Régóta töpreng ő már azon, miként lehetne jellemileg épen, harcosként kitartóan, politikusként elvhűen, ám a nyíltan vállalt vitákat, pláne botrányokat elkerülve átszállni a talánból a tutiba.

Nézzük a másik oldalt. Gémesi ügyes, rokonszenves. Lépései selymesen óvatosak, nem megy fejjel a falnak, mondatai nem verik ki a biztosítékot. Tétmeccset nem dönt el, de lehet számítani rá, hozza a formáját. Elképzelhető, hogy a Fidesznél először valóban arra gondoltak: igazi társ lenne az MDF élén. Praktikusan hangzik a feltételezés, hiszen Dávid Ibolya kiütésével, néhány renitens eltüntetésével "csomagban" kapták volna meg a pártot is. Az ötlet mégsem vált tetté, talán a kiszemelt karaktere, talán a helyzet miatt - Dávid Ibolya megritkult csapatában erős, és valószínűleg már éber is. Hogy az első palotaforradalom idején Gémesi miért nem távozott, arra is inkább habitusa ad magyarázatot. Nem a hangos ellenállás és a gyors döntések embere, nem asztalborogató típus, és valószínűleg az uniós parlamenti választások után maga is több esélyt látott az MDF parlamentbe kerülésére, mint most. Reménye lépésről lépésre csökkent, és minden lépésnél egyre intenzívebben kereste a kapcsolatot a legnagyobb ellenzéki párttal, hogy legalább ott tudják: ő tulajdonképpen másként gondolkodó.

Téved, aki azt hiszi, hogy Gémesi György zökkenő nélkül érkezik majd a Fideszhez, pontosabban a KDNP-hez - illetve a KDNP-hez, pontosabban a Fideszhez. A fogadók közül többen úgy ítélik meg, hogy túl sokat várt, üres kézzel érkezik, ráadásul ügyel a renoméjára, a látszat kedvéért úgy tesz, mint aki nem kötelezte még el magát, pedig dehogynem. Szerencséje, hogy körzetében nem volna erős, a Fidesz szívéhez nőtt kihívója, ezért a mainstream úgy véli, ésszerű, ha bármilyen színben vagy függetlenként befuttatják, s később a KDNP-ben köt ki. Most tehát azt mond, amit akar, hiszen nekik is érdekük, hogy inkább egy "ál-senki földjéről", ne pedig Jágóként kampányoljon. (Hogy a másik "ingadozó", Sisák Imre forgatókönyve hasonló lesz-e Gémesiéhez, még nem tudni, bár ezt egyszer sem könnyű előadni.) Szinte biztos, hogy több átlépő, kilépő, félreálló nem lesz - a hűségen túl főként azért nem, mert bezáródik a kapu, nincs fogadókészség. Az MDF-frakció felszeletelése tehát feltehetően abbamarad, a terv csak átabotában lett végrehajtva, amely a fórum számára súlyos, a Fidesz számára azonban még így is kockázatokkal járó állapot.

Volt-e egyáltalán esélyük, s ha igen, mi 2006-os parlamentbe kerülésükre? Az antalli nosztalgia igazán már csak bennük él. A visszafogott, párbeszédet szorgalmazó, jó értelemben úri konzervativizmusuk a centrumból remélhetett szimpátiát, ehelyett jobbára a baloldalból kiábrándultak szavaztak rájuk az uniós választáskor. Következménye az lett, hogy Orbán Viktor gyorsan megbocsátott az eltévelyedetteknek, Budapestnek, a Kádár kor iránt nosztalgiázó kisembereknek. Most pedig, hogy lassan újra magára haragítja őket, a közvélemény-kutatások jelzése szerint a balról centrumba érkezők visszasereglenek a szocialistákhoz.

Ismét kiürül, vagy soha nem volt tele az MDF szavazatkasszája? Tény, hogy a legutóbbi mérések egyike sem adott sok esélyt számukra, sőt, a két nagy párt szívóhatása akkora, hogy a náluk erősebbnek tűnő SZDSZ sem befutó már. Sokszor bebizonyosodott, hogy bár elvben és érzésben van, voksokban nem elég erős a centrum - azaz a magyar társadalom még nem tart ott, hogy az érdemi döntésnél képes legyen teljes határozottsággal kimutatni: szüksége van a "mérleg nyelvére". Persze, sok még a bizonytalan, és a következő hónapokban mérvadó körök kedvenc témája lesz egy kétpárti parlament előnyeinek, de inkább veszélyeinek a taglalása. A két nagy pártnál a csupasz racionalitás válik főszereplővé - a Fidesz a kétpártiságra játszik majd, a szocialisták nem, de elég lecke lesz nekik az SZDSZ-t fölhúzni úgy, hogy közben annak eminens érdeke az MSZP-től való megkülönböztethetőség.

Könnyen lehet, hogy az MDF állva hal meg. Tisztességesen, sokak által megsiratva. Kár érte - fogalmazzuk majd, voksainkról mélyen hallgatva.