Most átmeneti állapot van itt. Az illetékes megmondta: a mitológiai bronzmadár csak addig lebegtetheti kitárt szárnyait a Böszörményi út és a Németvölgyi út találkozójánál, amíg a hatóság végelegesen el nem rendeli a bontást. És megígérte, hogy majd elrendeli. Problematikus emlékmű ez itt.

Feltehetően a szobrot megrendelő önkormányzat és polgármester is sejti, hogy a turulnak semmi köze a polgári áldozatokhoz: elhurcolt és Dunába lőtt zsidókhoz, bombázástól vagy kóbor golyótól meghalt, esetleg zabráló német vagy szovjet katonák által meggyilkolt nőkhöz, férfiakhoz, gyerekekhez. A madár ugyanis harci jelkép, katonai győzelmeket ígér. A turulnak persze egyértelmű politikai kötődése is van. Valaha a magyar birodalmi eszmét hirdette, később a magyar jobboldal választotta jelképévé. És a szélsőjobb is. Nem kell ezt magyarázni, tudja ezt a polgármester maga is. És ha úgy tesz, mint ha egészen másról lenne szó, akkor... De hát ezt is megszoktuk már. A magyar társadalom tekintélyes része kötődik ehhez a jelképhez, magáénak érzi, nemzeti nagyságunk szimbólumaként fogja fel. És felháborodik azon, amikor a társadalom másik fele a jelkép nyomán az elnyomás, háború, fajgyűlölet képeit, emlékeit idézi fel. És ha ráadásul szabad demokraták szólalnak fel az ügyben, mint most, akkor a reakció szavait különösen könnyű dekódolni.

Feltételezem, hogy azok a kerületi politikusok, akik ezt az emlékművet felállíttatták, tudták ezt. Ezért vagy szándékosan provokálni akarták polgártársaik érzékenységét, vagy úgy gondolták: a testületben megszerzett többség egyben fel is hatalmazza őket ilyen ignoranciára. (Egyébként a XII. kerület 1990 óta mindig jobboldali pártokat szavazott be a hatalomba. Nyilván történelmi-szociológiai okai vannak.) És itt megint el kell gondolkodni azon: ennek a közegnek végül is joga van arra, hogy nézze a mesés madarat, lobogtassa az árpádsávos zászlót. Így aztán tudni fogja az erre járó, hogy hol is van.

Azért nehéz ezekről az ügyekről még beszélni is, mert a politikai közbeszédben elhatalmasodtak a hasonló jelképviták. Ami pedig még rosszabb: a jelképekben való gondolkodás. Ez kizárja a tényekről való vitát s a másik igazának elismerését. Ezért az ügyet nem lehet sem esztétikai, sem építésrendészeti alapon elrendezni. Itt háború lesz. A szobor előtt majd tüntetnek, éhségsztrájkolnak, a Turul-párt emberei felváltva interpellálnak és regölnek a terecskén.

Az egész ügy - főleg a jobboldali polgármester és testülete eljárása - kihívás a jogállamiságnak. Egy ilyen emlékműállításnak szabályai vannak. Ezeket a kerületiek feltűnően semmibe vették. Amikor pedig a főhatalomnak ilyen kihívást intéznek, akkor forradalom van. A Fidesz pedig kedvtelve asszisztál ehhez az egész turulügyhöz. Mintha nem is gondolnának arra a jobboldal politikusai, hogy a hasonló "forradalmi eljárások" milyen veszélyesek lehetnek rájuk nézve is. Mi lesz, ha egyszer megváltozik a politikai többség ebben a budai kerületben?

Hiszen pártok, garnitúrák jönnek-mennek, ám ha a politikai kultúrának elfogadott eszközévé válnak a hasonló helyiérdekű forradalmak, akkor nehéz lesz kormányozni, terveket, programokat új választói rétegekkel elfogadtatni. Mondhatni, lehetetlen. Akkor már csak a turul csodaereje segíthet.