Szerencsére a reagálások másik tanulsága - miszerint a komolyzenét kedvelők nagy része is szükségesnek tartja a változásokat - lehetőséget ígér az összefogásra a tantárgy rangjának és eredményességének visszaállítása érdekében. A reform célja azonban nem lehet az, hogy a gyerekeket a "helyes" irányba tereljék. Ez megvalósíthatatlan. Széleskörűen meg kell ismertetni velük a zenét, s rájuk bízni, mit választanak (kevesebben úgysem fogják a komolyzenét, mint most). A műfajok párhuzamos megismertetésével megelőzhető lenne azoknak az ellenérzéseknek a kialakulása, amelyek ma léteznek a fiatalok, felnőttek többségében a komolyzenével szemben. El lehetne érni, hogy időnként meghallgassanak egy-egy érdeklődésüket felkeltő zeneművet, mégha más műfaj kedvesebb is a fülüknek. A váltás javítaná az iskola, a tanulás megítélését a gyerekek körében. Norvégiában egy felmérés szerint a tanulók fele tartja feleslegesnek az iskolát, s nyilatkozta azt, hogy ismereteit az internetről szerzi be. Azt mondják erre: hogyan lehetne a gyerekekre bízni, mit tanuljanak, mi jobban tudjuk, mire van szükségük? Akkor miért van az, hogy - miként felmérések bizonyítják - a gyerekek a nyolcvan százalékát elfelejtik annak, amit az iskolában tanultak? Alapvető bajok vannak a tananyag szerkezetével, tartalmával, az ének-zene csak egy kirívó példa erre.

Az oktatás irányítóinak rá kell ébredniük, hogy a váltás halogatásával a gyerekeknek ártanak, s a magyar zene fejlődését akadályozzák. Azonnali cselekvésre van szükség, hogy megvalósuljon Kodály gondolata. Hogy senki se sajátíthassa ki a zenét se az iskolában, se másutt.