De mondom: egyre többen védik őket. Hogy nagyon is jók. Most az FT áll ki mellettük: nem azért vannak kevesen a csúcson, mert gyengék, hanem mert a mai versenyszférában olyan intenzitást, és rabszolgai odaadást igényel a cég, a helyzet, a verseny, hogy az ott dolgozóknak nincs lehetőségük megosztani életüket gyerek és munka között. A cikk egy ügyvédi irodát említ, ahol egy bonyodalmas (több milliós) ügyet este tízig tárgyalnak a kuncsafttal, a megoldás pillanatában viszont az ügyfél azt mondja, hogy reggelre kell neki az anyag. A cég nem mondhatja, hogy kérem munkatársunknak gyereke van... Vagyis a rendszer kegyetlen. Ezért aztán jobb, ha férfi van ebben a pozícióban keccsöljön csak ő reggelig, otthon meg ellátja a gyereket az asszony. Ha egyáltalán van nekik gyerek. Mert az se valami frankó, ha a gyerek hétszámra nem látja apját.

Mondom, a cikk védi a nőket: nem gyengék, buták, vagy dekoncentráltak, hanem életüket meg kell osztani hivatásbeli és személyes felelőségük között. Már ez is nagyon szép. Igaz, mögötte az a hipotézist vélem látni, - nincs ott, én vélem belelátni - hogy maradjon otthon az asszony pár évre, és minden megoldódik. Hogy aztán pár év múltán már lesheti, hogyan kerül újra pozícióba, arról nincs szól. De legalább megoldódik a konfliktus.) Nem cikizek: a szerző nőpárti megoldást keres - kecske is jóllakjon, káposzta is maradjon. Vannak lehetőségek...

Csak az szúrja a szemem, hogy a gyereknevelés csupán személyes felelősség. Nyilván az, elsősorban. De nem lehet elfelejteni, hogy társadalmi is: a felnövő generáció minősége nem privát ügy, a társadalmi értékek újratermelődése ettől függ. A mai workaholic életforma, executive ethos  stb. nem törődik ilyesmivel, erre nincs idő - amiért később a társadalom fog súlyos árat fizetni. (Ha már nem fizet ma is.) Említettem az apa nélkül felnövő gyerekeket - nota bene: házasságon belül. Anya nélkül még rosszabb. Nemcsak azért, mert nincs modell, hanem mert nem pótolható az értékátadó, emberformáló szerepet illetően: kell mind a kettő. Idő meg nincs rá. Ha executive akarsz lenni, ne akarj gyereket. Vannak megoldások (részmunkaidő, munkád felét más csinálja) - nagyszerű dolog, kár hogy nálunk nem veszik komolyan. De félek tőle, hogy csak átmeneti megoldás. A nőknek (netán a férfiaknak is) be kéne számítani munkájukba a gyerekkel való foglalkozást. Ilyen is van már. A gyerek ugyanis most magánügy. Az abortusz nem - az. - keményen társadalmasítva van, mindenki beleszólhat. Aztán mikor itt a gyerek, azt már csinálja ő, ahogy tudja.

Csakhogy nemcsak a nők fognak ettől szenvedni. A társadalom minősége romlik. Valami elveszik. Gondolom én, de - mint mindig, - lehet ám hogy tévedek.