Az Elemző (The Analyst) a Globális Tudás Alapítvány 2005-ben indított negyedéves politikai és gazdasági folyóirata. Az alapítványt Lipovecz Iván, a HVG volt főszerkesztője hozta létre. A kuratórium elnöke, és a folyóirat felelős kiadója Bokros Lajos. Az angolul és magyarul megjelenő folyóiratban Közép- és Kelet-Európa politikai és gazdasági folyamataira koncentráló tanulmányokat tesznek közzé.

A folyóiratot a régió országain kívül is terjeszteni kívánják, elsősorban nyugat-európai kutatóintézeteknek, Magyarországon a célközönség a pártok, a civil szervezetek, az állami intézmények, az egyetemek, a könyvtárak, valamint a külföldi tulajdonú vállalatok. Az Elemző szerkesztője Zalai István, a lapunk Hétvége mellékletének szerkesztője. Az Elemző szerkesztőbizottságának tagjai Gombár Csaba, Grendel Lajos, Lendvai Pál, Lipovecz Iván és Szájer József.

Bokros Lajos: Oligarchia és demokrácia harca az átmeneti társadalmakban

A folyóirat második, 2005. szeptemberi száma "Politika" rovatát Bokros Lajos, a Közép-Európai Egyetem (CEU) vezető alelnöke és professzora indítja tanulmányával.
Az orosz oligarchikus rendszer elemzése után szűkebb régiónkról szólva a Magyarország volt pénzügyminisztere leszögezi: az EU civilizációs vonzásában élő kis országok szerencséje, hogy világgazdasági súlyuk csekély, és nincsenek jelentős energiahordozó-, illetve nyersanyag-tartalékaik, nincs tehát olyan járadékjellegű jövedelem, amelyet egy oligarchia monopolizálni lenne képes.

Egy sor országban - a többi között Szlovákiában (Meciar), Horvátországban (Tudjman) - kísérleteztek oligarchikus rendszer kiépítésével, folyamatosan kisajátítható többleterőforrás híján azonban nem volt erő az oligarchikus rend stabilizálására, a demokratikus intézmények végleges bekebelezésére. Emiatt a környező országoktól való leszakadást érzékelve van mód a "második rendszerváltásra" - írja Bokros Lajos, a Világbank volt igazgatója.

Súlyos válságok árán Bulgáriát és Romániát 1996-97-ben, Szlovákiát 1998-ban, Horvátországot és Szerbiát 2000-ben érte el ez a "második rendszerváltás". "Az azóta egymást követő demokratikus kormányok több-kevesebb sikerrel küzdenek a rettenetes örökséggel, a kommunista rendszer és a zsákutcának bizonyult oligarchikus kísérlet együttes hagyatékával."

Az oiligarchák persze sehol sem tűntek el nyomtalanul, és képesek is maradtak egyes közbeszerzési pályázatok befolyásolására, törvényhozók, politikusok "megvásárlására", de nem képesek arra, hogy ők határozzák meg az országok fejlődésének fő irányát. Az alapvető iránytű és civilizációs keret ebben a régióban az Európai Unió, annak jogrendje, nyilvánossága, a piaci világgazdaság növekvő mértékben szabad versenye, és a globális kihívástól való félelemmel egybefonódó remény az életszínvonalbeli és talán erkölcsi felzárkózásra - olvasható Bokros Lajos tanulmányában. - "Nem lenne mihez felzárkózni, ha nem létezne ez a szabad, versenyelvű, a demokráciát naponta szülő és újraglobalizálódó piaci világgazdaság".

Gyarmati István: Magyarország és a NATO

Lesújtó képet fest a magyar hadsereg állapotáról az Euroatlanti Integrációs és Demokrácia Központ kuratóriumának elnöke, aki 1996 és 1999 között helyettes államtitkár volt a honvédelmi tárcánál. A súlyos helyzet kialakulásának egyik oka, hogy a Varsói Szerződésből örökölt hadseregről az a vélemény alakult ki az új politikai elitben, hogy a katonai szervezet, amely kizárólag szovjet érdekeket szolgált a VSZ-ben, a kommunista rendszer utolsó menedékhelyeinek egyike lehet. A - többé-kevésbé megalapozott - gyanakvás miatt a jogszabályokkal gyakorlatilag kényszerzubbonyt húztak a hadseregre. A versengő pártok ugyanakkor képtelenek bármiféle konszenzusra jutni a hadsereg jövőjével kapcsolataban, így a jogszabályi környezet és az intézményi rendszer korlátozó hatásai miatt a Magyar Honvédség "elveszítette műveleti képességeinek zömét, a morál rendkívül alacsony, a hivatásos katonáknak semmilyen kedvező kilátásuk sincs".

