Orbán a titkos táviratokról: "itt becsületbeli kérdésről van szó"

Orbán Viktor egy kereskedelmi televízió csütörtök éjszakai műsorában úgy nyilatkozott: a miniszterelnök felelőssége, hogy milyen táviratokat hoz nyilvánosságra. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: ebben a felelősségben nem kíván osztozni Gyurcsány Ferenccel.

Orbán Viktor a TV2 Jó estét Magyarország című műsorában úgy fogalmazott: attól éles ez a vita, mert "becsületbeli kérdésről van szó". (...) A magyar külügyminiszter a kormány nevében, az én aláírásommal beterjesztett egy parlamenti határozatot (...). Mi világosan kimondtuk (...) fel kell lépni a terrorizmus ellen. A Fidesz irattárában ilyen táviratok nincsenek".

Az ügy előzménye, hogy Gyurcsány Ferenc a közelmúltban a parlamentben bírálta Orbán Viktort, amiért nem határolódott el személyesen a 2001-es New York-i merénylet után tett egyik MIÉP-es nyilatkozattól, és közölte, az Egyesült Államok elnöke is emiatt neheztelt az akkori miniszterelnökre. A kormányfő az akkor diplomáciai táviratok nyilvánosságra hozásához kért engedélyt Orbán Viktortól.

"Itt valami félreértés lehet, mert a Fidesz irattárában egyetlen ilyen dokumentum sem található. Egyébként pedig emlékeztetném a miniszterelnök urat, hogy három és fél éve ők kormányoznak, tehát minden államtitoknak ők a gazdái. Járjanak el legjobb belátásuk szerint. Övék a döntés szabadsága, lehetősége és felelőssége; ezt hívják kormányzásnak" - mondta Orbán Viktor az Indexnek.

72 napos kampányt terveznek

A Fidesznél a kampány a választások előtti 72 napnál korábban nem kezdődhet, november elején a szövetségi gyűléssel indul a felkészülés utolsó szakasza - mondta el Orbán Viktor, pártelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában pénteken.

"Sikerült elfogadtatom még augusztusban az elnökséggel, hogy a választási kampányra való felkészülés utolsó szakasza, az erőtoborzás, erőösszegyűjtés az november 6-án indul, ekkor lesz egy szövetségi gyűlés" - mondta a politikus. Hozzátette: maga a kampány pedig nem indulhat korábban a Fidesznél, mint a választások előtt 72 nap. Van aki már "kötésig" benne áll a kampányban, a Fidesz még csak "bokáig" - fogalmazott.

Elmondta, komoly dilemma volt augusztus közepén, amikor az MSZP elkezdte a kampányt, hogy a Fidesz hogyan válaszoljon erre. Mint mondta, a Fidesz elnökségében azt az álláspontot képviselte, hogy a párt nem bírna ki egy nyolc hónapos kampányt, nincs rá pénz, és a Fidesz észjárásával sem egyezik. Ugyanakkor hozzátette: ennek megvannak a következményei, megmutatkozik a felmérésekben. "Mindennek ára van (...) olyan üzlet nincs, hogy keveset is fizetek és sokat is vásárolok" - jellemezte a helyzetet.

Megállapodás készül a Vállalkozók Pártjával

Hangsúlyozta: a programok szövetségét szeretné elérni, így például hamarosan megkötik a megállapodást a Vállalkozók Pártjával, amely kidolgozott programmal rendelkezik a kis- és középvállalkozókat illetően. Hasonló a helyzet a gyógyszerészkamara és a Magosz esetében is, mindkettő programját be kell fogadni - tette hozzá Orbán Viktor, aki a nemzeti konzultációt egy nemzeti megértési mozgalomnak nevezte. Egyre-másra, elemenként kerül majd be a köztudatba, hogy milyen programmegállapodásokat köt a Fidesz - válaszolta arra a kérdésre, hogy pártja mikor ismerteti majd választási programját.

Orbán a költségvetési vitát várja

Orbán Viktor arra a kérdésre, hogy mikor válaszol majd a miniszterelnöknek a parlamenti napirend előtti felszólalásaira, azt mondta: "üres vitákban" nem partner, "kocsmai pofozkodásban" nem vesz részt. Ugyanakkor hozzátette: várja a pillanatot, amikor olyan kérdések kerülnek a parlament napirendjére, hogy "hiheti az ember, hogyha elmondja a véleményét, akkor azzal hozzájárul egy jó döntéshez". A költségvetés körüli kérdések ilyenek - mondta. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.