A fővárosatya elmúlt 15 éve
"Budapest a Kárpát-medence fővárosának épült, büszkék lehetünk rá, mosolygós, színes fényei, dolgos kezű lakói vannak, de gondjai, terhei is nagyok. Bizonyítsák be, hogy Budapest nem vízfej az ország testén, hanem fáklya, amely világít" - e szavakkal fordult az őt megválasztó városatyák felé Demszky Gábor 15 évvel ezelőtt, a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén. Az SZDSZ-es politikus tevékenysége minden bizonnyal kitörölhetetlen nyomot hagy a magyar főváros történetében, a kérdés az, hogy a hazai politikusok közül csak keveseknek megadatott 15 éves hivatali idő mennyire volt eredményes.
Alig egy évvel Demszky főpolgármesterré választása után egy korabeli felmérés szerint száz fővárosiból 37 elégedetlen, 33 elégedett, kettő pedig nagyon elégedett volt a várossal. A legsúlyosabb problémák közé - sorrend szerint - a bűnözés növekedését, a légszennyezettséget, a munkanélküliséget, a szegénységet, az utak zsúfoltságát, a hajléktalanok ügyét, a tömegközlekedést, valamint az utcai árusítást sorolták.
A helyzet azóta sokat változott: egy tavalyi felmérés alapján a tömegközlekedést, a köztisztaságot - ezen belül a kutyapiszkot -, valamint az utak állapotát említették a budapestiek a fővárosi önkormányzat sürgősen megoldandó problémái között. A gondok listáján hátrébb szorult a parkolás, a hajléktalanok helyzete és a parkosítás.
Demszkynek főpolgármesterré választása után elsőként nem tipikus városi problémákkal, hanem a rendszerváltás nem kívánt mellékhatásaival kellett megküzdenie. Kellett valamit kezdeni a várost 1990-ben ellepő hajléktalanokkal, az engedély nélküli árusokkal, a mindent elborító pornóújságokkal. Meg kellett barátkoznia az elvtársi időkből megörökölt hivatali apparátussal, a csőd közeli helyzettel. Párbeszédet kellett folytatnia a kormánnyal, majd a túlzottan erőssé tett kerületekkel. Két év alatt tanult bele a hivatali munkába, létrehozta a főpolgármesteri kabinetet, a második önkormányzati ciklusban pedig már hosszú távú fejlesztési terveket fogadtatott el a városatyákkal. 1994-ben az önkormányzati törvény módosításával elérte, hogy a fővárosra vonatkozó szabályozás is csak kétharmados többséggel legyen módosítható, a kerületek korábbi vétójogait megnyirbálta.
Demszky vitathatatlan érdemei közé tartozik, hogy - főként hitelfelvételekkel és a működési kiadások szinten tartásával - kiszámítható pályára állította Budapestet. Ő volt az újkori magyar történelemben az első médiapolitikus, aki - ha kellett, ha nem - minden nap bekerült valamivel az újságba, látványosan politizálva akkor is, ha éppen nem is csinált semmit. (Ezt jól jelzi, hogy a budapestiek többsége a 4-es metrót említi, mint legjelentősebb budapesti beruházást, holott a harminc éve tervezett földalatti alagútját csak jövőre kezdik el fúrni.) Jó döntéshozónak bizonyult abból a szempontból, hogy szakértőket gyűjtött maga köré, és legtöbbször hallgatott tanácsaikra. (Demszky egykori sajtó- és kampányfőnökei azóta sikeresen helyezkedtek el szakterületükön a magánszférában, és a jelenlegi kormány tanácsadói között is megtalálhatók.) Ennek is köszönhetően sokáig a közvélemény és a sajtó kedvence volt, egészen tavalyig, amikor nyilvánosságot kapott, hogy nyaralót épít a horvát tengerparton. Pedig 1990-ben még cikkek sora nevezte méltatlannak, hogy Budapest főpolgármestere - megfelelő rezidencia híján - egy óbudai önkormányzati nyaralóban kénytelen meghúznia magát, akkori áron havi 12500 forintért.
Demszky jó taktikai húzásai közé sorolják, hogy - több szakember tiltakozása ellenére - legelőször a kirakatot hozta rendbe: felújíttatta a Nagykörutat, az Andrássy utat, az alig több mint egy évtizede rendszeres csőtörésekkel fenyegető közmű-hálózatot. Akkoriban - főként a második önkormányzati ciklusban - Ollókezű Demszkyként is emlegették, mert állandóan díszszalagokat vágott át.
Személyiségéből is fakadóan bármikor szívesen belement a konfliktusokba, főként az Orbán-kormány idején, amikor ő maga is elismerte, hogy élvezi a rákényszerített Robin Hood-szerepet. Az is igaz, hogy egyetlen kormánnyal sem találta meg a közös hangot: az Antall-kabinettel az 1995-ös expo lemondása miatt tűzött össze, a Horn-kormánytól is csak a tervezett összeg tizedét sikerült kipréselnie a metróépítésre. Budapestre a Medgyessy- majd Gyurcsány-kormány idején sem szakadt rá a bőségszaru: számos, a fővárost sújtó költségvetési rendelkezés az Orbán-kormány távozása után is megmaradt. A konfliktusok vállalása során derült ki, hogy Demszky kitűnő lobbista: valamennyi pénzt - hol a Lágymányosi híd megépítésére, hol a BKV megmentésére, hol az útfelújítások támogatására - szinte minden kabinettől sikerült kibrusztolnia Budapestnek.
Demszky kudarca ugyanakkor, hogy Budapest nem tudta kihasználni maradéktalanul a lehetőségeit, a főpolgármester elszalasztotta annak esélyét, hogy a 21. század Podmanickyjaként írja be magát a történelemkönyvekbe. Budapest mára nem vette át Bécs egykori szerepét, sőt bizonyos szempontokból lemaradt az osztrák, a cseh vagy akár a szlovák főváros mögött. Budapest nem vált otthonos világvárossá - miként azt a főpolgármester 15 éve megígérte -, helyette rosszkedvű, elhanyagolt nagyváros lett belőle.
4-es metró, a vásárcsarnok felújítása, kulturális központ a Károly körúti bazársor helyén, a Hungária-körgyűrű befejezése, az M0 megépítése - ezeket tartotta fontos feladatoknak Demszky 15 éve. A Fővám téri csarnokot már évek óta rendbe hozták, Pesten már körbeér a körgyűrű, a többi azonban még várat magára. A főváros fejlődéséhez legnagyobb lendületet adó beruházások - akár a metrót, akár a szennyvizek százszázalékos tisztításához szükséges csepeli óriásberuházást említjük - csigatempóban haladnak. Mindezért nem vagy nem csak Demszky hibáztatható, de kétségtelen, hogy az utókor mindezt az ő nevével fogja összekötni.
Budapest vízfej maradt, és fáklyaként sem lobog. A fényei továbbra is mosolygósak, lakói még mindig dolgos kezűek, de terhei, gondjai Demszky főpolgármesterségének 15. évében is nagyok.
