Kidolgozott aukció
Mert élni kell valamiből - mondja Erzsébet asszony (házasságlevélileg Puskás Ferencné.) Férje gyógyíthatatlan, egyszersmind magatehetetlen beteg, ezért úgy gondolja, neki magának kell biztosítania a család megélhetését. (Még ha annak nagyobb része Madridban él is.) Ha másként nem megy, hát kedves emlékek árverezéséből.
A hosszú évek óta tartó kórházi kezelés viszi a pénzt, panaszkodik Erzsébet asszony, segítséget pedig, állítja, senkitől nem kap. Férjét mindenki csak kihasználta, és ez ma sincs másképp, lám, még a világhírű csapat budapesti vendégjátékából is mások gazdagodtak, miközben ők egy fillért sem láttak a bevételből.
Így tudja az újságolvasó-tévénéző átlagember, mert - tán tapintatból, esetleg tiszteletből vagy az empátia okán - senki nem cáfol. Mégiscsak a világ legismertebb magyarjáról van szó; bálványról, akinek neve hallatán kalapot emelnek a földteke túlsó felén is - jobb hát nem kimondani, legfeljebb csak egymásnak súgni az igazat.
Írni sem könynyű róla, higgyék el.
Csakhogy. Amikor már angol újságírók firtatják, miért is nyomorog a legendás 10-es családja, miért ez a megmagyarázhatatlan érzéketlenség honfitársai részéről és miért kaszál még a Real Madrid is egykori játékosán, akkor elérkezett az ideje annak, hogy nyomdafestéket lásson néhány tény is.
Legelébb a legfontosabb: a Puskás család - pontosabban Erzsébet asszony - nem nyomorog. Puskás Ferencet ugyanis többféle javadalom is megilleti: a Nemzet sportolója cím után járó nettó félmillió biztosan, s további ötszázezer forint, amelyet egykori spanyol klubja euróban utal havonta. Nem kevés csurran-cseppen - az összeg ismeretlen, amúgy sem cél a filléres kutakodás a pénztárcában - azokból a még működő vállalkozásokból, amelyeknek Puskás Ferenc a mai napig tagja; információink szerint a család éppen azért nem járul hozzá a nagybeteg gyámság alá helyezéséhez, mert ebben az esetben ezek a források elapadnának. Maradjunk annyiban, hogy a külvilág dolgaiból szinte semmit sem érzékelő, a történésekbe beleszólni nyilvánvalóan képtelen legenda havi jövedelme jóval a nyomorszint fölötti.
Erzsébet asszony felrója a magyar közélet közönyét, azt, hogy még a gyógyszereket is magamagának kell megvásárolnia. Ezzel szemben tény, hogy a Puskás család kezét az állam azóta nem engedi el, amióta 1992-ben, az akkor regnáló MDF-kormány hívására végleg haza nem tért. Az MLSZ állta a majd' két és fél éves, Béke szállóbeli tartózkodást, aztán megvásárolta és felújíttatta a család által kinézett, elegáns várbeli lakást. Minden ellenkező állítás dacára a família a gyógykezelésért eleddig egyetlen fillért sem fizetett, mert a számlát az OEP egyenlítette ki. A kórházi szobát a Puskás Ferenc hetvenötödik születésnapja tiszteletére rendezett magyar-spanyol válogatott mérkőzés bevételének egy részéből tették otthonossá - a haszon egy másik, korántsem elhanyagolható részét az akkor már nagybeteg Puskás nevében Erzsébet asszony vette át -, és a helyiségért, valamint az úgynevezett szállodai szolgáltatásért korábban szintén nem kapott pénzt a Kútvölgyi. Igaz, az idei évtől már szeretne kapni - a megállapított napi 15 ezer forint helyett 12 ezret. Ám ezt sem a család fizetné, a költségeket 5:1 arányban a mostanság - valóban kicsit döcögősen - induló alapítvány, illetve az Egészségügyi Minisztérium állja. Miután Puskás Ferenc betegsége nem gyógyítható, kezelése nem köti feltétlenül kórházhoz, felajánlották, hogy egy nívós öregek otthonában a számára kialakított lakosztály költségeit teljes egészében finanszíroznák, ám ez az ötlet nem nyerte el a család tetszését.
Tagadhatatlan, hogy Puskás Ferenc nevével - ha úgy tetszik, közismerten "nagy szívével", jó szándékával, segíteni akarásával - az évek során számos alkalommal megszámlálhatatlan ember élt vissza. Az őt jól ismerők, a hozzá közel állók állítják, hogy (a kívülálló sokaság számára érthetetlen) elszegényedésében financiális ügyetlensége mellett elsősorban hiszékenysége, korszerű szóhasználattal "megvezethetősége" játszott szerepet. Tőle bárki, bármit (elsősorban, persze, pénzt) kérhetett, az első szóra adott, legyen az illető Madridban kirabolt, szerencsétlen turista vagy közönséges csaló. Nem volt titok az sem, hogy amikor végleg hazatért Magyarországra, alig volt mit a tejbe aprítania. Később aztán lett mit, köszönhetően az állam, a labdarúgó-szövetség és néhány magánszemély jó szándékú, hálát nem váró támogatásának.
A dolgok mégis úgy alakultak, ahogy. Elszomorító látni az (angliai) árverésre szánt relikviákat; az ember nehezen érti - bár az okát sejti -, mit keres a kínálatban Pelé meze vagy az 1990-es világbajnok német válogatott Puskásnak dedikált trikója, de ez nem is fontos, hiszen ennél lehangolóbb arról olvasni, hogy az aukciósház 3-5000 fontos - jobb esetben alig több mint másfél millió forintnyi - leütési árat remél Puskás helsinki olimpiai aranyérméért.
A Bonhams amúgy ma mutatja be Londonban azokat a tárgyakat, amelyeket november 2-án elárverez. Az érdeklődők megtekinthetik Puskás korabeli futballcipőjét is; talán éppen mellette állítják ki Paula Radcliffe trikóját, amelyet a 2002-es chicagói maratonin viselt.
Csak az nem világos, mindezért végül kinek is kell szégyellnie magát?
- Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke tegnap felkereste Puskás Ferencnét a relikviák ügyében - tudatta az NSH. Erzsébet asszony a megbeszélésen - amelyen részt vett Szabó Lajos Sportmúzeum-igazgató és Éliás András, a Puskás család ügyvédje - elmondta: az árverezésre váró értékek hónapokkal ezelőtt kerültek Angliába, a szerződéseket régen megkötötte, s azokon nem változtat. Jelezte azt is: lépésének nem egzisztenciális indítékai voltak. Szabó felvetette: a licitálásra váró vb-ezüstérem valódi-e, ugyanis a medáliából több másolat készült. Puskásné erre nem tudott válaszolni. Ábrahám megbízta Szabót, hogy az árverés előtt ellenőrizze az ezüstérem valódiságát Angliában. Az NSH ettől teszi függővé, licitál-e az aukción. A hivatal az olimpiai döntőben viselt cipőért és az eredeti vb-ezüstért versenybe szállna.
