment vele?! Az iménti viccel évtizedekig takargattuk hiányos nyelvismeretünket. Egy felmérés szerint Magyarországon ugyanis a lakosság töredéke beszél csak akár egy idegen nyelvet. Ennek ellenére világszerte ismertek és elismertek a magyarországi egyetemek, nem is beszélve az onnan kikerült "szürkeállományról".

A belga-francia Ardennek és a Németországgal közös határfolyó, a Moselle közé beékelődött 440 ezer lakosú Luxemburgi Nagyhercegség sajátos lingvisztikai helyzetben van. Mivel nyelvüket a világon csak mintegy 200 ezren bírják, és az ország lakosságának 40 százaléka külföldi, egyértelműen adódik, hogy meg kell tanulniuk a környező országok nyelvét. Mivel a gyermekkorban elsajátított idegen nyelvek egészen más módon alakítják az agy ilyetén működését, ezért a harmadik, sőt negyedik nyelv megtanulása már nem okoz problémát. Ez az egyik pillére a luxemburgi oktatási rendszernek, igaz, az ezt - is - szabályozó oktatási törvény közel száz éves.

A luxemburgi nebulók 6 éves korban kezdik az iskolát, és az oktatás németül folyik.

Anyanyelvüket, a luxemburgit, csak heti egy órában tanulják. Ennek oka, hogy az leginkább beszélt nyelv, szótára és nyelvtana csak az elmúlt másfél évtizedben létezik. A hasonlóság azonban annyira nagy - a számtalan német TV-csatorna pedig korán a készülék elé ragasztja a gyerekeket -, hogy a látszólag idegen nyelv elsajátítása nem jelent nagy kihívást. Az általános iskola második osztályában már belép a francia, amelyet harmadik osztálytól heti 5 - később még több - órában tanítanak.

A középiskola a hetedik osztállyal indul. Szakközépiskola esetén a számozás felfelé, gimnázium esetében lefelé folytatódik, azaz az érettségire készülő gimnazista "ismét" elsős. A gimnázium hetedik osztályában a matematikát franciául kezdik oktatni, hatodikban belép az angol nyelv, így a három világnyelv óraszáma meghaladja a 30 százalékot. Negyediktől valamennyi tantárgy oktatása franciául folyik - természetesen a német és az angol kivételével. Ezzel nyitva áll az út Németország, Ausztria, Franciaország, Belgium, Anglia és az USA egyetemei felé (a luxemburgi egyetem felállítása csak a közelmúltban kezdődött el, a mai napig gyakorlatilag csak az első két megalapozó év volt elérhető).

Irigylésre méltó eredmény - mondhatnánk. Nem beszélve arról a nem elhanyagolható magabiztosságról, ahogyan ezek az emberek - már gyerekkorban - váltogatni tudják a nyelveket egy nemzetközi közösségben anélkül, hogy egyszer is megbotlana a nyelvük.

Ennyire szép-e azonban a valóság? - merül fel a kérdés. Visszaüt-e máshol ez a nyelvi dominancia? A válasz egyértelmű igen. A heti 30 órás tanterv megmaradó kétharmadán osztozik valamennyi természettudományi és a minimális készségfejlesztő óra. Így képzelhető el, hogy az egy árva testnevelési óra nem képez világhírű sportolókat, és a nyelvi tagozaton végző diákok mindössze 1 év és egy trimeszter fizikát és kémiát hallgatnak. Ezzel szemben a 13 éves képzést szinte végig kíséri a heti 2 órában (korábban 3 órában) oktatott valláselmélet - amelyhez alternatívaként csak néhány éve csatlakozott a morál.Komolyabb lehetőségek hiányában a luxemburgi gyerekeket ritkán viszik színházba és múzeumba, és mivel a világirodalmat eredetiben olvassák (micsoda előny az egyik oldalon!), az orosz klasszikusok teljes homályban maradnak. Nem kötelezőek az osztálykirándulások, igaz, az ambíciózusabb tanárok "egyetlen" lehetősége a külföldi utaztatás.

Valamennyi területen szomorú eredményeket hozott az OECD által készített úgynevezett PISA-tanulmány első és második felmérése is. A luxemburgi Oktatási Minisztérium jelentése (2003/2004-es tanév) szerint a pótvizsgára, illetve évismétlésre kötelezett tanulók aránya rosszabb az EU-átlagnál. Az általános iskolában a gyerekek 5 százaléka járja legalább egyszer újra az évet (Németországban ez az arány 1,6 százalék), a gimnáziumban ez a szám 8,2 százalék, szakközépiskolában pedig 18,2 százalék. Az évismétlők nagyobb eséllyel maradnak ki végleg a képzésből.

Jelen írásnak nem célja sem messzemenő következtetések levonása, sem ítélkezni egy ország oktatási rendszere felett. Elmondható azonban, hogy Luxemburg nem tudja oly mértékben kamatoztatni hihetetlen nyelvi előnyeit, mint azt tehetné, tennie kellene. Nem véletlen, hogy az ország kevés neves politikust, kiemelkedő tudóst, illetve élsportolót adott a világnak. Az Európai Unió nagyobb városainak szuvenír boltjaiban kapható képeslapok, alátétek, kötények és plakátok - amelyek a perfekt európaiak "jellemzőit" karikírozzák ki - nem véletlenül ábrázolják rivaldafényben a "híres, mint a luxemburgi"-t.

Földes György (Luxemburg)