Sok társaságban beszélnek ma Budapestről, hogy megváltsák a várost, melyet persze mindenki csodál a maga módján, legtöbben az eklektikus, szeceszsziós arculatát. De mindenki attól fél, hogy ezt a csodát nem képes újratermelni a modern építészet, a régit, a századelőről valót pedig nehéz megtartani. Ennek a csodának az újratermelésén törik a fejüket most különböző civil egyletek, műhelyek, asztaltársaságok, s az ilyen "beszélgető" kerekasztalok is. Budapesten valami megmozdult. És az ötleteknek, a beszélgetéseknek előbb-utóbb eredménye kell, hogy legyen - vélték a beszélgetők. Rajtuk kívül persze vannak nagy ingatlanbefektetők, akik egyszerűen játéktérnek tekintik a várost, s tulajdonképpen azt valósítanak meg benne, amit nem szégyellnek, vagy még azt is. Ma ők csinálják Budapestet. És mi nem látjuk születni az új csodát.

Mik a gátjai annak, hogy a budapesti csoda újra megszülessen? Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes kevesebb szabályt akar, de erősebbeket. Mint mondta, Ybléknek csak négy-öt mutatót kellett nagyon szigorúan figyelembe venniük, amelyekhez minden házat hozzáigazítottak. Ma szabályoznak a kerületek, szabályoz a főváros, és minden kerületben más érvényes. Ezért óriási arculatbeli törések érzékelhetők a közigazgatási határok mentén.

A gyakorló építész Skardelli György szerint a törvények gumiból vannak. A befektetők számára a legeslegutolsó szempont mostanság egy beruházásban az építészeti érték. Vak véletlen, ha valami szép. A rablóépítkezések korát éli Budapest, tömegével létesülnek a harminc-negyven négyzetméteres kislakások, amelyekre most igen nagy a kereslet, de nyilván csak azért, mert az emberek, főleg a fiatalok a magas lakásárak és a kedvezőtlen hitelkonstrukciók miatt kénytelenek ezeket venni. (A sokat szidott panelházakban a lakások átlagosan ötvennégy négyzetméteresek.) A befektetők busás profittal dolgoznak, hiszen százezer forintért építenek egy négyzetmétert, s triplájáért adják el. Kik isszák meg ennek a levét? Azok, akik zombivá válnak, mert nem tudnak kijutni a harminc négyzetméterből. Ennek akár szociológiai következményei is lehetnek hamarosan, mert új gettók jöhetnek létre.

A hozzászólók szerint sok baja van Budapestnek. Például az, hogy szétfeszítette a motorizáció, hogy az oly szépnek tartott eklektikus épületei másolatok, továbbá hogy megszűnt a társadalomban a kommunitás, az együttműködés, ma már csak lakói vannak ennek a városnak, nem polgárai.

Társadalmi problémákat feszegetünk az építészettel kapcsolatban - szólt közbe Vargha Mihály, az Építészfórum szerkesztője -, úgy tűnik, a város problémái az építészet mentén törtek felszínre.

Szemerey Samu ifjú építész úgy érzi, sose létezett Budapesten az a fajta középosztály, amelyről nosztalgiázunk. Tanuljunk meg inkább együtt élni a lakótelepekkel. És fontosnak tartotta elmondani, hogy Budapest nem világváros, és nem is lesz az. Nyugati elemzők általában úgynevezett bétavárosnak tekintik, vagyis abba a kategóriába tartozónak, amely a metropolisok szintje alatt található közvetlenül. Vagy talán már ott sem.

A beszélgetésből kialakult a válasz arra a kérdésre, hogy miért nem találja magát Budapest. Mert a város olyan, mint a társadalom. Ybl korában Budapest egy centralizált birodalom második fővárosa volt. Egy rendmániás birodalomé. Építészetét, városképét is a rend szülte. Ezt szeretjük mi Ybl városában. A XX. században viszont elveszett a rend, a város elszabadult, kaotikussá vált. Íme, a magyarázat, ha úgy tetszik, a tanulság. És hogy mit tehetünk? Két választásunk van: vagy megtanulunk szörfözni a káoszon - ahogy az ifjabb generáció hozzászólói tanácsolják - vagy rendet teszünk.