Nem ütötte meg a főnyereményt

Mindennek Bart Bryant az oka. Ha ő más sportágat választ, esetleg betegség miatt lemondja a részvételt, netán nem ezen a hét végén mutatja legjobb formáját, akkor most Tiger Woods újabb csúcsának örülne a golfvilág. (Leginkább, persze, az érintett maga.)

Az évzáró atlantai versenyen - összdíjazása 6,5 millió dollár, csak a miheztartás végett - a jelenlegi legjobb huszonkilenc golfozó indult: az erkölcsi diadal mellett az volt a kérdés, Woods képes lesz-e nyerni, mert ebben az esetben 1 170 000 dollárt kasszírozna, ami egyúttal azt jelentené, hogy pályatársai közül elsőként lépi át az éves 11 millió dolláros pénzdíjat. Fájdalom, ez nem sikerült, a színes bőrű amerikainak meg kellett elégednie a második hellyel, és az érte járó 715 000 dollárral. A vége így "mindössze" 10 628 024 dollár lett; ezzel nem csupán az álomhatárt nem lépte át, de az eddigi csúcstartó Vijay Singh rekordját (10 925 024) sem szárnyalta túl.

Erre szokás azt mondani, hogy ennél nagyobb baja sose legyen. Főleg, ha tudjuk, hogy a kereseti lista harmadik helyén végzett amerikai Phil Mickelson majdnem ötmillióval maradt el Woodstól.

Az atlantai torna tulajdonképpen már az első nap után eldőlt: Bryant négyütéses előnyt szerzett Woods ellenében; ezen a szinten ez jelentős, már-már behozhatatlan különbség. Így aztán hiába faragott hátrányából másnap együtésnyit a világelső, ha vetélytársa a harmadik és a negyedik napon ismét jobbnak bizonyult (a vége 263/269). A már emlegetett, fidzsi-szigeteki Singh még rosszabbul járt, csak negyedik lett, és mindössze 283 833 034 dollárt vihetett haza. (Hogy miért éppen négy dollár a vége, ne kérdezzék...)

Woods nem csupán a pénzkereseti lista élén végzett, de természetesen az ő nevével kezdődik a világranglista is, mi több, a számos, a sportágban igen fontos rekord közül az idén az övé a legalacsonyabb pontátlag (68,66). Azaz a trónon továbbra is a jövő hónap 30-án még csak a harmincadik születésnapját ünneplő Tiger ül: pillanatnyi csalódottságát csak-csak leküzdi addigra...

Azért "természetesen" Woods nevével kezdõdik a világranglista...
Azért "természetesen" Woods nevével kezdõdik a világranglista...
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.