Gyarmati István biztonságpolitkai szakértő úgy ítéli meg, hogy a következmény az ország marginalizálódása. Magyarország, amely egy évtizeden át vezető szerepet vitt a régió védelmi rendszerének átalakításában, a szovjet csapatok kivonásában, a Varsói Szerződés feloszlatásában, a NATO bővítésében, manapság nem játszik tényleges szerepet biztonsági kérdésekben. A problémák egy része egyértelműen "saját hanyagságunk következménye".

Adam Krzeminski: A liberálisok tizenöt perce

A varsói Polytika publicistája, a Die Zeit vendégkolumnistája a Szolidaritás megalakulásának huszonötödik évfordulója kapcsán adott jellemzést a liberális gondolat lengyelországi helyzetéről.

A "liberális" szó manapság szitokszónak számít Lengyelországban - írja. A populisták a hazafiság hiányával, a nemzeti vagyon elkótyavetyélésével, a külföldhöz fűződő kapcsolataik "túlzott bensőségességével, morálisan züllesztő hatással vádolják őket. Balcerowicz, Mazowiecki és Geremek Szabadság Uniója jelentéktelen párttá zsugorodott. A baloldal szétesése után a lengyel politikai színtéren tekintélyelvű, vezérelven szervezett, a nemzeti szolidaritásra hivatkozó, katolicizmusukat és a szomszédok iránti bizalmatlanságukat hangsúlyozó csoportosulások dominálnak.

A lengyel publicisztika fő áramlatát ma a tekintélyelvű neokonzervatívok adják. "Mintha valami mantrát mormolnának, úgy támadják újra és újra a 'szabados' 1968-as nemzedéket, de nem kímélik a posztfelvilágosult 'öreg Európát' sem, amely egoizmustól és nemzeti arroganciától vezéreltetve 2003-ban eltaszította magától Amerikát" - írja Krzeminski. A lengyel katolikus egyház berkeiben is elhallgattak azok a teológusok, akik a kilencvenes években még az egyházi reformokról írtak, óvatosan védelmezve bizonyos liberális értékeket.

A tekintélyes publicista, bár leszögezi, hogy a legutóbbi parlamenti választásokon második legnagyobb erővé lépett, és esélyes elnökjelöltet is adó Polgári Platform nem liberális párt, térnyerése a liberalizmus számára is jelentős fejlemény. A pártban "a liberálisok látható, de nem döntő befolyással bírnak" - olvasható Krzeminski cikkében. "Igaz, Donald Tusk személyében van vezéregyéniségük, aki eleganciájával és nyugalmával szembetűnően különbözik az összes többi jobboldali köztársaságielnök-jelölttől".

A publicista a választások kimenetelével kapcsolatban úgy látta: ha Tusk lesz Lengyelország elnöke (végül is október 23-án, a második fordulóban vereséget szenvedett - NOL) menet közben kényszerült volna elsajátítani a liberális reálpolitikát. "Nincs ebben semmi különös Közép-Európában, ahol a politkai liberalizmus régen élvezhette saját tizenöt percét. De legalább még mindig létezik - bár, sajnos, inkább politikai stílusban, semmint alapelvekben". Persze ez sem kevés - teszi hozzá Adam Krzeminski.

Huber Mária: Az Egyesült Államok és Ukrajna: Egy forradalom forgatókönyve

A szakértők egyetértenek abban, hogy sem Grúzia "rózsás forradalmával", sem Ukrajna "narancsos forradalmával" kapcsolatban nem beszélhetünk átláthatóságról - írja a Lipcsei Egyetem Politikatudományi Intézetének professzora. Addig is azonban, amíg a különböző szereplők közzéteszik, hogy valójában mi történt, azoknak a személyeknek és szervezeteknek a biográfiája alapján kaphatunk valamilyen képet "a hálózatok működéséről, amelyeknek jelentős szerepük volt a rezsimek megdöntésében" - írja Huber Mária.

