Átadták a 600. szelektív hulladékgyűjtő szigetet Budapesten

A szelektív gyűjtőszigetek két éve indult telepítési programjának sikere, hogy ma már senkinek nem kell Budapesten 500 méternél nagyobb távolságot megtennie a lakásától valamelyik hulladékgyűjtő pontig - mondta Demszky Gábor csütörtökön délután a 600. gyűjtősziget átadásán.

A főpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat idén egymilliárd forintot fordít a hulladékgyűjtő szigetek létrehozására és a rendszer működtetésére. A program nagy eredményeként említette, hogy már minden negyedik polgár használja ezeket a szigeteket.

Hozzátette, hogy 2009-re várhatóan 1100-ra bővítik a hulladékgyűjtő szigetek számát. Ezzel elérhetővé válik, hogy legalább a hulladék egyharmadát újrahasznosítsák.

Demszky Gábor hangsúlyozta, a fővárosiak egyre jobban érzik, hogy főként rajtuk múlik Budapest tisztasága. Szerinte a szigetek népszerűségét jól mutatja, hogy tavaly tízezer, idén szeptemberig pedig több mint hétezer tonna újrahasznosításra váró hulladékot dobtak a szigeteken lévő ötféle konténerbe. E hulladék több mint fele papír, 27 százaléka üveg, 16 százaléka műanyag, 2 százaléka pedig fém volt.

Persányi Miklós méltatta a budapesti szelektív hulladékgyűjtő programot. Mint mondta, a szelektív hulladékgyűjtés olyan össztársadalmi "társasjáték", amelynek sikere az egyének akaratától és az összefogásuktól is függ.

A környezetvédelmi miniszter kifejtette, hogy idén, az EU-támogatásokkal együtt, 74 milliárd forintot fordítanak hazánkban hulladékgazdálkodási projektekre, A tárca "hulladékforradalom-programjának" eredményeként az év végére több mint 1200 településen mintegy 3,5 millió ember jut korszerű hulladékgazdálkodási szolgáltatáshoz, s kapcsolódhat be ennek részeként a szelektív hulladékgyűjtésbe.

Vajda Pál főpolgármester-helyettes megjegyezte, hogy a főváros a jövőben szeretné kiterjeszteni a szelektív hulladékgyűjtést más hulladékokra, például a zöldhulladékokra is. Ennek érdekében rövidesen átfogó komposztálási programot indítanak.

Hajdu György, a közterület-fenntartó rt. vezérigazgatója bejelentette, hogy Rátonyi Gábor polgármester támogatásának köszönhetően a 600. fővárosi gyűjtősziget egyúttal a 47. zuglói hulladékgyűjtő pont is.

(forrás: MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.