Aztán mondá az Úr: George, vess véget a zsarnokságnak Irakban, s én így cselekedék. És most úgy érzem, az Úr újra üzen.

Azt mondja: George, teremts államot a palesztinoknak és teremts biztonságot a zsidóknak és teremts békét a Közel-Keleten. És istenemre, így fogok cselekedni." A Fehér Ház cáfolja, hogy ez elhangzott volna. Hacsak nem készült róla felvétel, ami nemigen valószínű, soha nem fog kiderülni, mi az igazság, nem is érdemes vitatkozni róla, hiszen a lényeg úgysem ez. XIV. Lajos se mondta, hogy "Az állam én vagyok", ez a kis mondat mégis olyan találóan jellemzi a francia abszolutizmust, hogy "ráragadt". Hát így van ez az USA elnökével is. Ha nem mondta a föntieket, akkor is annyira jellemzőek rá, hogy akár mondhatta is volna. Kinézzük belőle. Az iszlám hívők százmilliói pedig meg lesznek róla győződve. És talán eszükbe jut, hogy ha már a keresztények Istene beszélt George-dzsal, biztos nem csak ennyit mondott neki. Mert a keresztény szemléletben - a protestantizmusban - a hit maga alá rendel minden erényt. A legundorítóbb bűn alól is feloldoz, de a hitetlenséget nem teszi jóvá semmilyen jó cselekedet. Így George arra is ukázt kapott a Mindenhatótól, hogy akár fegyverrel is térítse meg a pogányokat - tanítják majd a fundamentalista imámok.

De ne ragadjunk le az elnök személyénél. Az USA és Európa között a hithez való viszonyban jelentős különbség van. Nem az állam és az egyház viszonyában, mert ez a kettő itt is, ott is két különálló, egymástól elválasztott intézmény formai-államjogi értelemben. Az igazi különbség nem az állam és az egyház, hanem a társadalom és a vallás viszonyában van. A mi földrészünk inkább laikus és szekuláris, az amerikaiak többsége viszont hívő. Nálunk még a templomjáró emberek nagy része is lazán kötődik a tanításokhoz. Sokak számára csupán annyi a vallással való kapcsolat, hogy meg van keresztelve, az oltár előtt fogad hűséget, pap temeti. Az átlagos európai életét a hitnél sokkal jobban befolyásolják pragmatikus szempontok. Ha hisz és imádkozik is, használ fogamzásgátlót, elmegy abortuszra, nemi életet él házasság előtt, elválik, nem feltétlenül tartja bűnnek az eutanáziát. Tőlünk idegen lenne, hogy a Bibliára esküdjék a tanúskodó polgár, sőt maga a beiktatott államfő is. Vagy nézzük meg, mennyivel gyakrabban utalnak amerikai filmekben Istenre, mint európaiakban. Mifelénk még a vallásos ember is óvakodik attól, hogy hitét túl hangsúlyosan vállalja. Fél, hogy habókos bigottnak nézik. A fejkendős nénike eltipeg a templomba, de a faluban cirkáló világvége-hirdető jehovistákat ő is bolondoknak nézi. Szörnyülködik ugyan, de azért megnézi a Való Világot, és esze ágában sincs az iskola előtt tüntetni, mert kis unokáját arra tanítják, hogy az ember a majomtól származik, holott a Bibliában...

Minden bigott hívőben (akár egy egyház, akár egy politikai csoport tanításában hisz) ott lapul, jó mélyen belül egy pici öngyilkos merénylő, és veszettül dörömböl, hogy engedjék ki. Úgy tűnik, a mi földrészünk szabadgondolkodó légköre elég jól bezárta ezt a törpét. Jobban, mint mondjuk az iszlám civilizáció. És jobban, mint Amerika. Nemrég úgy százan tüntettek hazánkban az abortusztablet-
ta ellen. Ha volt is közöttük egykettő, akinek a fejében megfordul, hogy felrobbant egy nőgyógyászati osztályt, vagy
terhességmegszakítást végző orvosokat gyilkol, mégsem fog-ja ezt megtenni. Az USA-ban
az abortuszklinika-robbantók számos FBI-ügynöknek adnak munkát. Ideológusuk, a hasonló cselekedetek miatt börtönviselt Michael Bray lelkész A Time to Kill című műve a fundamentalista keresztények bestsellerévé vált. Nálunk totális csőd lenne egy vallási alapú magántévé indítása piaci alapon, hisz még a közszolgálati csatorna felekezeti műsorait se nézi szinte senki. Az államokban ez biztos siker.

