Eörsi: a Fidesz nézzen szembe azzal, hogy mennyit ártott

Eörsi Mátyás, a parlament külügyi bizottságának SZDSZ-es alelnöke felkéri a külügyminisztert, hogy hozza nyilvánosságra azt az összefoglaló jelentést, amelyet Jeszenszky Géza volt washingtoni magyar nagykövet készített a mostani kormányzat számára.

Erről a szabad demokrata képviselő nyilatkozott szerdán az MTI-nek. Az SZDSZ-es ügyvivő azért döntött úgy, hogy kezdeményezi a dokumentum nyilvánosságra hozatalát, mert úgy ítéli meg, hogy "méltatlanná vált a vita az Egyesült Államok és a Fidesz kapcsolatáról". Utalt arra: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérte Orbán Viktort, hogy járuljon hozzá a táviratok titkosságának felodásához, mire a Fidesz elnöke azt mondta, hogy ez a külügyi tárca vezetőjének kompetenciája.

A külügyminiszter adott egy összefoglalót, erre a Fidesz azt mondja, hogy összeollózott, azaz tagadja ennek valóságtartalmát - folytatta Eörsi Mátyás. "Ez egy nagyon méltatlan helyzet, és én ennek alapján felkérem a külügyminiszter urat, hogy hozza nyilvánosságra azt a dokumentumot, amelyet Jeszenszky Géza összefoglaló jelentésként, már a posztja elhagyásakor a Külügyminisztériumnak készített" - mondta.

Hozzátette: úgy véli, hogy az anyagban nincs olyasmi, ami a két állam közötti kapcsolatokra nézve titkot tartalmazna, ugyanakkor az állampolgároknak joguk van tisztán látni ebben a méltatlan helyzetben.

A Fidesz jobban tenné, ha ahelyett, hogy vádaskodna, ollózással és hamisítással vádolna, szembenézne azzal, hogy mennyit ártott ostobaságával a magyar-amerikai kapcsolatoknak - fogalmazott Eörsi Mátyás.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.