Kívül-belül

Manapság kevesen kísérlik meg az ilyesféle egyszemélyes nemzeti irodalomtörténet megírását, s nem csupán azért, mert a teljes irodalomtörténetet átlátni ma - a többnyire egyetlen korszakra, jelenségkörre, sőt szerzőre szakosodó irodalomtudósi pályafutások világában - már-már a polihisztor kivételes képességeit követeli meg.

Azért sem, mivel az utóbbi negyven-egynéhány év során képlékennyé és bizonytalanná vált a könyv címét alkotó mindhárom fogalom értelme és értelmezhetősége. Az "amerikai" ma már sokkal többet - és többfélét - jelent, mint néhány évtizede, az "irodalom" fogalmában pedig kötelezően bennefoglaltatnak az írás korábban figyelemre sem méltatott formái. S a "történet" és megírhatósága is esélytelenné vált időközben: manapság nemigen hiszünk abban, hogy bárminek - például egy nemzet irodalmának - története lenne, azaz rendelkeznék valamiféle lényegi önazonossággal, ami a maga törvényét követve afféle arisztotelészi entelecheiaként, bontakoznék ki a múló időben, mégpedig szükségszerűen abban a formában, amelyben kibontakozik. Bollobás maga is készséggel elismeri, hogy munkája kényelmi megfontolásból viseli a "történet" címet, valójában az amerikai irodalom krónikája, pontosabban: az ábécé helyett az időrend mentén elrendezett enciklopédiája a mű.

Szerzőnk, miközben az amerikai irodalomról ír, egyszerre van kívül és belül: kívül, hiszen magyar amerikanistaként, egy sajátos és az eredetiétől különböző kontextus fényszűrőjén és prizmáján keresztül látja tárgyát, de belül is, hiszen szakmai életrajza ennek a tárgynak szoros közelségében folyik évtizedek óta, Bollobás szellemileg - s gyakran fizikailag is - a tárgy "helyszínének", az amerikai kultúrának a teljes jogú lakosa.

Utóbbi minőségében rengeteg tanulnivalóval szolgál. Új, a magyar irodalomtudományban egyelőre ismeretlen, illetve megfelelők híján való fogalmakhoz szoktat bennünket: "női modernizmus", "a női énkonstrukciók változatai", "férfi modernizmus (fehér)", "kanonizált posztmodernizmus" és hasonlók. (Jó lett volna akár külön fejezetben is foglalkozni ezekkel a fogalmakkal és elméleti hátterükkel; annál is inkább, mivel az amerikai irodalomtudomány utolsó negyven éve az elmélet - a dekonstrukció, az új historizmus és társai - forradalmának, zsarnoksággá merevedésének, majd felpuhulásának és bukásának a korszaka volt.) De igen jól működik enciklopédiaként is, az általános áttekintésekben és az egyes szerzők ismertetésében-méltatásában egyaránt.

Legalább ugyanekkora a haszna a "kívül" nézőpontjának is. Az utóbbi ötven év során az amerikai irodalom szélességében és mélységében egyaránt impozáns áthasonítása zajlott le Magyarországon: műfordításban, olvasói érdeklődésben és alkotó irodalmi ihletés formájában. Bollobás munkájának legalább annyira háttere és vonatkoztatási kerete ez az itteni ötven év, mint amennyire a "belül" szempontrendszere. Itt persze érdekes lett volna több figyelmet szentelni annak is, amit ez az áthasonítási folyamat nem hasonított át. Például az elmúlt fél évszázad amerikai "világregényeit", olyan gigantikus elbeszéléseket-antielbeszéléseket, mint William Gaddis The Recognitions-a (A felismerések, 1955), Thomas Pynchon Gravity's Rainbow-ja (Gravitáció-szivárvány, 1973) vagy Don DeLillo Underworld-je (Alvilág, 1997). Fordító nem akadt rájuk, olvasói visszhangjuk jelentéktelen, magyar prózaírókra nem voltak hatással - "belül" viszont korszakos remekművekként tartják számon őket (szerintem is teljes joggal).

Ez a kontraszt - és számos más hasonló ellentmondás - magyarázatot követel. Reméljük, ezt is megkapjuk Bollobás Enikőtől, ha mostani könyve után majd megírja az amerikai irodalom modern magyar fogadtatástörténetét is. (Osiris, 2005, 874 oldal, 4980 Ft)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.