Szíria: a rezsim túlélése a tét

Az ENSZ-vizsgálat részjelentésének csütörtöki nyilvánosságra kerülése után már a hét végére világossá vált, hogy a tét Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalmon maradása. A Detlev Mehlis német ügyész által vezetett nyomozás során az elnök fivérét és sógorát is megvádolta azzal, hogy közük volt a Rafik Hariri libanoni politikus elleni, további 22 áldozatot is követelő merénylethez. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország szankciókat sürget Szíria ellen.

A BT kedden összeül, hogy megvitassa a választ. George W. Bush amerikai elnök nagyon aggasztónak nevezte a jelentésben foglalt vádat, miszerint a merénylethez a szíriai és a libanoni titkosszolgálat összeesküvésére volt szükség. Condoleezza Rice amerikai és Jack Straw brit külügyminiszter a BBC-nek adott közös interjúban rótta fel Szíriának, hogy megpróbálta félrevezetni a vizsgálatot. John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet már konzultál a BT tagjaival, de Kofi Annan ENSZ-főtitkár december 15-ig meghosszabbította a végleges jelentés beadásának határidejét, s nem valószínű, hogy addig döntenének a szankciókról.

Damaszkuszt meglepetésként érte, hogy a Mehlis-jelentés többeket név szerint vádol az elnök közvetlen környezetéből. Bassár el-Aszad eddig nem kommentálta a jelentést. A damaszkuszi rezsim megpróbálja felmérni, hogy a teljes együttműködés vagy a rugalmas ellenállás esetén van-e nagyobb esély a hatalom megőrzésére.

Libanonban nem felejtik a meggyilkolt Haririt
Libanonban nem felejtik a meggyilkolt Haririt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.