Három párt a bébikötvény mellett

A kormánypártok egyértelműen támogatják a bébikötvény programot. A Fidesz kevesli a majdani újszülötteknek adandó összeget, de jónak tartja az elképzelést. Az MDF viszont kampányt emleget, és a részletekre vár. A demográfus szerint a gesztus nemes, de nem biztos, hogy befolyásolja a születésszámot.

A kormány tervei szerint január 1-jétől minden hazai újszülött ötvenezer forintos kötvényt kapna a magyar államtól. A kamatokkal igen jelentősen gyarapodó összeget a kedvezményezett csak nagykorúvá válásakor veheti fel. Batiz András kormányszóvivő lapunknak elmondta, hogy évente 3-4 milliárd forintba kerül a kötvény bevezetése és finanszírozása. A jövő évi költségvetésben ez az összeg már szerepel. Az állami alaptőkét a tervek szerint a szülők kiegészíthetik, és a rászorult gyermekek további költségvetési pénzeket is kaphatnak. Hogy melyik életévükben és mennyit, még nem dőlt el.

Az SZDSZ négy éve javasolta már a bébikötvény bevezetését - emlékeztet Béki Gabriella. A liberálisok támogatják a tervet, különösen, mert érvényesül benne a rászorultsági elv. Béki azt is helyesli, hogy minden gyermek - vagyis a jómódú családba született is - megkapja az alapösszeget, hiszen minden gyermek egyenlő. A további támogatást azonban csak azok kaphatják meg, akiknek erre valóban szükségük van felnőtt életük indításához. A képviselőnő szerint ugyanakkor nem biztos, hogy ettől több csecsemő születik, hiszen a gyermekvállalásnak a pénzen kívül számos más oka is van.

A szocialisták népesedéspolitikusa, Újhelyi István áttörésnek tartja a magyar családtámogatás történetében a bébikötvényt. Ami a részleteket illeti, arra különös gondot fordítanak, hogy illeszkedjen a terület többi intézményéhez, szabályához.

Kevesli az első hírekben megjelölt összeget Harrach Péter, de örül, hogy a kormány átvette az esztergomi modellt, mondván, a fideszes vezetésű városban ez az elképzelés már megvalósult. Az Orbán-kormány családügyi minisztere úgy látja, ez csak egy lépés, amely például a gyed megerősítésével folytatható. A gyermekvállalás ösztönzésére Harrach további intézkedéseket vár.

Az esztergomi bébikötvény feltételekhez kötött. Takács István, az esztergomi önkormányzat sajtófelelőse lapunknak azt mondta, náluk minden megszületett gyermek ötszázezer forintot kap az idén január 1-jétől. A fiatalnak 21 éves koráig esztergomi lakosnak kell azonban lennie, és középfokú iskolai végzettséget kell szereznie, ha hozzá akar majd jutni. A pénzt csak lakásvásárlásra vagy egyetemi tanulmányai finanszírozására veheti fel. A kezdeményezés sikeres: 200 gyermekre tervezték a keretet, de novemberig már 230-an születtek Esztergomban.

Az MDF-et egyelőre nem hatotta meg a bébikötvény terve. Herényi Károly választási fogást sejt az ügy mögött. A frakcióvezető várja a részleteket, például arról, hogy a gazdagok gyerekei is megkapják-e az ötvenezer forintot.

Józan Péter, a KSH demográfusa "nagyon szép és értelmes gesztusnak" nevezte az ötletet, ami szerinte felidéz egy régi magyar hagyományt, amikor a keresztszülők egy hosszú távra szóló ajándékkal lepik meg az újszülöttet. Józan Péter sem tudja, befolyásolhatja-e a szülési kedvet a bébikötvény, de szerinte minden, ami gyermekvállalásra bátorít, hasznos.

A bébikötvény a népesedéspolitikai program hatásos eleme lehet
A bébikötvény a népesedéspolitikai program hatásos eleme lehet
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.