A trón becsülete

Az Európai Unió 25 tagországa közül 7 alkotmányos monarchia, azaz 28 %-ban az uralkodó az állam feje. A 2004. májusi bővítés előtt ez az arány "még" 46 % volt. A királynők (Hollandia, Dánia, Egyesült Királyság) és királyok (Spanyolország, Belgium, Svédország) egyenlő arányban osztoznak a trónon, a kakukktojás Luxemburg, a világ egyetlen nagyhercegsége. Nassaui Henrik uralkodásának 5. évfordulóján egy helyi közvéleménykutató intézet - az ILReS - felmérést végzett a nagyherceg és családja népszerűségéről.

Soha sem volt még olyan népszerű a luxemburgi uralkodóház, mint ma - derült ki egy nemrégiben készült felmérésből. A balodali Tageblatt című napilap megbízásából napvilágot látott tanulmány megállapítja, hogy a lakosság 85 %-a hasznosnak ítéli meg a nagyhercegi család hatását a demokráciára, míg ennek ellenkezőjét csak a megkérdezettek mintegy 5 százaléka állítja. 82 százalék kiáll az alkotmányos monarchia fenntartása mellett, és csupán 11 % élne szívesen köztársaságban.
A közvéleménykutatásra - amelyet Henrik nagyherceg trónra kerülkésének 5. évfordulójára készítettek - olyan időszakban került sor, amikor 3 héttel korábban jelentették be hivatalosan, hogy az uralkodói pár harmadik gyermeke, a 19 éves Lajos herceg barátnője áldott állapotban van. A leendő anya a hadseregben szolgál, és a szülők a gyermek születése után is fenn kívánják tartani élettársi kapcsolatukat, nem gondolnak esküvőre. A közvélemény mindazonáltal igen pozitívan reagált arra, hogy az udvar nem késlekedett bejelenteni az utód jövetelét.
A megkérdezettek 97 százaléka szereti a nagyhercegi párt, 41 % pedig nagyon szereti. Ezen túlmenően 94 százalék nyilatkozott úgy, hogy a család kifejezetten hasznos munkát végez az ország javára. Henriknek az orszáégáért tett szolgálatait 95 % ítéli meg igen kedvezően. 2000-ben, amikor János fia javára lemondott az uralkodásról, az utód bejelentette, hogy uralkodásának első öt évében az országot szeretné alaposabban megismerni. Pozitív értékelése minden kétséget kizáróan annak a ténynek is köszönhető, hogy szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne látogatna el vezető termelő üzemekbe, bankokba, ne venne részt fontosabb intézmények avatásán. Kíváló a kapcsolata a médiával, rezidenciáján évente ad fogadást a többszáz luxemburgi, illetve itt dolgozó újságíró tiszteletére.
Az uralkodó évente több alkalommal is áll külföldre látogató kereskedelmi és gazdasági delegációk élén, amikor is munkahelyteremtő beruházások Luxemburgba telepítéséről születik döntés.
Henrik és családja közelebb áll a néphez, mint elődeik. A nagyherceggel - akár magánszemélyként, testőrök nélkül - koncerteken és soporteseményeken is találkozhat a publikum, amikor a nagyközönség széksoraiban foglal helyet. Mária Terézia nagyhercegnő gyakran vásárol a szombati piacon a fővárosban, és kíséret nélkül sétáltatja kedvenc ebét.
Bár minden kétséget kizáróan nem a luxemburgi Európa legkedveltebb monarchiája, de a 440 ezer lakosú ország alattvalói tisztelik és szeretik uralkodójukat. Bárcsak elmondható lenne ez a windsdoriakról is - sóhajtanának erre II. Erzsébet udvarában.

Földes György (Luxemburg)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.