Mileva és a szinergia
Egy évszázada írtak arról, hogy a fény nem részecske vagy hullám, hanem mindkettő, sőt annak megfelelően mutatkozik meg nekünk, hogyan vizsgáljuk. Ugyanebben az évben arról is értekeztek, hogy az atomok nem csak elméleti konstrukciók, hanem valóban léteznek, és megmagyarázták, hogy a folyadékban oldott apró részecskék miért mozognak. Ugyancsak az Annalen der Physik-ben, Európa vezető fizikai szaklapjában megjelent harmadik cikkükben pedig kifejtették az azóta speciális relativitáselméletként elhíresült tézisüket. Hogyan tudta az éppen 30 éves, fiúcsecsemőjét nevelő asszony és 26 éves párja egy év alatt megszülni a modern fizika három alapvető, tömör gyémántját?
Az Osztrák-Magyar Monarchiában, Novi Sadban született Milevának különleges képessége volt a matematika, a nyelvek, a festészet és a zene iránt. Apja kormánytisztviselő és földbirtokos volt, így el tudta érni, hogy lányát külön engedéllyel felvegyék a csak fiúk számára nyitott reálgimnáziumba, ahol Mileva évfolyamelsőként érettségizett matematikából és fizikából. Mivel a papa gazdag is volt, ezért a lány továbbtanulhatott. Nem volt nagy választási lehetősége, hiszen nőt alig néhány egyetemre vettek fel (ez az időszak, amikor Marie Curie megkapja második Nobel-díját, de a Francia Tudományos Akadémiába nőként nem léphet be). Mileva Zürichbe ment, ahol az ötfős évfolyamban ő volt az egyetlen nő. Az ötből is csak ketten szakosodtak elméleti fizikára, így érthető, hogy hamar összebarátkozott évfolyamtársával. A fiú eleinte álmélkodva beszélgetett a nővel, akinek legnagyobb megdöbbenésére önálló gondolatai voltak. Ilyennel még nem találkozott, hiszen abban a korban ez merőben szokatlan is volt. A roppant szorgalmas Mileva hamarosan minden szabadidejét a nála négy évvel fiatalabb Alberttel töltötte és egyfolytában a fizika rejtelmeiről beszélgetett vele. Második tanévét Heidelbergben töltötte, mert ösztöndíjat kapott a kor úttörő kvantumfizikusához, (a magyar származású majd később ezt megtagadó és nácivá vált. A szerk.) Lénárd Fülöp professzorhoz. Leveleiben részletesen tájékoztatta Albertet arról, hogy mit tanult Németország legjobb egyetemén. A zürichi iskola meglehetősen ódivatú volt, elektromágnesességet se tanítottak, mondván az valami modern bohóság. Azonban Heidelbergben nőknek nem adtak diplomát, így Mileva, Albert könyörgésére visszatért Zürichbe, és újra együtt fizikáztak, zenéltek, kirándultak, majd belekezdtek ugyanarról a témáról írt szakdolgozatuk írásába. Kutatásaikat Weber professzor laboratóriumában végezhették, aki bár nem szerette Albertet, állást ajánlott Milevának. A fiatalok együttléte természetesen szemet szúrt, főleg a fiús anyának, aki egy látogatáskor azt mondta fiának, hogy ez a nő nem kaphat bebocsátást egy rendes családba, mert nem feleségnek való: tanult, olyan, mint egy eleven könyv. Ráadásul csípőficamos és nem zsidó. "Ha teherbe esik, nagy bajban leszel." - intette fiát. Azonban amikor teherbe esett, természetesen Mileva került nagy bajba, nem tudott tanulni, megbukott a záróvizsgán, úgy érezte, lányanyaként szégyent hoz szülei fejére, ráadásul a megszületett lánygyermeket Albert soha még csak meg se nézte.
1903-ban mégis összeházasodtak, Mileva apja pénzelte őket, együtt dolgoztak és közösen publikáltak, fiuk született (Hans Albert, 1904-ben), 1909-ben Albert végre egyetemi állást kapott, így több időt szánhatott a fizikára. Addigi hivatali munkája heti hat napját vette igénybe és vette el a kutatástól. Ez évben Albert beszerezte első szeretőjét, a következő évben megszületett Milevával közös második fiuk, Eduard. Mileva eredeti gondolkodó volt, az azonban eszébe se jutott, hogy egy nőnek is járhat a hírnév. (Úgy járt ezzel, mint száz évvel korábban Dorothy Wordsworth, aki együtt írta fivérével azokat a verseket, amelyek által csak William lett világhíres.) Ez esetben csak a férj nevét vette szárnyára a világhír, akinek viszont a hírnév mellett már nem jutott ideje és kedve a családjára. Ezidőtájt foganatosít Albert egy szabályrendszert, ami szerint például Mileva csak akkor beszélhetett, ha megszólították, és mint háztartási alkalmazottnak, kötelessége volt napi háromszori étkezésről gondoskodni. 1914-től a házaspár külön élt, 1919-ben Albert kérésére elváltak, cserébe a férfi megígérte, hogy egy esetleges jövőbeli Nobel-díj teljes összegét a nő kapja majd. 1921-ben ez így is történt, mai árfolyamon 350 ezer dollárból gondoskodott Mileva a maga és a két fiúgyermek eltartásáról, ami sokba került, tekintve, hogy a második fiú skizofréniás volt, ápolása költséges. Albert a válás után megkérte aktuális szeretője lányának kezét, aki nemet mondott, így elvette az anyát. Aztán Albert a nácik elől Amerikába menekült. Mileva Európában élte át a háborút. Alig pár évvel később 1948-ban meghalt. A skizofrén fiú agresszív rohamaiban időnként az anyjára támadt. Egy ilyen roham során, miközben a fiú összetörte a szoba berendezését, Mileva idegösszeomlást, majd agyvérzést kapott.
A nagyszerű 1905-ös év eredményeit külön-külön se Mileva, se Albert nem ismételte meg, úgy látszik, a két összedugott fej szinergiája az, ami lehetővé teszi, hogy egy meg egy összege legalább három legyen.
1987-ben találták meg és publikálták Mileva Malics és Albert Einstein hatalmas levelezésének 51 szerelmes levelét. A nagy szenzációt keltő írásokból derült ki, hogy a párnak volt egy házasság előtt született lánya, akit valószínűleg Mileva barátnője nevelt fel. Ezekben a levelekben olvashatók a közös gondolkodás lépcsőfokai és a legtöbb fent említett személyes életrajzi adat, amelyekből akár így is összerakható a történet. A témában remek dokumentumfilmet készített az ausztrál Geraldine Hilton, amit a magyar nézők is láthattak a Spektrum televízióban. Hilton a következő honlapon várja a téma iránt érdeklődőket: http://www.pbs.org/opb/einstein swife/index.htm
