Az ENSZ BT Szíria elleni szankciók bevezetését fontolgatja

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa Szíria elleni nemzetközi szankciók bevezetését fontolgatja, miután a Rafík Haríri volt libanoni kormányfő meggyilkolása ügyében vizsgálatot folytató ENSZ-bizottság megállapította, hogy magas rangú szíriai vezetőknek is közük volt a merénylethez - közölte péntek este Jack Straw brit külügyminiszter.

A BBC-nek nyilatkozva arra a kérdésre, hogy a Biztonsági Tanács hoz-e büntető intézkedéseket a várhatóan a közeljövőben összehívásra kerülő ülésén, a brit diplomácia vezetője kijelentette: "Meg fogjuk ezt fontolni".

Jack Straw, aki amerikai kollégájával, Condoleezza Rice-szal közösen látogatott Alabama államba, közölte: a jelentés megmutatta, hogy Szíriának abba kell hagynia a Libanon belügyeibe való beavatkozást, és a nemzetközi közösségnek állást kell foglalnia.

Arra a kérdésre, hogy a nemzetközi közösség célja egy esetleges szíriai "rendszerváltás", a brit kormányfő leszögezte, hogy erről nincs szó.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország a jelentés ügyében össze kívánja hívni a BT-tagok külügyminisztereit - közölte egy brit illetékes, aki szerint a találkozó időpontjáról még nincs megállapodás.

(MTI/Reuters)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.