Trencsényi egyrészt a jólértesültség pózában tetszeleg, amikor Vay Saroltáról ír aránytalanul hosszan, másfelől a könyvbemutató egyszerű magyar mondatait nem látszik megérteni; hiányolja Vayt a könyvbemutatóról (ő, Vay nagy ismerője, bizonyára tudja, én nem, hogy vannak-e valóban Vaynak a női szexualitással kapcsolatos szövegei), viszont felsorol a kötet szerzői közül néhányat. Hogy ezek vajon hogyan kerülnek egymás mellé? Hát, gondolom, először is úgy, hogy egymás fölé vagy alá nem tudnak, egymásba meg még kevésbé. Másodszor pedig Trencsényi nyilván eljutott az alcímig (Antológia a női szexualitásról), ami némi magyarázattal csak szolgál. Ha viszont - harmadszor - Trencsényi valódi kérdése az volna, hogy mi volt éppen ezen írások beválogatásával a szerkesztők szándéka, azon el lehet gondolkodni; mérlegre lehet tenni a szerzők egyikét-másikát vagy a válogatás alapelveit - ez viszont kétségkívül nagyobb energiát igényel, mint amennyit Trencsényi erre a cikkre szánt.

Ami azt illeti, az olvasásra szánt figyelem sem lehetett túl sok. Elég nehezen érthető, hogy a szerző hogyan idézhet - mintegy a szexualitás ábrázolásának csimborasszójaként, pfuj, pfuj! - olyan mondatot, amelynek beszélője (és aki olvasta a szöveget, ezt jól tudja) megalázott, kiszolgáltatott, kizsákmányolt, nyomorult és kétségbeesett prostituált. Aki, igen, a legmocskosabb részleteket nyilvánvaló undorral mondja el. Márpedig éppen ezt hozza fel Trencsényi elrettentő példaként; tehát ha olvasta a könyvet, nem szépen jár el (ez a legkevesebb, ami mondható), ha meg nem, csak épp ráakadt erre a mondatra, akkor felületesen.

Trencsényi cikke folyamán végig nem tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy van női irodalom, és/vagy vannak nőírók, és hogy ezzel sokan foglalkoznak. Rendben van, gondoljon Trencsényi, amit akar. Ha szerinte sem a szivar, sem a "csúnya" szavak nem valók a nők szájába, akik amúgy is a férfiak nyomába erednek (persze mindhiába), vagy ha ezt az antológiát afféle mulatságos erőlködésnek ("nagy nőművészeti felindulásnak") tartja - hát, mit tegyünk. Ha azonban nem értékeli, hogy ez a nagy antológia (bármit gondoljon is a színvonaláról) valóban sok szempontból egyedülálló, az már furcsa; ha pedig úgy nyilvánít véleményt a női irodalomról, hogy figyelmen kívül hagyja: ez a téma (főleg Nyugaton, de azért nálunk is) több évtizede az értelmiségi közbeszéd része, akkor súlyos hiányosságai vannak (ne aggódjon, bepótolható). Mindenesetre nem attól kell tartania, hogy rosszkor született: az ismeretek vagy hiányuk ettől nem függenek.

Akár azt is írhatnám, hogy a szerző tájékozatlan és felületes; és őszintén remélem, hogy csak az. Hogyan is írhatnék csúnyábbat abba a lapba, amelyiknek maga Trencsényi Zoltán a kritikusa?

A szerző kritikus

A kifogásolt, többnyire csupán a női irodalommal kapcsolatos kérdéseket felvető jegyzetre (amely nem kritika) reagálva egyebek mellett azt írja Kálmán C. György: "Rendben van, gondoljon Trencsényi, amit akar."

Rendben van. Gondolt.

Trencsényi Zoltán