Van-e abban valamiféle tudatosság, hogy az utóbbi időben a fiatal tehetségek felé fordul?

Úgy gondolom, hogy az én korosztályomnak többek között az is a dolga, hogy ha van mit tőlünk meghallgatni, azt mondjuk el, ha van mit átadni, azt adjuk át. Nem igazán a mi feladatunk lenne a tehetségek felkarolása, de így alakult. Sokkal helyesebb lenne, ha a kiadók, a média segítene ebben. Ezért örültem a Megasztárnak, és annak, hogy most újra kezdjük. Elvállaltam újra, mert Hankiss Elemért idézve: esélyt ad az esélytelennek.

Úgy tudom, Pierrot éppen azért nem folytatja az együttműködést a tehetségkutató műsorral, mert szerinte már nincs esély arra, hogy ezeknek a fiataloknak lesz helye a magyar könnyűzenében, a piac telített. Erről mi a véleménye?

Bizonyos szempontból elfogadom Pierrot pesszimizmusát, ugyanakkor azt mondom, hogy mindig a közönség döntött valamilyen módon, és mindig is a közönség fog dönteni. Olyan nincs, hogy feltűnik egy bődületes tehetség, akire százezrek szavaznak, és másnap elfelejtik. Az viszont igaz, hogy mi egy adott est, adott produkcióját értékeljük a zsűrivel, nem feladatunk, és nincs is lehetőségünk arra, hogy később a versenyzők életét egyengessük. Persze azt tesszük minden este a szavainkkal, és az "erőszakoskodással", amit a közönség irányába teszünk, de innen már minden a kiadók és a média dolga. Akik végül bekerülnek a vérkeringésbe, nem is tudják, hogy milyen nehéz lesz. Az első és második megasztáros győztesek már tudják, hogy kegyetlen dolog, amire vágytak. De megkapták.

Visszatérve Varró Danira, valóban a Bábszínház kérte fel mindkettőjüket? Vagy már hamarabb felfigyelt a fiatal költőre?

Igen, a szokásos felkérés szerint történt minden, de természetesen ismertem Dani könyveit. Nem szoktam senkit "kinézni", akivel titkon bármit is terveznék. Ha a véletlenek úgy játszanak, akkor megszülethet valami. Dani sem keresett engem, ő nagyon visszahúzódó és zárkózott ember, csak az írásaiban "villog". Mindkettőnket a Bábszínház kért fel. Nagyon örültem, mert jó emlékem, hogy már dolgoztunk szinte ismeretlenül "párban". Először Vámos Miklós "Rögtön"-jében improvizáltunk egy kis dalt, aztán ugyanúgy egy "dalnokversenyen". De ezek amolyan "mutatványos" produkciók voltak, a Maszatheggyel komolyra fordult a dolog.

Azt mondta a bemutatón, hogy a Maszat-hegy felkérése után "nem bírta abbahagyni a munkát". Általában hogyan néz ki egy ilyen alkotói folyamat?

Mindig másként. Most azt történt, hogy egy januári napon a kezembe kaptam az anyagot. Az egész báboskönyvet, és benne a megzenésítendő verseket. Azt hiszem, hogy négy napon át nem keltem fel a zongorától. Csak ezzel foglalkoztam, és azt lehet mondani, hogy nagyjából kész is lettem vele. Ha egy zenészt "elüt" egy ilyen anyag, akkor ez történik. Ugyanígy volt a Padlással is. A Padlás idején elhatároztuk Dusánnal, hogy elutazunk, és egy hét alatt a zsennyei alkotóházban - addig sose voltunk ilyen helyen - megírjuk Zorán új lemezét. Már nagyon elmaradtunk vele. A kiadó várta az anyagot, a torkunkon volt a kés. Lementünk, és helyette az egész Padlást megzenésítettük 3 vagy 4 nap alatt. Annyira bennünk volt, hogy nem tudtunk mással törődni. Most ez történt újra, leültem a Maszathegyhez, és csak írtam, írtam. Utána persze még javítgattam, változtattam, de nagyjából kész voltam mindennel. Van ilyen, Leültem a zongorához, és szinte egyszerre megírtam.

A másik új lemez, a Dalok a színházból milyen indíttatásból született?

A Víg háziszínpadán játszom az azonos című, önálló estemet. Ez egy szerzői est, egy színházi zeneszerző bemutatja a dalokat abban az állapotukban, ahogy a színészek hallják még az első próba, a betanítás előtt. Csak egy zongorája van, semmi más segítség nincs, el kell énekelnie a dalt akár férfi, akár női szerep, akár duett, vagy éppen a Szilvásgombóc hét szereplővel. A színészek helyén most a nézők ülnek. És ennek az estnek az anyaga szerepel az albumon. Eddig ragaszkodtam ahhoz, hogy csak az előadás helyszínén árusítsák, de most már túl az ötvenedik esten - és jónéhány vidéki vendégjátékon - úgy gondolom, kikerülhet a boltokba is. A mostani szezonban szép lassan elkészítjük a képfelvételeket is, jövőre megjelenhet a DVD.

Célja volt esetleg, hogy ezzel a lemezzel újabb szerzeményeinek maradjon nyoma, amelyeket eddig még nem hallhatott a közönség?

Egy darabnak, egy dalnak megvan a maga sorsa. Sok színházi dal csak a darabon belül érthető, ezeket lemezre venni nem biztos, hogy jó ötlet lenne. Mondták már azt is, hogy csináljunk lemezt a letiltott dalokból. Ilyen az LGT-nek volna elég, de most éppen nem lenne rá gusztusunk. Manapság egyre másra születnek a rock hősei, az elnyomott aranylemezesek és legújabb történeteik a múltról. Ebbe nem akarunk beszállni. Kezd olyan lenni a magyar rockzenei élet - ha egyáltalán még van ilyen -, mint amilyen a hatvanas években volt a magyar partizánszövetség. A legendagyár már működik, lassan több a mese, mint a dal. No, elnézést a kitérőért, persze voltak szép kis dolgok színházon kívül és bévül is.

Úgy tűnik, ezzel a két lemezzel tovább erősíti a színház szeretetének fontosságát.

A kissé egysíkú médiakultúra hatására a közönség újraértékelte a színházat, jobban is becsüli, és ez meg is látszik a színházak látogatottságán. Sok-sok jó előadás születik, sok jó kísérlet, és ezekre még több törődést és figyelmet kéne áldozni.

Presser Gábor