EURO-2012: továbbjutott a magyar-horvát pályázat

A második helyen jutott tovább a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére benyújtott magyar-horvát pályázat. Az UEFA végrehajtó bizottságának máltai ülésén az olaszok 11 szavazatot kaptak, a magyar-horvát kandidálás pedig kilencet. Az ukrán-lengyel pályázat hét vokssal szintén továbbjutó, míg Törökország (6) és Görögország (2) kiesett.

Korábban Románia, Oroszország és Azerbajdzsán is jelezte rendezési szándékát, később azonban mégsem kandidált egyik ország szövetsége sem.

Szalay Péter, a magyar-horvát pályázat hazai projektmenedzsere elmondta, erre a sorrendre nem számított, de a továbbjutásra igen. "Az utóbbi napokban voltak aggasztó előjelek, mivel az olaszok erős kommunikációs hadjáratba kezdtek, elsősorban a többi pályázó hibáit hangsúlyozva és azt sugallva, hogy a 2008-as osztrák-svájci rendezés után nem lenne szerencsés, ha ismét két ország lenne a házigazda. A végrehajtó bizottság tagjai azonban értékelték, hogy Magyarország már harmadszor pályázik és az előző két kandidálás is magas színvonalú volt, hiszen legutóbb egyetlen vokssal maradtunk le a győztestől."

A vetélytársakról Szalay úgy vélekedett, az olaszok várhatóan a modernizációra helyezik a hangsúlyt, mivel megfelelő mennyiségű, de rossz állapotú stadionokkal rendelkeznek. Az ukránok és a lengyelek jelenlegi futballsikereikre hívhatják fel a figyelmet. "Nálunk a szakértelemmel nincs probléma, a horvátokkal nagyszerű az együttműködés. Békére és összefogásra lenne szükség a hazai labdarúgásban a sikerhez és a stadionprogramot végig kell vinni. Az UEFA elvárásai egyértelműek ebben a kérdésben, modern, jó megközelítésű, biztonságos arénákra van szükség."

Szalay hozzátette, hogy az UEFA november 17-én hozza nyilvánosságra az Eb-pályázatokra vonatkozó újabb előírásait. "Tavasszal UEFA-kongresszust rendezünk, ahol folytatni kell a lobbizást, majd május 31-én kell leadni a következő anyagot, immár költségvetéssel, hatósági engedélyekkel, konkrét tervekkel" - mondta a projektmenedzser.

Magyarország harmadszor pályázik Eb-rendezésre, a korábbi két alkalommal a végső körben maradt alul. A 2004-es Eb-re Ausztriával közösen, a 2008-asra önállóan jelentkezett a magyar szövetség.

A 2012-es helyszínről 2006 decemberében születik döntés.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.