Az amerikai kormány nem viselkedik így." A napvilágra került tények rácáfolnak mindenre, amit az amerikaiak magukról gondolnak, és megerősítenek sok bírálatot, amit idáig megfontolás nélkül elvetettek.

Azt eddig is tudtuk, hogy az Egyesült Államok vádemelés, bírói ellenőrzés és határidők nélkül, titkos helyszíneken tart fogva embereket. Az újdonság az, hogy ezt az elnök tudtával a CIA a hazai törvényhozás elől is eltitkolta, illetve az ügybe kelet-európai demokráciákat is belesodort. Az előbbi is aggályos, mert azt sejteti, hogy vészhelyzetben még Amerikában is ki lehet kapcsolni a demokráciát. Márpedig azt, hogy mi a vészhelyzet, a Fehér Ház dönti el. Továbbá, ha valamitől egyszer el lehet tekinteni, az soha többé nem számít eleve garantáltnak. A kelet-európai demokráciák belekeverése a történetbe, ha ez egyáltalán lehetséges, még súlyosabb kérdéseket vet fel. Ezek szerint az amerikai vezetés még a stratégiai szövetségi rendszert is kész kockáztatni, csak hogy az al-Kaida mintegy harminc elfogott vezetőjét kívül tartsa a civilizált igazságszolgáltatás hatókörén.

Nem tudjuk, mit sikerült kiszedni az elfogottakból, akik között olyan véreskezű terroristák vannak, mint a szeptember 11-i terrortámadás megszervezője, vagy az al-Kaida harmadik számú, a pénzügyi hálózatért felelős vezetője. Senki nem szólhatna egy szót sem, ha ezeket az embereket életfogytiglani börtönre - sőt, az amerikai jogrend szerint akár halálra ítélnék. Csakhogy akkor joguk lenne ügyvédhez, és valamilyen formában, ha korlátozottan is, de kapcsolatba kerülnének a külvilággal. Elképzelhető, hogy ez biztonsági kockázattal járna. Végül is nem világos, hogy milyen terrorakciókat akadályoztak meg a foglyoktól nyert értesülések birtokában, és vajon a cél szentesítette-e az eszközt. Lehet, hogy van mentő körülmény, ami legalább részben indokolja az amerikai kormány döntését. De a nagy titkolózás a védekezést is lehetetlenné teszi.

Borzalom, hogy Amerika kész felrúgni a nemzetközi szerződéseket, saját jogrendjét és a titkos börtönöket befogadó országok törvényeit. Nem kevésbé fájdalmas, de talán könnyebben megérthető, hogy a világban sok olyan kormány van, amely belemegy ebbe a veszélyes és korántsem ártatlan játékba. A diktátoroktól eleve nem állnak messze ezek a módszerek, míg a gyenge lábakon álló vagy nagyon új demokráciákban esetleg minden elmegy, ha az amerikaiak kérik. De mit tegyenek azok, akik egyszerre tartják fontosnak a demokratikus játékszabályokat és az Amerika iránti barátságot? A jelek szerint Magyarországon nem őriztek foglyokat - a szóban forgó repülőgéptranzit föltehetően valóban csak az volt, ami: tranzit.

Washingtonban most válságmenedzselés folyik, igyekeznek minimalizálni a bekövetkezett kárt. Ronald Reagan, amikor kirobbant a hasonló léptékű Irán-kontra botrány, televíziós beszédben kért bocsánatot az amerikai néptől, átszervezte a kormányt, és a felelősök közül többen börtönbe vonultak. Bush a jelen állás szerint nemcsak az amerikai választóknak tartozik bocsánatkéréssel és részletes magyarázattal, hanem a demokratikus Amerika barátainak is. Az utóbbiaknak már eddig is okozott éppen elég fejfájást.