Bush többet várt Orbán Viktortól

A Fidesz azt firtatja, valóban Bush kezdeményezett-e beszélgetést Orbán Viktor volt miniszterelnök külpolitikai állásfoglalásairól. Charles Gati Fórum oldalunkon emlékezteti Martonyi Jánost, hogy az USA 2001-ben nyomatékosan kérte Orbánt: határolódjon el Csurkától. Jeszenszky Géza volt nagykövet óvott a titkos követi jelentések nyilvánosságra hozatalától. Martonyi szerint abszurd, hogy ehhez az engedélyt a kormány a Fidesztől kéri. Az amerikai nagykövet azt válaszolta Áder János kérdésére: nem avatkozik a magyar belügyekbe. Nyílt színi vitává fajult magyar honatyák washingtoni sajtóértekezlete.

Az amerikai külügyminisztérium nyilvántartása szerint 2001-ben a magyar kormányfő nem tett látogatást a Fehér Házban: Orbán Viktorral Dick Cheney alelnök találkozott, és a megbeszéléshez rövid időre csatlakozott George W. Bush amerikai elnök. Orbán honlapján mindez egy fotó társaságában úgy szerepel, hogy Bush elnök "fogadta" az akkori magyar kormányfőt.

Nem ez az egyetlen különbség abban, ahogyan Washingtonban, illetve a Fidesz köreiben emlékeznek a négy évvel ezelőtti eseményekre. Orbán már 2001 májusában gyanút foghatott volna, hogy nincs minden rendben. Elvégre az ő, az amerikai protokoll szerint "magánjellegű" washingtoni tartózkodásának napjaiban hivatalos fehér házi meghívásnak tett eleget például Borisz Trajkovszki macedón elnök. Ilir Meta albán kormányfő is pont ekkor szerepel a külügyminisztériumi listán, pedig ő szintén "magánlátogatáson" járt Amerikában.

Az udvarias távolságtartást a kapcsolatok lehűlése követte. Az F-16-osok helyett a Gripenek választása a megrendelés összegén túlmutató döntés volt: Washington meg akarta fojtani a konkurenciát, ám a magyar kormány megrendelése lélegzethez juttatta a svéd fegyverprogramot. A legkínosabb az volt, hogy Orbán nem érzékeltette, mire készül, így a bejelentés hideg zuhanyként érte az amerikai vezetést.

Ezt követte a szeptember 11-i terrortámadás ügye. Washington ekkor hivatalos és nem hivatalos csatornákon egyértelművé tette, hogy személy szerint Orbán Viktortól vár elhatárolódást Csurka István megnyilvánulásaitól. Az, hogy ehelyett Martonyi János külügyminiszter szólalt meg, az amerikaiak számára azt jelentette, hogy Orbán elutasította Bush kérését. A miniszterelnök hallgatása a Nancy Goodman Brinker nagykövet - a Bush család közeli barátja - elleni támadások idején már csak azt erősítette meg, hogy a magyar kormányfő nem tapasztalatlanságból, hanem a hazai szélsőjobboldalnak tett engedményként rontja a kétoldalú kapcsolatokat. Az amerikaiak, akik nem sokkal korábban még a Közép-Európát karizmatikusan képviselő Lech Walesa vagy Václav Havel potenciális utódját látták Orbánban, magánbeszélgetésekben már keserű csalódást, a vezetői képességek hiányát emlegették. Az utóbbi az ő szóhasználatukban a közvélemény napi változásaitól független, elvszerű, jövőbe mutató politizálást jelent.

Mértékadó washingtoni körökben úgy tudják, hogy Orbán az amerikaiakat okolja 2002-es választási vereségéért, és sértődöttségében azóta sem tett semmilyen gesztust, ami lehetőséget adna a róla kialakított kép korrekciójára. A legfontosabb ilyen lehetőség tavaly télen adódott, amikor az amerikaiak ismét személyesen kérték Orbánt a magyar csapatok iraki mandátuma három hónapos meghosszabbításának támogatására. A válasz ismét elutasító volt.

- Az Index internetes portálnak nyilatkozott Jeszenszky Géza, aki Magyarország nagykövete volt a 2001. szeptember 11-i terrortámadás idején. Az egykori diplomata ma úgy emlékezik, hogy a Csurka-nyilatkozatot illető amerikai megnyilvánulásokra utalhattak a nagykövetség akkoriban hazaküldött távirataiban. Szerinte azonban mindez nem befolyásolta a két ország viszonyát, hiszen "disszonáns hangok mindenütt, még az USA-ban is voltak". A döntő az, hogy a társadalom és a kormány miként reagált a terrorcselekményre. Jeszenszky egyébként is úgy vélekedett, hogy nem Orbán elhatárolódásának elmaradása, hanem az hűtötte le a magyar-amerikai viszonyt, hogy a kormány az F-16-osok helyett a svéd Gripen vadászgépet választotta.

A vitatott találkozó: Bush elnök "beugrott" Cheney és Orbán 2001. május 1-jei megbeszélésére
A vitatott találkozó: Bush elnök "beugrott" Cheney és Orbán 2001. május 1-jei megbeszélésére
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.