Átüvöltött méterek a börtön árnyékában
- Szeretlek Józsi! Nagyon szeretlek! Várlak! Nagyon várlak! Áldjon meg az Isten! - "Nagyon áldjon meg az Isten" - fűznénk hozzá önkéntelenül, megérezve az asszony szenvedélyét, amit torka szakadtából kiabál bele a kora esti szürkületbe. Mellette egy férfi óbégat. Az őrség csendesen tűri a kiáltozást. Józsi szeretlek... a torkodat vágom át... áldjon meg a ...beszéltem az ügyvédúrral... a gyerekek is csókoltatnak és a Rózsika néni is... egyszer kikerűsz baze - áll össze különös kánonná a kiabálás, ahogy leszáll az est.
- A szombatok a legborzalmasabbak, akkor még hittérítők is jönnek. Kiteszik a kocsi tetejére a hangszórókat, aztán mikrofonba üvöltöznek, térítenek, terjesztik az igét befelé - vázolja fel a hétvégék hangulatát az aszszony, aki már többször került összetűzésbe a kiabálókkal. Az utóbbi években már nem annyira jó itt lakni a Maglódi úton. Különösen nem a Venyige utca és a Zsombék utcai szakaszon, szemben a Fővárosi Büntetés-végrehajtó Intézet III. számú objektumával, ahol 312 család él idegborzoló szimbiózisban a több száz - netán több ezer - börtönlakóval.
A helyiek gondja nem új keletű. Pontosabban éppen annyira új, mint maga a börtön, amelyet egykor még Dávid Ibolya adott át, javítandó a hazai börtönviszonyokat és végképp a sereghajtók közé kerülve a helyiek népszerűségi listáján. Az ország egyik legkedveltebb politikusának neve ugyanis már-már szitokszó a környékén élők között, akik pontosan tudják az éppen aktuális igazságügy-miniszter nevét. Rendszeres levelezésben állnak ugyanis a mindenkori miniszterrel, mert állandó harcot folytatnak az igazukért, pontosabban a börtön ellen.
Először 2002-ben próbáltak nyomatékot adni vágyaiknak és bár tudták, hogy a börtönt soha nem alakítják át egyetemi kollégiummá, legalább annyit szerettek volna elérni, hogy csendben és nyugalomban élhessenek a börtön árnyékában. Az első levelet az önkormányzathoz írták, hogy tegyenek már valamit, mert szemben a börtönnel, a Maglódi út földszintes, kertes társasházai előtt, az úton, a villamossínen és az intézet parkolóján át teremtenek vizuális és különösképpen ingerlő akusztikus kapcsolatot a bentlakókkal.
Délután öt óra tájban telítődik a furcsa beszélő. Főleg aszszonyok jelennek meg, karjukon gyerekkel, hogy fehér kendővel kezükben, nagy karmozdulatokkal jeleket írjanak a levegőbe. Az úthoz közelebbi épületnek hét emeleten van nyolc ablaksora. Mindegyik négy ablakrésszel, vagyis összesen több mint kétszáz helyen válaszolhatnak a jelekre. Az első látásra érthetetlennek tetsző karlendítésekkel szavakat írnak a levegőbe. Vagy a kintről jelző ír tükörírással, vagy a bentlakó tanult meg tükörből olvasni. Az asszonyok idejébe belefér, hogy a levegőbe rótt betűkkel meséljék el, mi történt a családdal, amíg a férfi az előzetesét tölti.
Az alig átlátható börtönablakokban is fehér foltok mozognak. Megfejthetetlen, hogy melyik asszony, melyik ablakkal beszél. Ha leszáll az este, előkerülnek a szomszédos Kőbazárban vett elemlámpák. A börtön felől nézve néha olyan a túloldal, mintha megannyi bakter irányítana össze-vissza szerelvényeket valami kaotikus rendező pályaudvaron. Sokan mégis inkább a kiabálást választják. Nem is azért, mert félreérthetetlenebb, inkább az írástudatlanság miatt kell átüvölteniük a távolságot. Sokan fenyegetőznek, üvöltve beszélik meg, hogy ki, kinek mit valljon, mit vállaljon magára, vagy éppen kinek a felesége, kivel, mit csinál vagy csináljon.