Az egyik főszereplő a Freedom House, amelynek vezetői között találjuk Samuel Huntingtont és Peter Ackermannt. Utóbbi az Erőszakmentes Konfliktusok Nemzetközi Központjának alapítója. Ackermann és a központ elnöke, Jack Duvall, az amerikai légierő egykori tisztje együtt írta meg az erőszakmentes politkai stratégia irányelveit tartalmazó könyvét.

A Freedom House elnökségének vezetője James Woolsey. Az egykori tiszt a hetvenes évek második felében hajózási miniszterhelyettes volt, a kilencvenes években a CIA igazgatója. Több amerikai multi elnökségének tagja és tanácsadója, így például a biztonsági piacon fontos tényezőnek tekintett Paladin Capital csoportnak is.

Woolsey, az USA új atomfegyverkezési stratégiájának egyik szerzője. Tagja több befolyásos agytrösztnek, amilyen például a Committee on Present Danger és a Project for the New American Century (PNAC). A PNAC a reagani külpolitika hagyományait őrzi. Woolsey az iraki háború legfőbb támogatói közé tartozott. Ezt a háborút mint a "IV. világháború" részét fogta fel.

A Freedom House szponzorai között megtalálhatók az üzleti élet szereplői mellett az USAID és a National Endowment for Democracy (NED). A NED a Reagan-korszakban alakult, amikor az elnök átfogó CIA-projektet hagyott jóvá a lengyel Szolidaritás támogatására, és a Georgetown egyetem professzora, Allen C. Weinstein javaslatára úgy határoztak: az ilyen jellegű feladatokat adókból fenntartott "magánszervezetekre" ruházzák át. A NED titkolja tevékenységét és üzleti ügyeit. Bár anyagilag függ az amerikai kongresszustól, hivatalosan nonprofit szervezetnek számít. A NED Ukrajnában 1989 óta van jelen. 2004-ben a NED és a Freedom House is részt vett az ukrajnai exit pollok finanszírozásában.

"E szervezetek tevékenysége az USAID programjait egészíti ki, decentralizálással és kreatív módszerekkel növelve azok hatékonyságát, vezető testületeik összetétele pedig erős összefonódást mutat a külpolitikai establishment-tel" - írja Huber Mária Az Elemzőben.

A hálózat nagykövete az a Bruce P. Jackson, aki a PNAC társigazgatójaként 2002-2003. során az Irak felszabadításáért küzdő bizottság élén állt, és Kelet-Európa lojalitásának bizonyítékait gyűjtötte a háborúra készülő Fehér Ház számára. Jackson korábban az amerikai katonai hírszerzésnek dolgozott, később a Lehman Brothers befektetési banknál tevékenykedett, majd a Lockheed Martin hadiipari óriáscég alelnöke lett. 1993. és 2003. között a NATO keleti kibővítéséért lobbizó amerikai bizottság elnöke volt. 2003-tól Jackson a Kelet- és Dél-Európa euroatlanti integrációjával foglalkozó "Project on Transitional Democracies" elnöke - fejezi be a hálózat rövid feltérképezését Huber Mária politikatudós.

Ladányi János-Szelényi Iván: Szegénység a posztkommunista átmenet időszakában

A tekintélyes szociológus szerzőpáros (Ladányi János, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Szelényi Iván, a Yale Egyetem professzora, az MTA rendes tagja) 2000-ben szociológiai adatfelvételt végzett a szegénységről hat korábbi államszocialista országban. Bulgáriában, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában 1000-1000 fős véletlen mintát vettek, Oroszország európai területein pedig 2500 fős mintát. A kutatást a Ford Alapítvány támogatása tette lehetővé.

