Ha már a Harvard Egyetem került szóba, az év elején óriási vihart kavart az Egyesült Államokban Lawrence Summersnek, az említett egyetem rektorának fejtegetése egy konferencián. Mi az oka, hogy oly kevés a nőnemű profeszszor? - vetette föl, és - három okot adva - mindjárt magyarázatot is próbált adni. "Meglehet, a nők kevésbé hajlandóak a magasabb posztok eléréséhez feltétlenül szükséges áldozathozatalra" - így az első ok. Esetleg "a férfiaknak erősebbek a »belső késztetéseik« a magasabb rendű tudományokhoz", avagy, harmadik okként: "a nők a régi divatú diszkriminációk áldozatai". A felháborodott reakciók nyomán Larry úr viszszavonta állításait, mondván, csak provokációnak szánta őket.

Ámbár a kérdés továbbra is fennáll: valóban van eltérés a férfi és női agy között, és milyen mértékű, ha létezik? Ma már a modern eszközök és eljárások - különösen a PET (pozitron emissziós tomográf) - nagyon sok kérdésre tudnak tudományos választ adni. Biológiai jellegűek-e az okok, avagy a környezet képes befolyásolni a különbözőségeket? Kétségtelen, hogy a nők agyának tömege mintegy 10 százalékkal kisebb, mint a férfiaké, miközben a férfiak csak kb. 8 százalékkal nagyobb testtömegűek, mint a nők (ezek természetesen átlagértékek, a tömeg egyénenként változó lehet). Aligha jó ez a magyarázat, mert például az IQ tesztekben nők és férfiak hasonló értékeket mutatnak (megint átlagosan!). Ugyanakkor azt is bizonyítják a kutatások, hogy a két nem agyának architektúrája eltérő, és különbözik az agyba információkat bevivő érzékelés is. Mi több, az agyi állapotok nem statikusak, hanem a hatások alatt változnak. Itt lépnek be a környezeti tényezők: az ösztönzések, az elvárások, a lehetőségek. Hathatós példa ez utóbbiakra a XIX. század első felében élt Ada Byron (a névazonosság nem véletlen, a költőóriás lánya volt), akit valószínűleg zseniális matematikusként ismernénk, ha férfinak születik. Csakhogy Adának még arisztokrataként is ál- (férfi-)néven kellett publikálnia, mert nő nem jelentethetett meg tudományos tanulmányt. Ehhez képest mindenesetre biztató jelenség, hogy a legutóbbi választáson immár három új nőtudóst - ráadásul mindhármat a természettudományokból - vett be tagjai közé az erősen férfiorientáltságú Magyar Tudományos Akadémia, és ezzel körülbelül 4 százalékra emelkedett a nők aránya a jeles testületben.

Ismert, hogy agyunk két féltekéje más-más funkciókra szakosodott. A legújabb kutatások szerint a nők agyában erősebb az összeköttetés a két félteke között, és agyuk több részét mozgósítják egy-egy feladat megoldása során. Ez magyarázhatja azt is, hogy a nők általában hamarabb és jobban lábalnak ki egy agyvérzés következményeiből, mint a férfiak. Az utóbbiak viszont erősebben fókuszált régiókat használnak az agyukban a problémamegoldások során. A férfiak általában jobbnak bizonyulnak a térlátásban, a mechanikában, a formális logikai gondolkodásban, míg a nőknek erősebbek a verbális képességeik, a társadalmi érzékenységük. "Ha egy nő és egy férfi nézi ugyanazt a tájat, teljesen más képet látnak" - állítja Leonard Sax, a "Miért számít a nemiség" című, nemrég megjelent könyv szerzője. "A nők olyan színeket és anyagszövedékeket is meglátnak, hallanak hangokat, éreznek szagokat, amelyeket a férfiak nem érzékelnek" - teszi hozzá az orvos-pszichológus Sax. A két nem gyermekeinek agya nem egyformán érik be a korral. A fiúké általában mintegy három évvel később éri el a lányok agyának érettségi szintjét. Ámbár az újabb kutatások ezt a felismerést is finomítják. Egy Virginiában több mint félezer fiatalon végzett kísérlet azt mutatja, hogy vannak olyan agyi régiók, amelyek a fiúknál érnek be gyorsabban, mint a lányoknál. Érdekes módon az USA-ban sok szakember állítja, hogy éppen a fejlődési eltérések miatt az iskolai koedukáció több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hoz.

Úgy tűnik, a szakemberek között két szélsőséges csoport lelhető föl: az egyik a két nem minden hajlambeli különbözőségét, eltérő tulajdonságait, képességeit veleszületettnek tartja, míg a másik csoport szerint valamennyit alapjaiban a tanulás, a környezet, a motiváció szabja meg. És persze nem kicsi azoknak a tábora, akik középen állva azt állítják: a lányok és a fiúk hoznak ugyan a születésükkor biológiailag eltérő tulajdonságokat, de a környezet alapvetően befolyásolhatja azokat. Esetek és példák sora igazolja a középen álló csoport igazát. Így Shirley Ann Jacksoné, a New York állambeli Rensselaer Műegyetem rektoráé, aki nemcsak nő, hanem még fekete bőrű is. 1973-ban, amikor elméleti fizikából PhD fokozatát szerezte az MIT-n (ebben a minőségében az első nő és első afroamerikai volt a világhírű egyetemen), még rengeteg megaláztatásban volt része. 1995-ben viszont már ő lett az elnöke az USA Nukleáris Ellenőrző Bizottságának, 2003-ban pedig a nagy tekintélyű AAAS-nek, az amerikai tudományos társaságnak. Ötévnyi rektorsága alatt mindenesetre sikerült elérnie, hogy az egyetemén a nő profeszszorok-oktatók száma 34 százalékkal emelkedjék. Vagy Pat Galloway, akivel mérnöki pályája kezdetén, 1978-ban egyszerűen szóba sem akartak állni férfi kollégái, és aki egészen odáig emelkedett, hogy elnöke lett az Amerikai Építőmérnökök Egyesületének és vezérigazgatója egy nagyvállalatnak. Vagy Cornelia Dean, aki matematikusi végzettséggel hét éven keresztül volt a nagy tekintélyű és nagy hatású The New York Times tudományos rovatvezetője. Nagyon valószínű, ha száz évvel korábban születnek, Pat és Cornelia legfeljebb értelmes családanyák, Shirley esetleg még rabszolga lett volna. Figyelemre méltó, hogy valamennyien erősen ösztönzik a lányokat, válasszanak természettudományos és mérnöki pályákat, hiszen nagyobb sokaságból erősebb a sikeresek feltűnésének lehetősége is. És akkor talán a XXI. század elkövetkező évtizedeiben már nem lesz évről évre egynemű a Nobel-díjasok vagy a magyar akadémikusok összetétele, mert a modern kutatások is azt bizonyítják, biológiai akadályok nem játszhatnak ebben szerepet.