- Józsika a múltkor volt huszonötéves - emlékszik vissza a börtönnel szemben lakó egyik nő a jeles dátumra. Sokan jöttek ünnepelni. Kiraktak két hangfalat a Wartburg tetejére, bekapcsolták az erősítőt és nyomták a lakodalmas rockot. Órákon keresztül tudatták Józsikával, hogy mennyire szeretik, és mennyire visszavárják. A sok asszony csak rítt, a férfiak danoltak a mikrofonba, a helybéliek meg behúzódtak a szobába, mert ki akarna ujjat húzni a nagycsaláddal, akik elkeseredtek Józsikájuk miatt, hogy szegény a sitten ünnepelte világra jöttének huszonötödik évfordulóját.
Kádár Lukács nyugalmazott ezredes, a kerület volt rendőrkapitánya, a kőbányai önkormányzat közbiztonsági tanácsadója szerint a helyzet megoldhatatlan, mert mindenki másra tolja a felelősséget. Asztalán tekintélyes akta. A papírhalom úgy vastagodik, ahogy a börtön öregszik. Ahol börtön van, ott kiabálók is vannak. Amíg csak a Kozma utcai intézmény, a gyűjtő létezett, a rokonság a zárkákra való rálátást javítandó felmászott a temető kerítésére. Onnan óbégattak, még akkor is, amikor nem meszsze mögöttük valakit éppen próbáltak örök nyugalomra helyezni. Ott jobbára csak a holtak békéjét háborgatták, míg a Venyige utcai objektum ünnepélyes átadása óta már az élőket kergetik a halálba. De legalábbis az őrületbe. A hivatal és a polgármester már évek óta levelezik mindenkivel. A bv-parancsnoksággal, a rendőrséggel, az igazságüggyel, a polgárőrséggel, és mindenkivel, akitől csak megoldást remélnek. A bv-sek azt mondják, hogy az "előzetes ház" rendeltetése miatt a megelőzés szinte lehetetlen. Yazbekné Szabó Katalin alezredes, a bv. szóvivője is csak annyit közölt, hogy a "bekiabálásokkal kapcsolatban a fővárosi bv-intézet parancsnoka és a személyzet kizárólag az intézet területén jogosult intézkedésekre. Az intézet rendjét, biztonságát sértő fogvatartottakkal szemben fegyelmi eljárást folytathatnak, más zárkába, illetve objektumba helyezhetik. Lehetőség szerint az utcafronton lévő zárkákba budapesti lakosokat nem helyeznek el. A közterületen a hozzátartozókkal és más személyekkel kapcsolatban nincs intézkedési jogosultságuk. Amennyiben a cselekmény súlya kimeríti a szabálysértési kategóriát, akkor a rendőrség jogosult intézkedni. Ez esetben az intézet értesíti a kerületi rendőrséget."
A kerületi rendőrség azonban tehetetlen. A volt kapitány már nem hallgathatja el azt, amit jelenleg hivatalban lévő kollégája soha nem mondhatna el. Nincs elég rendőr. Előfordul, hogy egy akkora kerületben, mint Kőbánya egyetlen járőrpárt sem tudnak kiállítani, főleg nem a kiabálók ellen, akik semmiféle olyan szabálysértést nem követnek el, amellyel szemben intézkedhetnének.
Sőt! Az ott élők meglepve értesültek róla, hogy a hétvégi hittérítés a rendőrség tudtával és jóváhagyásával zajlik. Lapid Lajos tábornok, a főkapitány közbiztonsági helyettese elmondta, hogy ha valaki közterületen akar valamit tenni, ami a gyülekezési jog hatálya alá tartozik és nincs törvényes ok, ami miatt be lehetne tiltani, úgy tudomásul kell venniük. Ilyen az evangelizáció is. Ha hittérítést vagy istentiszteletet akar valaki tartani egy közterületen, úgy ezt betiltani nem lehet. - Biztosan idegesítő, de nem törvénytelen - összegzi a tábornok.
