A nagyobb városok képét a települések köré kiépült menekülttáborok csúfítják el szerte Darfurban, a 2003-ban a tartományban kirobbant fegyveres összeütközés mementójaként - írja helyszíni jelentésében a vezető brit gazdasági-politikai hetilap.

A nyugat-szudáni tartományban megközelítőleg 1,8 millió, a határ túloldalán, a szomszédos Csádban pedig 200 ezer embert tartanak számon menekültként. A táborokat azért hozták létre, hogy menedéket nyújtsanak azoknak, akiket megtámadtak, és elűztek lakóhelyükről, ám mára már többségük ott is félelemben él.

Új elem, hogy a Darfurban tomboló erőszak újabb hulláma az állandó célpontot jelentő menekülteken kívül a segélymunkásokat is sújtja. Szeptember elején Nyugat-Darfurban fegyveresek lesből rajtaütöttek egy segélyt szállító gépkocsioszlopon, 23 segélymunkást megvertek, a nőket megerőszakolták. Ez az eset az erőszak új szintjét jelezte előre: azóta segélyszervezetek sok más alkalmazottját verték össze, sőt voltak, akiket elhurcoltak. Az erőszakos cselekmények nagy része puszta banditizmus, mert ahogy azt egy nyugat-darfuri törzsi elöljáró megfogalmazta, "a segélyszervezetek konvojainak szállítmányain kívül nem maradt már mit rabolni". Aggasztóbb azonban, hogy az erőszakoskodásból a már jól ismert régi szereplők is kiveszik a részüket. Ismét támadásokat követnek el a kormányerők ellen a Szudáni Felszabadítási Hadsereg (SLA) egységei, s újra garázdálkodnak a darfuri arab félkatonai egységek, arabul a dzsandzsavíd, vagyis a "lovas ördögök", akiket a kartumi kormány fegyverzett föl a konfliktus két évvel ezelőtti kitörésekor.

Amint arra az Afrikai Unió (AU) rámutatott, a szudáni hadsereg és a dzsandzsavid összjátékának ékes bizonyítékául szolgál, hogy a kartumi kormány orosz tervezésű katonai helikopterei a dzsandszavid támadásával egyidejűleg pásztázzák a falvakat. Szudáni állami tisztviselők Nyugat-Darfurban visszautasítják az együttműködésről szóló vádakat.

Jelenleg gyakorlatilag nincs, ami megállítaná azokat, akik erőszakoskodni, rabolni, ölni akarnak Darfurban. Az AU katonái, akiket a darfuri lázadók és Kartum között létrejött tűzszünet betartásának ellenőrzésére érkeztek Szudánba, a kartumi vezetés tevékeny segítsége nélkül nem sokat tehet - e segítség pedig ritkán érkezik meg. A szudániak például egyenesen akadályozzák a Kanada által adományozott 105 páncélozott személyszállító harcjármű eljutását az AU szánalomra méltóan gyenge csapataihoz, amelyek híján vannak az elképzelhető összes felszerelésnek; nincs elegendő számítógépük, helikopterük, üzemanyaguk, de még a zsold folyósításához szükséges készpénzük sem. A javarészt nyugati adományozók lassúak, az AU-kontingens 7 ezer fősre növelésére nyitva álló határidő jó néhány hónapja lejárt. A Franciaország-méretű nyugat-szudáni tartományban továbbra is mindössze 800 rendőr állomásozik.

A térségbeli bizonytalanság nyomán nem egy menekülttábor lakói hosszú távra rendezkedtek be: a táborokban iskolák, orvosi rendelők létesültek, a családok elkerítettek maguknak egy-egy darab földet, hogy azt műveljék. Noha ENSZ-illetékesek hivatalosan továbbra is a menekültek hazatéréséhez kérnek anyagi eszközöket, a legtöbb segélymunkás elismeri, hogy a három legnépesebb darfuri város - el-Dzsenina, el-Fáser és Nijála - körül létesült hatalmas táborok lakói többé nem térnek haza. A hazatelepülés kérdése tavasszal, vetéskor dől el végérvényesen: aki vissza szeretne térni, az felkerekedik, s otthon veti el a magot, aki nem, az új lakhelyén. A The Economist ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy Darfurban voltaképpen egy erőszakos városiasítás ment végbe, az elmúlt két évben több millió pásztor élete örökre megváltozott. Az ő biztonságuk és megélhetésük most már mások jóindulatától függ.

(MTI)