A Közép-Nyugat és a déli Biblia-övezet lakói sokkal érzékenyebben reagálnak az Istent vagy a dogmákat ért ironikus, szatirikus vagy gúnyolódó megjegyzésekre. Európai mentalitás szerint Istennek van humorérzéke, Amerikában viszont az Úr meglehetősen sértődékeny. És nemcsak az USA-ban, de az egész kontinensen. A spanyol katolikusok a XVII-XVIII. században a züllött és dekadens, a reformációtól, az iszlámtól és a felvilágosodástól veszélyeztetett Óvilággal szemben Latin-Amerika misszióiban vélték megtalálni a hit igazi bázisát, és nem is számítottak rosszul. Az Egyesült Államokká növő gyarmatokat pedig, akárhogyan is nézzük, bigott, a Manifest Destinyben fanatikusan hívő puritánok alapították. Akiknek öröksége a salemi boszorkánypertől a daytoni majomperen át a méltó halál jogának tagadásáig nyúlik.

A Fehér Ház jelenlegi lakójának gondolkodását majdnem oly mértékben meghatározzák a vallási dogmák, mint a tálib méltóságokét. Szerencsére a cselekedeteit nem, ami döntő különbség. Terri Schiavo ügyében a demokrata legyőzte benne a puritánt. Mindent elkövetett, hogy az asszonyt ne kapcsolják le a gépről, de amikor a Legfelsőbb Bíróság döntött, meghajtotta a fejét: jogállam van, többet nem tehetek. Persze kérdés, így marad-e, ha utódja is republikánus lesz, és kinevez még két-három "keményvonalas" bírót.

A militáns és doktriner puritán szellemiség érte el az alkoholtilalommal a szervezett bűnözés megerősödését régebben, ma pedig a drogfogyasztás és a prostitúció rendőri üldözésével biztosítja, hogy az alvilágnak továbbra se legyenek anyagi gondjai. Bush tagadni próbálja, de a terrorizmus elleni küzdelmet ő inkább a kereszténység és az iszlám, nem pedig a szekularitás és a teokrácia harcának tartja. És erre a végzetes hibára a demokrácia fundamentalista ellenségei rá is játszanak.

Kérdés, mi következik a fentiekből az iraki háborúhoz való viszonyunkra nézve. Akármi legyen is Európa véleménye a háború megindításának jogosságáról vagy racionalitásáról, nincs visszaút. Ha most a Pentagon evakuálná csapatait, a bukott diktátor öröksége fölötti marakodásból olyan véres polgárháború törne ki, amihez képest Koszovóban csak szolid civódás volt. Nekünk se mindegy, hogyan zajlanak az események a civilizáció szülőföldjén, a közel-keleti puskaporos hordó körül. Ha partvonalról ordibálunk, kibicként elhajtanak. A legrosszabb döntés mindenki számára magára hagyni George W. Busht. Ha szövetségesként ott vagyunk mellette, talán lefoghatjuk rossz felé nyúló kezét. Ha egyedül hagyjuk, legfőbb tanácsadója az égi régiókban esetleg elhiteti vele, hogy ő nem a szekuláris demokrácia közel-keleti hírnöke, hanem Rideforti Gérard, a Templomos Rend nagymestere, aki Szaladin reinkarnációja ellen vív keresztes háborút. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor elkezdhetünk az óvóhelyek bejáratánál sorba állni. Timothy Gordon Ash kitűnő tanulmányt írt arról, hogy az USA-ban dívó Európa-ellenesség legalább olyan erős, mint nálunk az Amerika-ellenesség. Az euroatlanti civilizáció megosztottsága végzetes lehet. Jogosan fintorgunk és hüledezünk az amerikai bigottságon. De mégis érdekünk, hogy Bush és ne Oszama nyerje a világméretű háborút. Az USA minden hibája ellenére a kisebbik rossz, a globális kalifátus diadala pedig a lehető legrosszabb rossz lenne. Az "életpárti" klinikarobbantó terroristákat üldözi az amerikai hatóság, az iszlám országok viszont kevés kivétellel megtűrik vagy segítik az öngyilkos robbantókat. Ha a nácikkal szemben az USA összefoghatott Sztálinnal, akkor bízvást összefoghat Európa is a világterrorizmus ellen az USA-val.

A szerző újságíró