A kutatók egyik fő hipotézise szerint a szegénység mértéke erősen összefügg azzal, hogy az adott ország az "új kapitalizmusok" melyik változatát jeleníti meg. A közép-európai országok (a vizsgált mintában Magyarország, Lengyelország és Szlovákia tartozik ide) elég következetesen hajtotta végre a piaci reformokat. Többé-kevésbé kompetitív körülmények között privatizálták a korábbi köztulajdont, nyitottak a világpiac felé, megszüntették a gazdaság központi irányítását, jelentős külföldi tőke áramlott be, és elég következetesen megvalósították a jogállamot. Ezek az új kapitalizmus neoliberális formája felé haladó országok.

A vizsgált országok másik csoportja az evolúció helyett az involúciós utat járta 2000-ig. Bulgária, Románia és Oroszország neopatrimoniális rendszerrel léptek a kapitalizmus útjára.

A kutatás igazolta a hipotézist. Ladányi János és Szelényi Iván egyik eredménye, hogy 2000-ben a válaszadók többsége rosszabbnak érezte helyzetét 1988-hoz képest, de ez az arány a neopatrimoniális rendszerű országokban sokkal magasabb volt, mint a neoliberális országokban.

A szociológusok kimutatták: a demográfiai tényezők viszonylag csekély mértékben magyarázzák a szegénységet a posztkommunista országokban, leginkább meghatározó a társadalmi osztály.

Az Elemző friss számában olvashatjuk még a HVG moszkvai tudósítója, Németh András: "Elszigetelődő Belarusz" című tanulmányát. A HVG bécsi tudósítója, Földvári Zsuzsa "Külföldi bankok Közép- és Kelet-Európában" címmel közölt összefoglaló elemzést. Az Elemző régiós körképének része a bukaresti Politikai és Közigazgatási Tudományok Nemzeti Egyetemének közgazdász tanára, korábbi román pénzügyminiszter, Daniel Daianu: Románia: Az EU-csatlkozás kihívása című írása is.

A tallini Nem-Észtek Integrációjáért Alapítvány igazgatója, Mati Luik professzor "Észtország: soknemzetiségű környezet" című munkájában a soknemzetiségű észt környezetben végzett szociológiai vizsgálat eredményeit ismerteti. A toleranciaszintről a kutatók kiderítették, hogy a fiatal orosz-észtek inkább hajlandóak együtt dolgozni és élni az országban kis számban élő etnikumokkal, mint az észt nemzetiségűek. "A különbségért valószínűleg az észteket kell okolni. Már a 2002-es felmérésből kiderült, hogy a tolerancia gyorsabban fejlődik a nem-észtek, mint az észtek között. Ebből következik, hogy a tolerancia erősítésével kapcsolatos intézkedéseknek sokkal inkább az észt közösséget kell 'célba venniük'" - írta Mati Luik.

Az Elemző friss számában olvasható a Magyar Köztársaság berlini nagykövetének írása. Hajdú András írásának címe "A magyar-német kapcsolatok perspektívái". A korábban rendkívül szoros kapcsolatok lazulásának csak egyik jele a Soko Bunda-ügyben kibontakozott német munkaügyi akció. Ha Magyarország fenn akarja tartani a kapcsolatok különleges jellegét, akkor "kezdeményező, kreatív gondolkodást feltételező politikai tervezésre, átfogó koncepcióra van szükség a magyar-német viszonyban" - írja a nagykövet.

Az Elemző Könyvszemle rovatában Andreas Oplatka, a Neue Zürcher Zeitung korábbi tudósítója, a Bécsi Egyetem és a budapesti Andrássy Egyetem tanára " 'Kávéházveszély' mint címszó" címmel mutatja be Módos Péter "Közép-európai olvasókönyvét". Végel László író, publicista, az újvidéki Magyar Szó és az Újvidéki Televízió korábbi szerkesztője, 1994 és 2002 között a Soros Alapítvány újvidéki irodavezetője Marko Kinezics "Törékeny szerb struktúra" című kötetét ajánlja az olvasók figyelmébe. Marko Kinezics (1921-1991) a jugoszláv kommunista mozgalom rendhagyó figurája volt. Végel László "A vég kezdete" című írása legalább annyira szól Kinezicsről magáról, mint könyvéről és történelmi környezetéről.