Az Operában nem lesz Anyegin-bemutató

Elmarad az Anyegin decemberre tervezett bemutatója a Magyar Állami Operaházban. Az intézmény elsősorban szervezési, művészeti okokkal indokolta a változást.

"Az Anyegin bemutatója helyett a Bohéméletet és a Pillangóasszonyt adja elő az Operaház decemberben. (Puccini: Madama Butterfly című operáját, amely Pillangókisasszony néven vált ismertté, 2000-től Magyarországon is a szöveghű fordítás szerint, Pillangóasszony címmel adják elő.) Az Operaház közlése szerint a premiert elsősorban szervezési, művészeti okok miatt váltja fel a korábban is nagy sikerrel játszott két darab. Az új vezetésű dalszínház korábbi közlése szerint az Anyegin, Puskin verses regényének zenei feldolgozása december 17-én került volna színpadra.

"Alapvető célunk és feladatunk az, hogy megfelelő művészeti színvonalú előadásokat biztosítsunk az Operaház közönsége számára. Az Anyegin esetében azt kellett látnunk, hogy bármennyire is szeretnénk, az idő rövidsége miatt ez nem lehetséges" - áll a közleményben.

Kiderült: Kovalik Balázs rendezővel az elmúlt hetekben keresték a megoldásokat, de a rendelkezésre álló rövid időben nem tudtak felállítani olyan próbarendet, amely lehetővé tette volna a művészek megfelelő felkészülését, és egy komplett, minden szempontból magas színvonalú előadás színpadra vitelét. Az évad többi bemutatóját nem érinti a változás: október eleje óta játssza A próba című rockbalettet az Erkel Színház, márciusban színpadra kerül "egy különleges Bartók-hármas" (A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin), ezt májusban Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című vígoperájának premierje követi. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.