"Háborúban pusztulunk el majd mindannyian Egyszemélyes háborúban pusztítom magam Istenverte tébolydában életfogytiglan Egyszemélyes halálbrigád: kiirtom magam." QSS zenekar
"... hatvan éve alattomos, mocskos kis háború folyik ez ellen a nép ellen..." Kövér László
Na, hát kibontakozott megint a szenvedő ország képe, rendesen, mint működből a meztelen nő Omega-koncerten. (Jut eszembe: nem nagyon nyomnák már magukat Fidesz-plakátra Kóborék, pragmatice: nem akarnák fél rajongótáborukat elveszíteni. A belpolitikai helyzet nem várt mértékben fokozódott azóta - 94-es plakátok voltak azok, ha jól emlékszem -, folytatólagosan, több rendben durvult a kampány kvázi, és egy pillanatra sem fejeződött be a sárdobálás.) Szép hagyománya van annak, hogy ünnepek idején az ország a legrosszabb arcát mutassa önmagának, és ez az ország tud rosszarcú lenni, ha akar.
Eljutottunk odáig, hogy a normális, büszke magyar, az igazi hazafi október 23-át valami trópusi szigeten tölti, Cuba Librét vedel szívószállal felmosóvödörből, és még véletlenül sem jut eszébe, hogy őneki új nemzeti egységet kellene kialakítania Kövér Lászlóval, sőt, kifejezetten undorodik ettől a gondolattól, és sokkal inkább a medence túlfelén helyezkedő tangabugyis színes bőrű leányokkal kialakítandó nemzeti egység gondolata forog az ő fejében. Talán még kifütyülési ingerenciája sincsen (mégis, medencében?!), ha netán meglátná a szörfdeszkával hóna alatt a part felé igyekvő Bozóki Andrást, és Gyurcsány Ferenccel sem szívesen kapaszkodna öszve, ha nem muszáj, de ki tudja, mit hoz még a tequilaszagú este, ugyebár.
Egyáltalán semmiféle ingerenciát sem érez arra, hogy mondjuk, elkezdje magyarázni a mellette tehénkedő, bazalt részeg tamperei gázóra-leolvasónak, hogy ötvenhat mindenkié, pláne nem magyarázza mellé, hogy kiket kell mindenki alatt érteni, kiket meg nem.
Ugyanígy nem érdekli egyébként, hogy Orbán Viktor négy évvel ezelőtt kellő eréllyel határolódott-e elfele Csurka Istvántól. De napsütötte hazafink még csak minisztériumi szemeteskosarakat sem túrna föl egy négyéves táviratért, amely bizonyítaná, hogy az akkori amerikai elnöknek rendült-e arcizma az egészre. (És hát ne feledkezzünk már el - bár elfeledkezhetnénk: felmosóvödör, Cuba Libre satöbbi - Csurka István szintén méltó ünnepi izéjéről, miszerint itt még konkrétan sztálinizmus van ma is. Na, hát attól is határolódjon mindenki, legfőképpen maga Sztálin. Nyilván öszszebeszéltek Kövérrel - lásd a fönti idézetet -, mert két ember, két helyen egyszerre nem hallucinálhatja ugyanazt, vagy parajelenség ez itten, vagy a madárinfluenza egy új, minden eddiginél veszélyesebb, direkt az agyat támadó változata.)
Tehát a trópusokon ünneplő hazafi még csak szobrot sem emelne a világháború helyi áldozatainak, egyrészt mert hülyén nézne ki egy szobor a medencében, másrészt, mert teljesen bebacardikólázva sem jut eszébe olyasmi, hogy egy életnagyságú Heinrich Himmler-lovas szobor vagy egy Stuka zuhanóbombázóból integető Hermann Göring fejezné ki legadekvátabb módon a kumulálódott fájdalmakat, és akinek ez nem tetszik, az húzzon legalább bokáig érő szoknyát, persze csak akkor, ha nem elég jó a lába.
De persze az igaz hazafinak nincsen pénze trópusi szigetre, nem luxusbal- vagy luxusjobboldali ő, még csak nem is tamperei gázóra-leolvasó, így aztán itthon kénytelen elviselni a minden irányból feléje áradó ökörséget, "ötvenhatban öszszedobbantak a lelkek", hallja, és feltépi a spájzajtót, hogy megpróbálja durbincs sógorral vagy Hubertusszal csillapítani a fájdalmat.
