Puccparádé a szalagavatón
Az sem mindegy, hol tartják a szalagavatót. Ma már snassz az iskola aulájában vagy tornacsarnokában rendezni az ünnepséget. A nagyvárosi iskolák körében ma a helyi sportcsarnokok számítanak a legkedveltebb helyszínnek. A műsorok közt a keringő és a palotás viszi a prímet, ez adja az iskolák többségében a műsor gerincét. Ebbe ékelődnek be aztán az osztályok produkciói a bájos kamaszműsoroktól a vérprofi előadásokig.
De mire is vállalkozik ma egy végzős diák, ha szeretne megfelelni a szalagavatók aktuális trendjének? A munkát még ősszel kell elkezdeni, hogy a decembertől februárig tartó "báli szezonra" fel tudjon készülni. A legszebb, legdivatosabb ruhákat, a legmenőbb tánctanárokat időben le kell foglalni.
Többek szerint a szalagavató ma már leginkább a pénzről vagy annak hiányáról szól. A szülők fogcsikorgatva pénzelik az ünnepi készülődést, más választásuk nincs. Ki akarná a saját gyermekét kellemetlen helyzetbe hozni azzal, hogy nem állja a költségeket? A társadalmi különbségek azonban a szülők igyekezete ellenére is felszínre kerülnek. A hátrányos helyzetű gyerek nem tud lelkesedni, hisz képtelen felvenni a versenyt módosabb osztálytársaival.
Jó néhány iskolában szorgalmazzák például, hogy a végzős mellére a szalagot ne valami egyszerű fehér blúzra vagy ingre tűzzék, hanem külön erre az alkalomra készült ruhára: ennek költsége a 10-15 ezer forintot is elérheti. Előnye, hogy pár hónap múlva lehet benne érettségizni is - mondják védekezésképpen az iskolák fantáziadús képviselői. Az "elit" iskolában csillagászati összegekért vásárolt estélyikben pompáznak a kamaszok. A "kötelezőnek" tetsző hagyományos keringőhöz a lányoknak esküvői ruha dukál, a fiúknak szmoking. A lányok többsége inkább az esküvőiruha-szalonokat részesíti előnyben, mert a jelmezkölcsönzők tudnának ugyan 10-15 egyforma ruhát adni, de ezek egyszerű vonalúak, olcsóbb anyagokból készülnek, különösebb díszítés nélkül.
- A lányok pontosan tudják, hogy mit akarnak - vélekedett Farkas Mirmy, a Teréz körút egyik esküvőiruha-szalonjának tulajdonosa. - Többségük a legújabb, a 2005-ös kollekciót, az "A" vonalú, topfazonú (váll nélküli) ruhákat keresi. Nyilván ezek a legdrágábbak. A legolcsóbb esküvői ruhák 8-10 ezer forintért kölcsönözhetők egy-egy alkalomra, ezek pár éves, kissé kopott, sárgás darabok. A legújabbak 20-25 ezer forintba kerülnek. A kereskedők azt tapasztalják, hogy az utóbbiakat már ősszel lefoglalózzák.
Az esküvői ruhához és a szmokinghoz nem lehet felvenni sima utcai cipőt, megfelelő lábbelit is vásárolni kell tehát a gyereknek. Az aktuális tánc(ok) kiválasztása után a tánctanár felkutatása következik, hiszen a palotást, a tangót és a különböző népek - írek, skótok, lengyelek vagy görögök - táncait valakinek be kell tanítania. Egy profi tánctanár apanázsa 70-100 ezer forint között mozog produkciónként (ha fejenként számláz, három-négyezer forintot kér személyenként). Ha egy diák két-három táncban is szerepel, akkor a szülő tánconként fizet a tanárnak. Ezzel azonban nincs még vége a kiadások sorának. A "speciális" produkcióhoz jelmezkölcsönzőből kell ruhát bérelni, ami három-ötezer forintra rúg. Akadnak persze leleményes diákok, akik maguk koreografálják a produkciót, olyat, ami nem igényel drága jelmezeket, csak egy kis turkálást a szülők szekrényében vagy a second hand boltokban.
A helyi művelődési házak vagy az iskolák helyett választott sportcsarnokok bérleti díját a 800-1000 forintos belépőkből fedezik az iskolák. A belépés általában csak a végzősöknek ingyenes. Sok helyen még a negyedikeseket köszöntő alsóbb osztályokba járó diákokkal is megfizettetik ezt az összeget, de a szülőknek, testvéreknek és rokonoknak mindenképpen fizetniük kell, hogy láthassák az ifjú családtagot a nagy eseményen. - Óriási a felhajtás - mondja felháborodva Simonné Toldi Ágnes, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének szóvivője. - Nem egy iskoláról tudok, ahol már első osztályban elkezdik tarhálni a pénzt a szülői munkaközösségek. Hallottam olyan iskoláról is, ahol havi 20 ezerig is elmennek.
