Csodálatos futballgyőzelem
Zsírkrétáznék egy keveset a szenvedő ország képén, ha már a nagy próféta, a kataklizmákat előre látó, lánglelkű, szent ember némi Edda-kíséret mellett ránk zúdította dörgedelmeit.
(Annyit még idezárójelezek, hogy mindig mulatságos látni, amikor valaki befocizza/beénekli magát valamelyik pártcsapatba. Most éppen az a hűtlenező, már nem is annyira fiatal ember, akit nemrég még az eufemisztikusan "éjszakai életnek" nevezett társadalmi közegben láttunk forogni, szinte házi zenésznek számított. Azóta az eufemisztikusan "éjszakai életnek" nevezett társadalmi közeg megritkult, ki önnönmagát lőtte fejbe, kit mások, ki börtönben ül, ki pártrendezvényen oktat erkölcsöt. Az üresfejű, gátlástalan pozőröknek mindig akad egy kis hely a politika színpadán. Bármely oldalon. Ezt egyre több rockzenész ismeri föl, szerencsére. Elválik az ocsú.)
Tehát a szenvedő ország képébe zsírkrétáznám bele magamat, amint vasárnap délben a tévé előtt ülök. A gyerek már félálomban, én unom a Sport 2-n a Juventus-Messinát, kapcsolgatok. Véletlenül tévedek az RTL Klubra, és lemerevedek. Egy szőkített hátvéd kocog hátrafele, és kidagadó nyaki erekkel üvölti a kamerába: faszszopó! Magyar bajnokin vagyunk, persze.
A lelátókon kedves neonáci jelvények, jelszavak, egyetlen valamirevaló ország stadionjába sem engednek be ilyesmit, minálunk viszont inkább az antirasszista kampányt, hogy hát nem kéne ezzel hergelni a rasszistákat. Ezt az erkölcsi színvonalat nehéz értelmezni a magyar labdarúgáson kívül bármilyen más környezetben.
Ahol nem a rasszistákat próbálják kiszorítani, hanem inkább megvédik őket a négerek, cigányok, zsidók látványától. Tulajdonképpen össze is terelhetnénk a stadionok környékén lakó, a rasszistákat potenciálisan hergelő népeket, bevagonírozhatnák őket szépen, meg ilyenek. Ehhez kluboknak, ligának, tévének szavuk sincs. (A tévének semmihez sincs szava. Történhet bármekkora botrány a képernyőn - és történik, nem is kicsi -, ő csak nyomatja, hogy nagyon jó kis meccs ez, nagyon jól szórakozunk. Futna a pénze után.)
Két tökéletesen képzetlen, lusta, buta csapat küzd a pályán, a szlovák másodosztályban talán esélyük lenne néhány döntetlenre. Az utolsó utáni percben gyönyörű lerántás után gólt szerez egy csatár. Féktelen örömében átsprintel az ellenfél kispadja elé (nem futott ennyit és ilyen gyorsan az egész meccsen), és olyan fejjel üvölti, hogy basszátok szájba!, mintha most irtott volna ki géppisztollyal egy ellenséges óvodát, majd a kispad felé köp.
Jó, hát ehhez sincs senkinek szava, minálunk nem is botrány az ilyesmi. Az angol bajnokságban ez legalább hárommeccses eltiltás, hetekig tartó sajtópolémia, társadalmi szervezetek tiltakozása, ilyesmi, Amerikában dollárszázezres büntetés plusz több hetes eltiltás lenne egy kosárlabdázónál.
De itthon soha semmi. A két csapat előző meccse is jól sikerült, kiégett a fű a prosztóságtól, félő volt, hogy valamelyik játékosnak meghúzódik a nyelve vagy az arcizma a folyamatos kurvaanyázások miatt, sőt egy kisebb bunyóba még a sérültszállító munkásnak álcázott verőemberek is bekapcsolódtak. Mégsem kapott senki egy fillér büntetést sem, ahogy emlékszem. Mindegy.
(Ja, egy zárójelbe ezt muszáj ide: abban azért egy finoman összekacsintós, humorosan őszinte gesztust vélek látni, hogy az egyik első osztályú csapat egy országosan ismert drogspecialistát szerződtetett csapatpszichiáternek.)
Eztán a győztes a csapat még fél órán át ünnepli önmagát, mintha bejutott volna az Albán Nemzeti Kupa negyeddöntőjébe, pedig attól elég messze van, nyilván, permanens anyázás szűrődik be a mikrofonokon, pedig a hangmérnök hallhatóan küzd, a riporter a vesztes edzőt szólaltatja meg, majd dulakodás mögötte: Szűcs kapus akarta megmutatni a kamerának, hogy egy kést dobtak be mellé a pályára, de egy biztonsági ember kicsavarja a kezéből a tárgyat és ellökdösi. A riporter erre egy félmondattal kitér, de nem is próbál meg vele foglalkozni, hiszen egy ilyen nagy rangadóhoz méltatlan volna, máris megszólaltatja a győztes csapat edzőjét, aki örömtől sugárzó arccal, az utolérhetetlenül elegáns szponzorgalléros ingben kijelenti (szó szerint idézem): Csodálatos győzelmet arattunk!
Itt az ember már megfagy, még azt sem üvölti magában, hogy "sose legyen nagyobb örömöd!", hanem halkan tűnődik, a szenvedő ország képét festi maga elé, hiszen a futball az ország metaforája vagy mije, inkább karikatúrája volna, mert az arányok már jócskán eltúlzottak itten: minden butaságunk, tehetetlenségünk, tisztességtelenségünk, prosztóságunk van itten gigantikussá karikírozva.
A szakkommentátor Mágus még megjegyzi a végén: több ilyen mérkőzésre volna szükség.
Már akinek.
