Izrael minden kapcsolatot felfüggesztett a palesztin vezetéssel

Palesztin szélsőségesek ciszjordániai terrortámadása után Izrael minden kapcsolatot felfüggesztett a palesztin vezetéssel - közölték hétfőn izraeli biztonsági források.

Az idézett források szerint a kapcsolatok befagyasztása további rendelkezésig marad érvényben és a folyamatban lévő érintkezések minden szintjére vonatkozik. Az izraeli hatóságok azt követően szánták el magukat erre a lépésre, hogy palesztin fegyveresek előző nap három izraelit agyonlőttek, négyet pedig megsebesítettek egy ciszjordániai zsidó település közvetlen közelében.

A felek az elmúlt hetekben vegyes bizottsági szinten tartották a kapcsolatokat. Az egyik bizottság arról tárgyalt, hogy miként adják át ciszjordániai városok biztonsági ellenőrzését a Palesztin Hatóságnak, míg a másik Ariel Saron izraeli miniszterelnöknek és Mahmúd Abbász palesztin vezetőnek az elmúlt hetekben többször elhalasztott csúcstalálkozóját készítette elő.

Az idézett források közlését nem sokkal később megerősítette az izraeli külügyminisztérium szóvivője is. A szóvivő hangoztatta, hogy ideiglenes intézkedésről van szó, amellyel - mint fogalmazott - "erőteljes üzenetet" kívánnak küldeni a palesztinoknak. "Nem kívánunk visszatérni ahhoz, hogy naponta támadásokat hajtsanak végre izraeli polgári személyek ellen" - indokolta az intézkedést a minisztérium képviselője.

A merényletet követően Izrael megszigorította a biztonsági intézkedéseket is Ciszjordániában: ismét korlátozásokat vezetett be a palesztin autóforgalomra és már lebontott ellenőrzőpontokat épít újjá.

Palesztin részről elítélték az izraeli intézkedéseket. Száeb Erekát palesztin főtárgyaló rendkívül veszélyesnek nevezte az izraeli lépést, hangoztatva, hogy az csak tovább szítja az erőszakot, a közlekedési korlátozásokat pedig kollektív büntetésnek minősítette. Erekát szorgalmazta, hogy a szemben álló felek folytassák a béketárgyalásokat. Elítélte az izraeli intézkedéseket Ahmed Korei palesztin miniszterelnök is.

A kormányfő hangoztatta, hogy az újabb korlátozás csak olajat önt a tűzre, s felszólította az izraeli kormányt: engedje, hogy a Palesztin Hatóság végezhesse tevékenységét. A kapcsolatokat korlátozó intézkedésekkel egy időben vált ismertté, hogy az előző napi ciszjordániai merénylet nyomán az izraeli hadsereg tizennyolc palesztin szélsőségest őrizetbe vett. Hétfői izraeli sajtójelentések szerint az őrizetbe vételekre Hebron, Dzsenín és Rámalláh körzetében került sor. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.