A kötet megjelenése azt jelenti, mondja az ELTE professzora, hogy a kétszáz-egynéhány milliós oroszul értő közösségen belül végre valamennyi nyelvrokonunk - egy általuk is ismert közvetítő nyelven, kiváló orosz fordításban - olvashatja az eposzt. Ez pedig többüknek ösztönzést adhat a sajátjuk megalkotására.

Igaz, kísérletek már voltak erre. Ahogyan Elias Lönnrot a XIX. század második negyedében finn népköltészeti alkotásokból állította össze a Kalevalát, s ahogyan megszületett az észtek Kalevipoegje, úgy próbálkozott hasonlóval az udmurtok körében - akiknek a múlt század húszas éveiben még nem volt erre alkalmas költőjük, tudósuk - egy, a nyelvet jól ismerő orosz néprajzkutató, Mihail Hudjakov. Oroszra fordította a néphagyomány eposzba illő darabjait, és így formálta őket hőskölteménnyé. A mű kiadását azonban nem érte meg, sok értelmiségi társával együtt kivégezték. A kézirat szerencsére megmaradt, s nemrégiben udmurtra "visszafordítva" meg is jelent.

Hasonlóképpen oroszul született meg a múlt század első negyedében-harmadában a komik Komiföld jelentésű Biarnia és a manysik A világ széle jelentésű Jangal-ma című eposza.

Szijazsar címmel 1960-ban látott napvilágot - szintén oroszul és a mordvinok egyik nyelvjárásában, erzául - az akkor harmadiknak tartott finnugor eposz. De azt maga az öszszeállító sem vélte igazán jónak, mert az összegyűjtött szövegekbe bele kellett illesztenie a történelmi tényeket erősen kozmetikázó, "a mordvinokat minden csatájukban megsegítő" oroszok dicséretét.

A finnugrisztika ma már nem is ezt a munkát tartja a harmadik eposznak, hanem egy Alekszandr Saronov vezette mordvin kollektíva évtizedes munkával létrehozott alkotását, a Masztorova, magyarul Földanya című összeállítást. Az megjelent a mordvinok mindkét nyelvjárásában, erzául és moksául, majd oroszul is.

A marik 2003-ban két nyelven megjelentetett eposza, a Jugorno, magyarul Varázsige-út is ilyen módon született meg. Az orosz "eredetit" azonban nem "visszafordították", hanem a régi, valóságos mari szövegeket illesztették az orosz változatból átvett "kötőanyagba".

E negyedik finnugor eposzt továbbiak követhetik. Mindegyik nyelvrokonunknak gazdag szóbeli hagyománya van, közülük jó néhánynak már írásban is hozzáférhetők a legjelesebb dalai, mondái, meséi, legendái. Ezekből a Kalevala és immár a Földanya meg a Varázsige-út mintájára felépülhetnek a többi finnugor nyelvrokonunk, például a hantik és a nyenyecek eposzai is. Igaz, kronológiailag megkésetten, fontosságukat tekintve azonban nagyon is időszerűen. Mert segíthetik e kis népek nyelvének, kultúrájának megmaradását. És büszkévé, öntudatosabbá, bátrabbá tehetik őket. Erre egyebeken kívül azért is szükségük van, szükségük lehet, mert a kongresszus folyosói beszélgetésein olyasmi is elhangzott: talán nem véletlen, hogy e népek értelmiségijei, tudósai, művészei körében mostanában megszaporodott a kemény verések, közlekedési balesetek, sőt halálesetek száma.

Domokos Péter szerint a "kis" népek, "kis" kultúrák olyanok, mint az acélgyártásban a vasat sokféle különleges feladatra alkalmassá tevő ritka adalékfémek; velük lehet - most már e kultúrákról szólva - emberi létezésre alkalmasabb a világ.

Varázsige-út

(részlet)

Fakadó fű legyen dalom,

rozskalász és mogyorófürt,

édes gyümölcs a faágon,

égerfák ezüst barkája.

Röppenjen madárfészekbe,

bújjon vadak rejtekébe,

vizek forgóiban ívjon,

hulljon rejtett ösvényekre,

essen nagy országutakra.

Jusson minden földim szívébe.

(Bella István fordítása)