- Jogaik tehát vannak az elítélteknek, akik öltek, raboltak, kocsit loptak, megszegtek mindenféle törvényt. Jogaik vannak a családtagjaiknak, a kiabálónak, akik a szó szerint a házunk előtt végzik el dolgukat, akik fenyegetnek - kesereg az egyik ott lakó, aki szerint joga az van mindenkinek, csak a Maglódi úton lakóknak nincs, akik kizárólag a nyugalomhoz és ingatlanjaik értékének megtartásához való jogukat próbálják megtalálni, de őket senki sem hallja meg a nagy hangzavarban.
Az persze nem igaz, hogy senki sem keresi a megoldást. Jóllehet a hivatalok közül néhány még válaszra sem méltatja az ott élőket, de van, aki tudja, hogy mi volna a teendő. A BRFK korábbi vezetőjének válaszától viszont az önkormányzat sem lett túlságosan boldog. Kökényesi Antal tábornok, a jelenlegi főkapitány elődje már foglalkozott a kőbányaiak gondjával. A folyamatos rendőri jelenlét biztosan elriasztaná a kiabálókat. Rendőr ugyan nincs, de van szabadidős rendőr. Igaz, azokra kicsit áldozni kellene. A főkapitány 2002 őszén írt levelében a számok elrettentették a helyhatóságot. Kiderült ugyanis, hogy a BRFK törvényben meghatározott díjszabása szerint munkanapokon egyetlen járőr tarifája óránként 2500 forint, míg hétvégén és munkaszüneti napokon 2900 forint. Természetesen plusz áfa. Ez annyit jelent, hogy munkanapokon nettó 85 ezer, míg vasár- és ünnepnapon napi 98 600 forintba kerülne a helyi lakosság nyugalma. Vagyis egy hónapra, ezekkel a nettó árakkal számolva ugyancsak áfa nélkül 2,9 millió forintba kerülne szabadidős rendőrökkel a kiskertrongáló, kutyákat ingerlő, kötözködő, kiabáló családtagok távoltartása. De miért fizetne évi több mint harmincmilliót a rendőrségnek egy önkormányzat pár száz ember nyugalmáért, egy olyan jelenség miatt, amelyet nem ők idéztek elő.
Persze az sem igaz, hogy a bv is érzéketlen volna. Ők az elítéltek fenyegetésén és a "fogvatartottak átforgatásán" kívül konstruktívabb megoldásokkal is próbálkoztak. A kísérleti jelleggel a zárkaablakokra szerelt kilátásgátlók 50-80 millió forintba kerülnének. 2002. május 17-én például a bv-s szakemberek megtekintették hogyan funkcionálna a matt (homokfúvott üveg) nem biztonsági, illetve az apró mikrobordázott (csincsilla üveg) biztonsági kivitelben. "Bemutatásra került a csak belátást gátló szerkezetekből az anyagában sötétbronz reflexiós üveg (biztonsági)" valamint "egy ablak kültéri fóliával ellátva". Ezeket négy ablakon próbálták ki, az azonban senkit sem lepett meg, hogy sem a homokfúvott, sem a reflexiós, sem a csincsilla nem állta útját a sokkal idegesítőbb hangoknak. A börtön elé építendő polikarbonát fal ára már 180-200 millió forint lenne, a 10-12 méter magas, a szél nyomásának is ellenálló hangfogó fal telepítése pedig 200-300 millió forintba kerülne.
Az is megoldásként merült fel büntetés-végrehajtós körökben, hogy a falat a társasházak oldalára húznák fel, ahhoz azonban "ismerni kellene az ott lakók véleményét". Ez nagyjából annyit tesz, hogy a lakókat rekesztenék el a börtöntől és az utcától, hogy a kiabálók hadd óbégassanak kedvükre.
Megfontolandó annak a lakónak a véleménye, aki jogaik megszerzését kisebb vargabetűvel képzeli el. Ez igazodna a házak elé húzott fal elképzeléssel. Ha például minden egyes kiabálót agyonütnének, úgy ők is átkerülhetnének a túloldalra és akkor nem zavarná őket ez a furcsa kommunikáció. Akkor kifejezetten igényelnék és áldhatnák a hivatalok érzéketlen tehetetlenségét. Hamarosan dűlőre kell jutni. Józsika lassan huszonhatéves lesz.
